Kiderül, miért omlott össze a közmédia Az 1989 és 2010 közötti médiaháborúk történetének az eddigi legjobb összefoglalójával jelentkezett a Wolters Kluwer kiadó által megjelentett kiadvány. A magyarországi médiaháború története című könyv nemcsak napjainkban, hanem a következő évtizedekben is nélkülözhetetlen mű lesz a korszakkal foglalkozó kutatók számára. 2016. április 25. 09:30
Egykori TV2-sökkel erősödhet Habony médiabirodalma György Bence, a TV2 egykori program- és hírigazgatója a csatornától távozó négy másik egykori kollégájával - köztük három felelős szerkesztővel - internetes portált épít, aminek az Origo információi szerint Habony Árpád médiabirodalmához is köze lehet. 2015. július 22. 08:37
Együtt látták Orbánt és Simicskát Simicska Lajos és a miniszterelnök is szerepelt a szombati Omega-koncerten, a felcsúti Pancho Arénában. A politikusok a kivetítőn tűntek föl, a Régi csibészek című szám alatt. 2015. június 14. 14:30
Orbánnál veszélyben vannak Simicska emberei Még ebben az évben minden, Simicska Lajoshoz közel álló hivatalnoktól, cégvezetőtől megválhat Orbán Viktor. Ezt konkrétan még nem jelentette be senki, de az államigazgatásban dolgozók azt mondják, több vezetői poszton is érik a személycsere. 2015. május 07. 12:18
Deutsch leterroristázta Simicska Lajost Nem fél a Jobbik megerősödésétől Deutsch Tamás, aki a "frissiben ellenzékivé vált médiumok tulajdonosáról", és a Fidesz választási vereségeinek okairól is elmondta a véleményét. 2015. április 23. 11:39
Jobbikos lett a volt Hír TV-s Kisberk Szabolcs lett a Jobbikhoz köthető N1TV főszerkesztője. A Hír TV Célpont című műsorának egykori szerkesztője a tapolcai választásról jelentkezett be először. Azt mondta, most is igyekszik majd pártsemleges maradni. Kisberk Simicska Lajosnak is üzent. 2015. április 12. 23:09
Jobboldali sajtóátrendezés: Habony lesz az új Simicska? Úgy tűnik, az elavult jobboldali médiaportfólió még a megújult közszolgálati hírcsatornával megtámogatva sem képes a Fidesz népszerűségvesztésének megakadályozására, ezért gőzerővel épül az új médiabirodalom, amelyben Habony Árpád lehet az új Simicska Lajos - Győri Tiborral és Liszkay Gáborral kiegészülve. 2015. március 26. 10:44
Négy órán át kínozták Simicskát Egy budai luxus-magánklinikán végeztek komoly szájsebészeti beavatkozást a médiacézáron, akinek utána még a beszéd is nehezére esett. 2015. március 21. 08:22
Orbános szelfivel búcsúzik egy Hír TV-s Egy Orbán Viktorral készült közös fotóval búcsúzik a Hír Televíziótól Csapó Harold Gábor, a csatorna egyik kameramannja. A televízió indulása, azaz 2002 óta dolgozott a Hír Tv-nél. A képet aFacebook-oldalánosztotta meg. 2015. március 18. 13:30
Orbánról elérhető akták itt Cáfolta a Miniszterelnökség Simicska Lajosnak a kormányfő beszervezéséről szóló nyilatkozatát. Egykori titkosszolgálati dokumentumokkal és Orbán Viktor levelével reagáltak a vádra. 2015. március 08. 21:48
Simicska állítja, Orbán jelentett róla Simicska Lajos azt állítja, hogy Orbán Viktor a katonaságnál jelentett róla. A vállalkozó erről a Mandinernek beszélt. Azt mondta, már 22 éves korában biztosan tudta, hogy van dossziéja. A róla szóló aktát megpróbálta kikérni, de a rendszerváltáskor eltűnhetett, bár Simicska szerint Moszkvában még meglehet. Az Origónak nyilatkozó elemző szerint... 2015. március 08. 19:36
Kevesebbet fizethetett Simicska Liszkaynak Simicska Lajos akár kevesebbet is fizethetett az általa említett 100 millió forintnál Liszkay Gábornak médiapiaci tulajdonrészeiért, amelyektől nem sokkal később nagyrészt megvált. 2015. március 02. 10:51
