Kalandos középkor: a pápa, akiről évszázadokig azt hitték, hogy nő volt A középkori történet szerint Johanna János néven ült Szent Péter trónusára. 2018. február 07. 19:02
Pórul jártak Ferenccel a vatikáni dolgozók Ferenc pápa nem fizeti ki a pápaválasztáskor járó bónuszt a vatikáni dolgozóknak, inkább odaadja a szegényeknek. 2013. április 19. 10:17
Erdő Péter: Alapvetőek Ferenc pápa tanításai Figyelemreméltóan egyszerűnek nevezte Erdő Péter Ferenc pápa első tanításait az új pápáért tartott hálaadó szentmisén. 2013. március 22. 19:33
Kiderült, kinek drukkol Ferenc pápa Hazája, Argentína egyik focicsapatának szurkol a szerda este megválasztottFerenc pápa. A San Lorenzo iránti kötődés erős, elvégre Jorge Mario Bergolio még pártolói tagságival is rendelkezik, és mint kiderült, kölcsönösen tisztelik egymást honfitársával, a négyszeres aranylabdás Lionel Messivel. 2013. március 14. 11:10
Ferenc kollaborált a véres diktatúrával? Egyesek szerint az új pápa a hetvenes években engedélyezte két pap elrablását, ő viszont azt állítja, hogy a háttérben életeket mentett. 2013. március 14. 07:40
Erdő Péter beszélgetett Ferenccel A magyar bíboros szerint az új pápa kedves, és nem számít, hogy argentin. 2013. március 14. 06:12
A vatikáni szóvivő sem ismeri az új pápát Március 19-én lesz az új pápa beiktatási ünnepsége. I. Ferenc megválasztása után már beszélt telefonon a nyugalmazott pápával, akivel mielőbb találkozni is fog. A vatiáni szóvivőt is meglepte a konklávé döntése, és bár ő is jezsuita, nem ismeri I. Ferencet, aki hamarosan az újságírókat is személyesen fogadja. 2013. március 13. 23:37
Egyszerűen csak Ferenc Az új pápa majd akkor lesz I. Ferenc, ha lesz II. Ferenc is. 2013. március 13. 23:37
Francesco, Francesco, nagyon jó pápa lesz Az argentin érsek megválasztásakor a tömeg ujjongva kiabálta, hogy Francesco, Francesco, beszéde közben viszont akkora csend volt, hogy csak a szökőkútak vizének csobogását lehetett hallani, majd mindenki együtt imádkozott a pápával. Helyszíni riport. 2013. március 13. 22:04
Ratzinger szerény vetélytársa lett az új pápa Az Argentínában olasz bevándorlók gyermekeként született, Ferencként a pápai trónra lépő Jorge Mario Bergoglio egyesítő személyiség, aki elismert szociális érzékenysége miatt, viszont szigorúan ragaszkodik a konzervatív alapelvekhez. Szerényen él, busszal jár, turistaosztályon repül, és hiányzik a fél tüdeje. A jezsuita főpap 13 évszázad után az... 2013. március 13. 21:34
Az argentinokat is meglepte a pápaválasztás eredménye Buenos Airesben már százával özönlenek a katedrálishoz az emberek, állítólag a fővárosban olyan a hangulat, mint amikor Messi gólt lő. Senki sem számított arra, hogy argentin pápát választanak a bíborosok. 2013. március 13. 21:28
Budapesten is zúgtak a harangok A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia már korábban elrendelte, hogy a pápa megválasztásakor konduljanak meg a templomok harangjai. 2013. március 13. 20:04
Az argentin Jorge Mario Bergogliót választották pápának Szerdán este hét óra után öt perccel fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, azaz a bíborosok megválasztották az új pápát. A bíborosok egy órával később jelentették be, hogy az argentin Jorge Mario Bergogliót választották meg, aki a Ferenc nevet választotta magának. Helyszíni tudósítónk szerint tömegek szaladtak ki az utcára, amikor... 2013. március 13. 19:08
High-tech füst jelzi majd az új pápát A Vatikán nem csak a Twitterrel és a közösségi médiával barátkozott meg, a számítógépekkel is közeli viszonyt ápol. Az új pápa megválasztását ugyan még füst fogja jelezni egy kör e-mail helyett, a füstöt kibocsátó anyagokat már vegyészek keverték össze. 2013. március 13. 18:08
