Már nem függünk Putyin olajától A közép-európai országok nem függnek többé az orosz kőolajtól, de a gáz- és a villanyáram esetében még bőven vannak megoldandó dolgok. 2015. február 12. 11:21
Küldetés a legnagyobb kisbolygókhoz Már több kisbolygót is meglátogattak űreszközök, sőt az Eros felszínére a NEAR űrszonda le is ereszkedett. A kisbolygóöv legnagyobb és talán legérdekesebb objektumai azonban eddig kimaradtak a részletes vizsgálatokból. Ezt hivatott pótolni az amerikai Dawn küldetés, amely legkorábban július 7-én veheti kezdetét. A Ceres és a Vesta részletes... 2007. június 29. 08:13
Megszűnt a zűr az űrben - végéhez közelít az Atlantis küldetése Újra működnek az orosz számítógépek a Nemzetközi Űrállomáson, így az Atlantis a tervek szerint csütörtökön visszatérhet a Földre. A legénység felszerelte a napelemrendszer új szegmensét, leszerelt egy makacskodó korábbi napelemet, és befoltozott egy lyukat az űrrepülőgépen. A sikeres munkára csak a váratlan számítógépes probléma vetett árnyékot. 2007. június 18. 08:38
Nagyszerű keret volt, hogy új dolgokat tanuljak - interjú Simonyi Károly űrutazóval A kéthetes űrutazásáról április 21-én visszatért Simonyi Károly az [origo]-nak többek között elmondta, hogy az űrállomáson a legtöbb ablak a padlón van, amelyeken keresztül néhány hely finom tetováláshoz hasonlít a Föld felszínén, hogy sajnálta az alvással töltött időt, és hogy 5-10 év múlva a számítógépes felhasználói minőség olyan jó lehet, mint... 2007. április 30. 08:07
Sikeresen landoltak Simonyiék Simonyi Károly, a magyar származású amerikai űrturista és két társa sikeresen landolt április 21-én (szombaton), hazai idő szerint fél háromkor a kazahsztáni sztyeppén. Az űrhajós saját honlapján olvasható információkból sok érdekes dolgot megtudhatunk arról, hogyan telt számára a 12 méregdrága nap az űrállomáson. 2007. április 21. 13:51
Hallgassa meg Simonyit az űrből! Pénteken hajnali 1 óra 15 perckor körülbelül 8 perces sikeres rádiókapcsolatot létesült a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum és a Nemzetközi Űrállomás között, melynek során a fedélzeten tartózkodó Simonyi Károly hat magyar diák kérdésére válaszolt. A szervezők a teljes hanganyagot elérhetővé tették. 2007. április 13. 09:13
Az első magyar a Nemzetközi Űrállomáson Hétfőn este, magyar idő szerint 21.10-kor sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson a Szojuz-TMA-10 űrhajó, fedélzetén Simonyi Károllyal, a második magyar származású űrhajóssal és két orosz kozmonautával. Simonyi az első hazánkfia, aki a Nemzetközi Űrállomásra lépett. 2007. április 06. 09:39
Simonyi Károly, a legendás műegyetemi professzor Az űrbe készülő Simonyi Károly (Charles Simonyi) édesapja, a 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legendás hírű műegyetemi professzor, "tudását, műveltségét két kézzel osztogató ember" volt. Staar Gyula, a Természet Világa főszerkesztőjének írása. 2007. április 04. 09:07
Új fejezet a Mars kutatásában Új fejezet kezdődött a Mars felszínének megismerésében. A Mars Reconnaisance Orbiter nevű új amerikai keringőegység pazar felvétele - amelyen a Victoria-kráter peremén várakozó Opportunity marsjáró is tisztán látható - már ugyanazt a szerepet játssza a kutatásban, mint egy légifotó a geológusok földi munkájánál. Ennek alapján állapítják meg a... 2006. október 09. 07:42
Nyolc bolygó maradt a Naprendszerben A Nemzetközi Csillagászati Unió XXVI. kongresszusán, 2006. augusztus 24-én Prágában eredményes szavazást tartottak a bolygó fogalom új definíciójával kapcsolatban. A határozat értelmében nyolc bolygó maradt a Naprendszerben, és a Plútó immár nem tartozik közéjük. 2006. augusztus 25. 13:54
Az ember útja A National Geographic Társaság és az IBM összefogása nyomán példátlan méretű genetikai kutatási program vette kezdetét 2005 tavaszán. A Genográfiai Tervezet (Genography Project) nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a lehető legaprólékosabban feltárja azokat az útvonalakat, melyeket az emberiség követett, mikor Afrikából kiindulva... 2006. március 17. 16:38
Őssejtek: teljes a dél-koreai csalás A Szöuli Nemzeti Egyetem által lefolytatott vizsgálat végleges eredményei szerint a dél-koreai Wu Suk Hwang korábbi, 2004-es eredményei sem valódiak, és nincs bizonyíték rá, hogy valaha is emberi őssejteket hozott létre klónozott hólyagcsírákból. Egy megkérdezett hazai szakértő szerint az ügynek semmi köze a tudományhoz, és a csalás nem veti... 2006. január 11. 20:51