Lázár kedden árulja el, milyen lesz az új reklámadó Kedden kiderül, milyen lesz az új reklámadó, amely miatt február elején kiújult a Simicska–Orbán-médiaháború. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a parlamenti szakbizottság előtt ismerteti a terveket kedden. Annyi biztosnak tűnik, hogy az adó mértéke csökken, de jobban szétterítik a piacon. 2015. március 02. 10:05
Simicska gecizése miatt távozik a Class FM hírigazgatója Távozik a Class FM rádió hírigazgatója, Mezei Zsolt. A vezető azért mondott fel, mert nem tud azonosulni Simicska Lajos korábban tett kijelentéseivel és a kormány ellen kirobbantott médiaháborúval. A rádió egyébként a nagyvállalkozó médiabirodalmába tartozik. 2015. február 26. 23:30
Itt az első feljelentés a Simicska-Orbán-háborúban Befolyással való üzérkedés és hasonló korrupciós tényállások miatt tesz feljelentést az Együtt a Simicska–Orbán-háborúval összefüggésben. 2015. február 12. 10:23
A médiahatóság hivatalosan még nem tud Simicska hatalomátvételéről Egyelőre nem vizsgálja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Simicska Lajos százmillió forintos nagyságrendű médiavásárlását, mellyel nemrég minden közös médiaérdekeltségükből kivásárolta az Orbán Viktor ellen médiaháborúban őt nem támogató üzlettársát, Liszkay Gábort. 2015. február 10. 17:57
Orbán Viktor lesöpörte Simicska gecizését Nem vesz részt a vitában – ezzel hárította el Orbán Viktor, hogy érdemben reagáljon Simicska Lajos múlt péntekikirohanására, amikor is a médiavállalkozó gecinek nevezte a miniszterelnököt. 2015. február 09. 17:00
A médiahatóság is beszállhat az Orbán-Simicska háborúba A médiahatóság vizsgálhatja azt a százmilliós ügyletet, mellyel Simicska Lajos kivásárolta közös médiaérdekeltségeikből a Hír TV és a Magyar Nemzet vezetéséről lemondó Liszkay Gábort. A bejelentést ugyanaz a Tényi István tette, aki a rendőrségtől kért védelmet a magát fenyegetve érző vállalkozónak. 2015. február 09. 10:22
Ausztriában síel Simicska Lajos, a "zseniális manager" Egy üzlettársa szerint Simicska Lajos Ausztriában piheni ki a médiaháború első ütközeteit. Szabó Tímea, a PM politikusa úgy véli, az üzletembernek nyilvánosságra kellene hoznia a korrupcióval kapcsolatos információit. 2015. február 08. 12:30
Simicska csak visszalőtt A Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió és a Hír TV most felállt vezetői akár a közmédia új hírcsatornájánál is feltűnhetnek – véli Urbán Ágnes. A médiaközgazdász szerint biztosan csökken a reklámadó, Brüsszelben pedig izgalmas dolgok derülhetnek ki. 2015. február 07. 12:09
Máris csábítják Simicska újságíróit Széles Gábor, az Echo TV és a Magyar Hírlap tulajdonosa Facebook-oldalán ajánl munkát a jövőjüket bizonytalannak érző jobboldali médiásoknak. 2015. február 07. 10:19
Simicska a saját lapjában is médiaháborúval fenyeget Botrány a reklámadó miatt – ezzel a címmel és Simicska Lajos: A kormány terve újabb támadás a demokrácia ellen alcímmel közölt összefoglalót a Magyar Nemzet az újabb médiaháborúról. 2015. február 07. 08:55
A reklámadó miatt eszkalálódott a Simicska-Orbán háború A kormány csökkenteni akarja a reklámadót, ugyanakkor kiterjesztenék. Simicska Lajos ezért totális médiaháborút hirdetett, az üzletemberhez köthető médiabirodalom vezetése viszont egy emberként állt fel. A Számvevőszék szerint 2007 óta a kormányok hatástanulmányok nélkül alakították a különadókat. Kétszer drágult az üzemanyag, a Mol Romániában... 2015. február 07. 08:49
Elérte a világsajtót a magyar médiaháború A világ legjelentősebb hírügynökségei közül a Reuters, az AP és az AFP is beszámolt a magyar médiaháborúról. 2015. február 07. 07:56
Csata után Simicskának is jól esik a pihenés Miután Simicska Lajos új frontot nyitott a médiaháborúban és ezzel alaposan felkorbácsolta a kedélyeket, kivásárolta minden közös cégükből Liszkay Gábort, majd az ő és más lemondott vezetők helyére újakat nevezett ki, elmegy pihenni. 2015. február 06. 21:01