San Bernardino: egy évvel a terrortámadás után is sok a kérdés Tizennégy embert gyilkolt meg a terrorista házaspár egy évvel ezelőtt a kaliforniai San Bernardinóban. Azóta sem sikerült minden kérdésre választ találni. Nem tudni például, hogy segítette-e őket valaki, és azt sem, hogy miért a férj kollégáira támadtak. 2016. december 02. 16:04
Folytatódik az Apple és az FBI közti harc Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda feltehetően több mint egymillió dollárt fizetett egy meg nem nevezett külsős cégnek azért, hogy feltörjék a San Bernardinó-i terrorista, Syed Rizwan Farook iPhone-ját. Az Apple-nek nem árulták el sem a külsős cég nevét, sem azt, hogy milyen sérülékenységet használtak ki ehhez. Egy nemrég kibocsátott bírói idézés... 2016. szeptember 20. 10:41
Fejbe lőtték, de megpróbálta felhívni az édesanyját Egy, az AP hírügynökség birtokába került jelentés fényt derít arra a káoszra és vérrontásra, ami a tavaly decemberi kaliforniai San Bernardinó-i terrortámadás helyszínén fogadta a rendőröket. Az akkori támadásban 14-en haltak meg, a terroristák kapcsolatban álltak az Iszlám Állammal. 2016. szeptember 10. 11:18
Sosem mondja meg az FBI, hogy törte fel a terrorista mobilját Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda állítása szerint a külső partnertől csak magát a módszert vásárolták meg a San Bernardinó-i terrorista iPhone-jának feltöréséhez. A technikai részleteket azonban ők sem ismerik, ezért elárulni sem tudják, milyen sebezhetőséget tudtak kihasználni. 2016. április 28. 16:18
1,3 millió dollárnál is többet ért a terrorista iPhone-ja Az FBI igazgató elmondása szerint több pénzt fizettek a San Bernardinó-i terrorista iPhone 5C készülékének feltöréséért, mint amennyi pénzt fog ő keresni összesen a következő hét évben. A pontos összeget azonban még mindig nem hozták nyilvánosságra. 2016. április 22. 12:06
Milliókért törhették fel az FBI-nak a terrorista iPhone-ját Olyan módszert használhat az FBI az iPhone-ok feltörésére, melyet még az Apple sem ismer. Az igazságügyi minisztérium milliókat fizethetett a szürke sapkás hackereknek az információért. 2016. április 13. 11:30
Az újabb iPhone-okat nem tudja feltörni az FBI Az amerikai Szövetségi Nyomozóirodának sikerült feltörnie a San Bernardinó-i terrorista iPhone 5C-jét egy meg nem nevezett harmadik fél segítségével. A kormány még fontolja, hogy megossza-e az Apple-lel azt, hogy pontosan milyen eszközzel sikerült. Egyelőre annyit árultak el: csak iPhone 5C-t és régebbi iPhone modelleket tudnak feltörni vele. 2016. április 08. 12:15
San Bernardino: Így törhette fel az iPhone-t az FBI Fordult a helyzet az Apple és az FBI közt. A hatóságnak sikerült feltörnie a San Bernardinó-i terrorista iPhone-ját az Apple segítsége nélkül, az ügynek vége. Most az Apple-ön a sor, hogy kiderítse: hogyan tudja rávenni arra a Nyomozóirodát, hogy elárulja az alkalmazott módszert. Az egyik lehetséges megoldásban emulátort és másolatokat használtak. 2016. április 04. 06:00
Nincs vége a jogi vitának az okostelefon feltöréséről Bár hivatalosan is lezárult a nyilvános és jogi vita az amerikai kormány és az Apple informatikai óriáscég között, az ügyet elindító jogi vitának még nincs vége. A Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) ugyanis sikerült az Apple segítsége nélkül feltörnie a San Bernardino-i terroristák egyikének okostelefonját, és ez a jövőre nézve nagyon nehéz jogi... 2016. március 30. 18:23
Izrael segít az FBI-nak feltörni a merénylő mobilját Egy helyi napilap szerint az izraeli Cellebrite mobilszoftvergyártó segíthet az FBI-nak abban, hogy feltörjék a San Bernardinó-i merénylő iPhone-ját. 2016. március 23. 16:54
A merénylettel fogást talált az FBI Már régóta bökte a titkosszolgálat csőrét az Apple titkosítással ellátott szoftvere. 2016. március 22. 13:52
Önkielégítéssel támogatja az Apple-t egy humorista Egy híres amerikai humorista szatirikus videóban foglalt állást az Apple és az FBI közt zajló titkosítási vitában. 2016. március 16. 14:59
