Repüljön a Naprendszer legnagyobb vulkánja és kanyonóriása felett - itt a Google Mars 3D A Google és a NASA közösen készített új alkalmazásában térhatású képek segítségével mozoghatunk a Mars felszíne felett. Meglátogathatjuk a látványos felszínformákat, például a Valles Marineris hatalmas árkait vagy a Tharsis-hátság óriásvulkánjait, és az eddigi szondák leszállóhelyei is felkereshetők. 2009. február 04. 10:28
A Sánta és a Kráterjáró: ötévesek az amerikai marsjárók Öt évvel ezelőtt landolt a Spirit és az Opportunity a Marson. A két rover azóta 21 kilométert járt be, és rengeteg értékes felfedezést tett - többek között nyomára akadt az egykori folyékony víznek. Az elnyűhetetlen szerkezetek a tervezett háromhónapos élettartamukat eddig 20-szorosan túlteljesítve, ha nem is hibátlanul, de még most is üzemelnek. 2009. január 22. 10:57
Lassul a Phoenix, készülődnek az új Mars-szondák A gyengülő napsugárzás ellenére a Phoenix még képes robotkarját mozgatni, és teljes leállása előtt igen fontos megfigyeléseket várnak tőle a szakemberek. Eközben a következő szondák már készülnek a vörös bolygó vizsgálatára. Közülük fontosnak és látványosnak ígérkezik a Mars Science Laboratory (MSL), amely egy a korábbiaknál nagyobb teljesítményű... 2008. október 19. 10:21
Mars: elmozdított egy kődarabot a Phoenix, kétéves útra indult az Opportunity A Mars sarkvidékén üzemelő szonda a gyengülő napsütés és a csökkenő energia ellenére robotkarjával elmozdított egy apró sziklát, hogy megnézze, mi van alatta. Még mindig dolgozik a Mars felszínén az Opportunity amerikai marsjáró is, amely most egy 12 kilométeres, kétéves útra indult. A vörös bolygó felfedezésének legújabb eredményeiről is... 2008. szeptember 26. 08:56
Alkonyodik a Phoenix leszállóhelyén A Phoenix-szonda eredetileg kijelölt, augusztus 26-ig tartó küldetése befejeződött, a programot azonban szeptember 30-ig meghosszabbították. A küldetés közeledő végét jelzi, hogy már naplementét is látott a szonda, emellett egyre több fagy képződik rajta éjszakánként. Ugyanekkor az egyenlítő közelében dolgozó Opportunity sikeresen kimászott a... 2008. szeptember 02. 09:13
Montenegróba vágyik az Erste A montenegrói Vijesti lap értesülése szerint az osztrák Erste Bank érdeklődik a helyi Opportunity Bank megvásárlása iránt. A másik pályázó az amerikai Bedminster befektetési alap. A két ajánlatról a döntést az elkövetkező 15 napban hozzák meg - írja a lap az ügylethez közel álló körökre hivatkozva. 2008. augusztus 25. 14:20
Célegyenesbe fordult a marsi élet keresése Mint arról néhány napja beszámoltunk, a Phoenix-űrszonda fedélzeti laboratóriumában végzett anyagvizsgálat meghozta a küldetés várva-várt eredményét: sikerült közvetlen elemzési módszerrel kimutatni a Mars felszínéről vett törmelékminta H2O-tartalmát. A kiemelkedő fontosságú felfedezés végre tudományosan igazolt ténnyé szilárdítja a feltételezést,... 2008. augusztus 05. 11:46
Mars-kutatás: egy korszak mérföldkövei képekben A Phoenix-űrszonda néhány nap múlva leszáll a vörös bolygó északi poláris térségében, hogy mintát vegyen a vízjégtartalmú felszíni réteg anyagából, és részben feltárja a terület egykori lakhatósági viszonyait. Ez a küldetés jelképesen lezárja azt a több mint egy évtizede tartó korszakot, amelyben a víz és a formakincs-változások jelentették a... 2008. május 21. 13:17
Marsi leszállóegységek madártávlatból A Mars Reconnaisance Orbiter-szonda nagyfelbontású kamerája megörökítette az összes, a vörös bolygón eddig sikeresen landolt amerikai űreszközt. Az 1999-ben eltűnt sarkvidéki leszállóegységet még nem találták meg, az újabb szonda pedig pár nap múlva érkezik. 2008. május 20. 10:03
Lehet-e élet a Marson 2008-ban? Talán a Földhöz hasonlóan a Marson is megszületett az élet, sőt az sem zárható ki, hogy az ősi marsi mikrobák gyarmatosították saját bolygónkat is. A Phoenix-űrszonda 2008. május 25-én kezdődő küldetése közelebb vihet minket a nagy kérdés megválaszolásához: van-e, illetve lehet(ett)-e élet a Marson? Lehetséges élőhelyek és élőlények a legújabb... 2008. május 17. 20:21
Új eredmények a Mars kutatásával kapcsolatban Különösebb szenzáció nélkül, de tempósan zajlott a Mars kutatása az elmúlt hetekben-hónapokban is. A legizgalmasabb fejlemény, hogy az Opportunity amerikai marsjáró a legutóbbi porvihar lecsendesedése után megkezdte a lassú ereszkedést a Viktória-kráterbe, ami cseppet sem veszélytelen művelet. A jelenleg a Mars felé haladó Phoenix-szonda tervezett... 2007. szeptember 25. 11:35