Két meghatározó gén a prosztatarákban A gének átrendeződése és a rendellenes génfúzió közismert jelenségek egyes daganatos betegségeknél (például a leukémiánál), ám az olyan gyakori tumoroknál, mint az emlő-, a prosztata- vagy a tüdőrák csak néhány esetben tudták ezeket kimutatni. A legújabb kutatások a prosztatarák kialakulásában világítottak rá központi szerepükre. 2005. november 28. 21:50
Közelebb az élet titkához - magyar kutatók úttörő eredményei Mérföldkő lehet az élet kialakulása rejtélyének megértésben az az eredmény, amelyet Szathmáry Eörs evolúcióbiológus és kollégái közöltek a Nature Genetics hasábjain. Kísérleteik megoldást kínálnak a korai életformák információtárolásával kapcsolatos alapvető problémára. 2005. szeptember 26. 08:11
Elkészült a csimpánz és az ember genetikai állományának első átfogó összehasonlítása Befejeződött a csimpánz és az ember genetikai állományának első átfogó összehasonlítása. A kutatás - amely új utakat nyithat meg az orvosbiológia számára is - egyrészt meglepő hasonlóságokat, másrészt jelentős különbségeket tárt fel a két genom között. 2005. szeptember 18. 13:59
Az első személyre szabott embrionális őssejtek Egy dél-koreai kutatócsoport ismét átütő eredményt ért el az őssejtkutatás területén: első alkalommal sikerült "személyre szabott" emberi embrionális őssejtvonalakat létrehozni, terápiás klónozással. Ezzel újabb nagy lépés történt a sejtterápiás eljárások megvalósítása felé. 2005. május 25. 09:26
Folyékony Világegyetem Ismét együtt lépett a nyilvánosság elé az amerikai Brookhaven Nemzeti Laboratórium négy kutatócsoportja. Az anyag legelemibb összetevőire vonatkozó kísérleti adataik meglepő eredményét hozták nyilvánosságra, miszerint a kvarkokból és gluonokból álló forró és sűrű anyagállapot nem gázként viselkedik, mint ahogy várták, hanem folyadékra emlékeztető... 2005. május 24. 08:30
Yoda kontra Darth Vader: sci-fi és orvostudomány Egyes tudósok szerint a következő nemzedékek akár Yoda mesterhez hasonló szép kort érhetnek meg, és ma már Vader nagyúr implantátumai sem teljesen a fantázia birodalmába tartoznak. 2005. május 19. 00:06
Készülődés a következő űrrepülőgépes küldetésre A Columbia tragédiája után az Atlantis űrrepülőgép száll fel először, várhatóan jövő márciusban. Az Atlantis útja kulcsfontosságú küldetés lesz - nem csupán lélektani értelemben, de azért is, mert a NASA már tesztelni fogja a biztonságot növelő új megoldásokat. 2005. április 27. 07:57
Súlyos pénzhiány a hazai rákkutatásban A Nemzeti Onkológiai Kutatás-fejlesztési Konzorcium állami támogatással jött létre 2001-ben, a daganatos halálozás csökkentése érdekében folytatandó kutatások finanszírozására. A számos kitűnő eredmény ellenére a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elutasította a konzorcium újabb pályázatát, így számos ígéretes diagnosztikai és terápiás... 2005. március 31. 15:59
Szenzációs felfedezés a Marson Európai kutatók bejelentése szerint a Mars egyenlítőjének közelében egy viszonylag fiatal, befagyott tenger fekszik, közvetlenül a felszín alatt. 2005. február 23. 10:15
Feltételezett élőlények a Titanon Bár az általunk ismert élet nélkülözhetetlen feltétele a víz, elképzelhető, hogy a Titanon a szénhidrogének tölthetik be a szerepét. Amennyiben ez lehetséges, az óriáshold felszínén minden feltétel adott egy szénhidrogén-alapú élet kialakulásához. 2005. február 10. 10:43
Európa okos űrszondája elérte a Holdat Az Európai Űrügynökség SMART-1 űrszondája jelenleg a pályára állás kritikus műveletét végzi a Hold körül. A fedélzeten lévő új technológiák eddig kitűnően vizsgáztak. 2004. november 16. 16:15
Szokatlan fekete lyukat fedeztek fel Galaxisunk szívében Francia csillagászok szerint a nagy központi fekete lyuk mellett egy "középsúlyú" objektum is rejtőzködik a Tejútrendszer központi tartományában. Egy ilyen objektum keletkezése egészen szélsőséges körülményeket igényel. 2004. november 09. 11:53
Cassini: meglepő aktivitás a Titánon Az eddigi megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy a Szaturnusz hatalmas holdjának nem csupán a légköre, de a felszíne is igen dinamikusan változik. A radarképeken olyan sötét foltok mutatkoznak, amelyek folyékony metánt vagy etánt jelezhetnek. 2004. október 29. 12:30