Bekeményítenek titkosításban a tech cégek A Facebook és a Google is szeretne erősebb titkosítást építeni szolgáltatásaiba, állítják a belsős források. A titkosítási vita már nem csak egyetlen iPhone-ról szól. 2016. március 15. 15:40
Egymásnak esett a kormány és az Apple Az Apple teljesen kiakadt az amerikai igazságügyi minisztérium válaszán. A tárca több pontban is ellentmondott magának, miközben a cupertinói céget vádolták a nyomozás hátráltatásával. 2016. március 11. 15:15
Apple: kémkedésre kényszeríthet minket az FBI A cupertinói cég attól fél, hogy az FBI még messzebb menne annál, hogy egyetlen iPhone készülékbe nézzen bele. Arra is kötelezhetné a céget, hogy a telefon kameráin és mikrofonjain keresztül hallgassák le az embereket. 2016. március 10. 15:41
John McAfee hazudott, hogy rá figyeljenek John McAfee bevallotta, hogy a felhajtásért hazudott a San Bernardinó-i iPhone feltörésével kapcsolatban - ám egyben nemes célja is volt ezzel. 2016. március 08. 13:32
San Bernardino: egyre többen az FBI oldalán A legtöbb techóriás úgy vélekedik a San Bernardinó-i terrorista iPhone-jának feltöréséről, mint az Apple, azaz jobb nem kiengedni a dzsinnt a palackból. Azonban egyre többen sorakoznak az FBI pártján is. Az Amazon bejelentette, hogy eltörli a titkosítást számos készülékéről, ezzel gyengítve több millió felhasználó adatvédelmét. Franciaország... 2016. március 04. 13:23
San Bernardino: Ismét hibázott az FBI Demokraták és republikánusok közösen támadtak az FBI-igazgatóra annak kongresszusi meghallgatásán. A szövetségi nyomozó iroda eddigi nyilatkozataiban komoly ellentmondásokat fedeztek fel. James Comey nemcsak azt ismerte el, hibáztak a terroristák mobiljának feltörése ügyében, de azt is, ha az Apple hátsó kaput biztosítana nekik, azt nemcsak ennél... 2016. március 02. 13:51
Bill Gates a kormány mellé állt A nagy techcégek ugyan az Apple-lel értenek egyet, Bill Gates viszont inkább az FBI-t támogatja a titkosítási vitában. 2016. február 23. 12:15
John McAfee akarja feltörni a terroristák iPhone-ját Egyre élesebb az FBI és az Apple közti vita, továbbra is kérdés, hogy miként lehetne feltörni a San Bernardino-i terroristák telefonját. Az Apple nem hajlandó módosított operációs rendszert írni a kormánynak. John McAfee szeretné megmenteni a helyzetet, a kalandos életű szakember ingyen törné fel hackercsapatával a telefont. 2016. február 20. 08:00
A Google kiállt az Apple mellett Egyre több techóriás fogalmazza meg markáns véleményét a titkosítással kapcsolatban. Miután az FBI azt kérte az Apple-től, hogy segítsenek feltörni a San Bernardino-i terroristák iPhone-ját, a Google, és a WhatsApp alapítói is Tim Cook mellé álltak. Az Apple továbbra sem enged. 2016. február 19. 08:09
Az Apple-lel törné fel az FBI a San Bernardinó-i mobilt Az FBI még mindig nem tudja feltörni a San Bernardinó-i terroristák iPhone-ját. Egy szövetségi bíró ezért a középutat választotta: arra utasította az Apple-t, hogy kapcsolja ki a telefonba épített biztonsági rendszert, ami minden adatot megsemmisít tíz sikertelen próbálkozás után. Ezután maguk próbálnák ki az összes lehetséges jelszót. 2016. február 17. 10:46
Az FBI sem tudja feltörni a San Bernardinó-i támadó mobilját Feléledt a titkosítást övező vita az amerikai hatóságok, és a techvállalatok között. Az FBI ugyanis azt állítja: máig nem tudta feltörni az egyik San Bernardinó-i támadó mobilját. 2016. február 10. 11:52
Obama a San Bernardinó-i áldozatok hozzátartozóival találkozott Barack Obama amerikai elnök a San Bernardinó-i vérengzés áldozatainak hozzátartozóival találkozott, és azt mondta, meghatotta, hogy a tolerancia szükségességére helyezték a hangsúlyt. 2015. december 19. 11:54
San Bernandino lakói nem érzik magukat biztonságban Rendkívüli állapotot rendelt el a kaliforniai kormányzó pénteken San Bernardino megyében, ahol több mint két héttel ezelőtt az egészségügyi dolgozók bankettjén két merénylő vérengzést követett el. 2015. december 19. 07:45