Érdekes, hogy kéményt használnak email helyett Ezrek lesik az alig látható, jelentéktelen kéményt a Szent Péter téren, van, aki csak ezért repült az Egyesült Államokból Rómába, mások a városnézés helyett álldogálnak az esőben. A hívők és kíváncsi turisták között van, aki energikus, van aki szegény pápát szeretne, az apácák pedig bárkinek örülni fognak. 2013. március 13. 17:39
Dennis Rodman fekete bőrű pápát jósol Fekete pápát jósolt a Szent Péter téren Dennis Rodman amerikai kosárlabdázó. A sportember szerda délután tűnt fel Rómában, a Vatikánban ezekben a napokban döntenek az új pápáról a bíborosok. 2013. március 13. 16:45
Erdő Péter senki előtt nem hajlik meg Erdő Péter az utolsó pillanatig komolyan esélyes volt a pápai posztra. Erdő a vitákban meggyőzhetetlen, sokszor magyaros temperamentumát is beveti, szarkasztikus humorán kevesen nevetnek, és a pénzről is lemond, csak ne kelljen politikusokkal bratyiznia - egy végletekig pragmatikus, jól manőverező ember képe sejlik fel a pápaesélyesnek tartott... 2013. március 13. 16:17
Fekete füst szállt fel a Szent Péter téren Fekete füst szállt fel a Szent Péter téren, ami azt jelenti, hogy a pápaválasztó bíborosok a konklávé második napján sem tudtak egyelőre pápát választani. Délután két újabb szavazást tartanak, este fél hat után lehet számítani az újabb füstre. 2013. március 13. 11:26
Képek a pápai trón legesélyesebb jelöltjeiről Kedden reggel megkezdték a pápaválasztó ceremóniát a bíborosok a Sixtus-kápolnában. A szabályok szerint mind a 115 bíborosnak egy szavazata van, és az új pápa megválasztásához kétharmados többség szükséges. A sajtó az utolsó pillanatokig találgatta az esélyesek kilétét. Nézze meg, kikre tippel a világsajtó! 2013. március 13. 11:17
Mit jelentene egy magyar pápa Magyarországnak? Erdő Péter pápává választása nagyobb jelentőségű lenne Magyarország számára, mint amilyen Németországnak Ratzinger bíboros 2005-ös megválasztása volt, ám II. János Pálnak a lengyel, illetve a világtörténelemre gyakorolt befolyásától alighanem elmaradna. A megkérdezett szakértők szerint egy magyar pápa a hazafias érzelmek erősödését eredményezné,... 2013. március 13. 11:17
Kiéheztetik a bíborosokat Pizza és carbonara helyett levessel és párolt zöldségekkel kell beérniük a pápaválasztó bíborosoknak a következő napokban. Az egyik olasz lap szerint szándékosan főznek a kórházi koszthoz hasonló ételeket, hogy minél gyorsabban döntsenek. 2013. március 12. 17:25
Összeültek a pápaválasztók Bevonultak a pápaválasztó bíborosok a Sixtus-kápolnába. Az esős idő ellenére több ezer turista, zarándokok és hívő várta a vatikáni Szent Péter téren, hogy az egyházi méltóságok elfoglalják az épületet. Az olasz sajtó úgy tudja, hogy a terrorizmusellenes egységek és a vatikáni csendőrség emberei civilben vegyültek el a tömegben. 2013. március 12. 15:21
Kipucolták a pápaválasztó kéményt Több mint egymilliárd hívő várja lélegzet-visszafojtva, kit választanak a katolikus egyház vezetőjévé a kedden kezdődő konklávén. Az elmúlt évszázadban nem volt olyan választás, amely egy nap alatt lezajlott volna, most azonban gyors döntésre számítanak a világ minden tájáról összesereglett bíborosok. Nézze meg, kik választják az új pápát, kik a... 2013. március 12. 13:48
A pápa megválasztásáért miséznek A misét a bíborosok együtt celebrálják a bíborosi testület vezetőjével. A misét a vatikáni Szent Péter-bazilikában tartják. 2013. március 12. 11:49
Ma kezdődik a pápaválasztás Felszerelték a kéményt a Sixtus-kápolnára, kedden reggel hét órától pedig összeülnek a bíborosok a pápaválasztó konklávéra. 2013. március 12. 06:41