Fertőzésveszély a világűrből Elméletileg nem kizárt, hogy egy meteorit belsejében idegen mikroorganizmus érkezzen bolygónkra. A nagy kérdés az, hogy jelenthet-e ez veszélyt a földi bioszféra számára. A perui meteoritbecsapódás kapcsán ezt is megvizsgáljuk összeállításunkban. 2007. szeptember 21. 12:25
Veszélyes porviharban a marsjárók Elképzelhető, hogy a Marson közel három és fél földi éve dolgozó Spirit és Opportunity roverek küldetésük legnehezebb időszaka elé néznek. A Marson nemrég tört ki a pálya napközeli részén, a déli nyár idején jellemző porvihar. Az Opportunity energiatermelése már a kritikus szintre csökkent. 2007. július 23. 08:41
Cél: a Viktória-kráter belseje Hosszas tanakodás után döntöttek a földi irányítók: az Opportunity rovert beküldik a Viktória-kráterbe. 2007. július 06. 08:55
Források nyomai a Marson Az Opportunity marsjáró leszállóhelye, a Meridiani-síkság 4,0-3,5 milliárd év között forrásvizek hatalmas bepárolódó vidéke lehetett, ahol akár több 100 millió éven keresztül zajlott az ásványok kiválása a felszínen. 2007. május 30. 08:45
Repüljön most Ön is a Mars felszíne felett! A Spirit és az Opportunity amerikai marsjárók több mint három éve dolgoznak a vörös bolygón. Néhány, a közelmúltban született új eredményüket foglaljuk össze cikkünkben, két látványos NASA-videó kíséretében. 2007. április 02. 07:51
Egyre több férfit zaklat szexuálisan főnöke Az Egyesült Államokban emelkedik a szexuális zaklatás miatt panaszt tevő férfiak száma. Sokszor a tettesek férfi főnökeik- állítja a munkahelyi diszkrimináció megszüntetése érdekében létrehozott állami szervezet, az Equal Employment Opportunity Commission (EEOC) szóvivője. 2007. február 21. 13:43
Felhők a Mars egén - a hét asztrofotója A Mars Global Surveyor űrszonda méréseinek elemzésével első alkalommal készült áttekintő felmérés az éjszakai felhőzet eloszlásáról, az Opportunity marsáró pedig első alkalommal figyelte meg konvektív felhők kialakulását a Marson. 2007. február 09. 00:21
Negyedik évüket kezdik a marsjárók A vörös bolygón dolgozó két robotgeológus, a Spirit és az Opportunity 2004 eleje óta üzemel, sokszorosan túlteljesítve minden eddigi célkitűzést. A földi irányítók most olyan új szoftvert töltenek fel a két roverre, amely tovább növeli munkavégzésük hatékonyságát, így az öregedő berendezések a korábbiaknál is több információt küldhetnek haza... 2007. január 05. 08:59
Pazar fotók a Marsról, pánik a Földön: új eredmények az új Mars-szondától A legújabb marsi keringőegység, az amerikai Mars Reconnaisance Orbiter űrszonda tevékenysége valóban szenzációs. Az eddig visszaküldött és nyilvánosságra hozott felvételek bizonyítják: ez az űreszköz több információt nyújthat a vörös bolygóról, mint összes korábbi társa együttvéve. Új fejlemény, hogy az űreszköz felszín alá "belátó" radarját is... 2006. december 19. 10:57
Azonosították az egyik marsjáró leszállóegységét az új képeken A közelmúltban pályára állt Mars Reconnaisance Orbiter űrszonda fedélzetén található a vörös bolygó körül keringő jelenlegi legjobb kamera (HiRISE), amely minden korábbinál részletesebben, egy méter alati felbontással örökíti meg az égitest felszínét. A november 7-én megkezdődött program első két hetében közel száz felvételt rögzítettek. Az... 2006. december 03. 20:48
Mars-szondák kritikus helyzetben A bolygó körül keringő Mars Global Surveyor szondával megszakadt a kapcsolat, és előfordulhat, hogy a felszínen dolgozó Opportunity nem tud majd kijönni a Victoria-kráterből. 2006. november 14. 08:20
Új fejezet a Mars kutatásában Új fejezet kezdődött a Mars felszínének megismerésében. A Mars Reconnaisance Orbiter nevű új amerikai keringőegység pazar felvétele - amelyen a Victoria-kráter peremén várakozó Opportunity marsjáró is tisztán látható - már ugyanazt a szerepet játssza a kutatásban, mint egy légifotó a geológusok földi munkájánál. Ennek alapján állapítják meg a... 2006. október 09. 07:42
Csúcsképek Mars körüli pályáról Elkészült az eddigi legjobb felbontású, azaz részletekben leggazdagabb kép Mars körüli pályáról. A bolygó felszínén is történnek fontos események: az Opportunity rover elérte a Victoria-krátert. 2006. október 02. 07:05
Meteoritot talált a Spirit - a hét asztrofotója A Spirit második telét tölti a vörös bolygón, miközben téli pihenőhelyén véletlenül két meteoritot is talált. 2006. július 14. 08:53