Megszűnhet az SZDSZ Nem lesz küldöttgyűlés, és állítólag kérik a párt feloszlatását. 2013. július 25. 14:19
Szent-Iványi István vezeti az SZDSZ EP-listáját Szent-Iványi István, Béki Gabriella és Demszky Gábor vezeti az SZDSZ listáját az európai parlamenti választásokon - jelentették be a párt vezetői. A szombati sajtótájékoztatón Fodor Gábor pártelnök közölte: kampányukat a liberális értékekre fogják alapozni, amelyek láthatóan meggyengültek Magyarországon. 2009. február 07. 15:47
Horn Gábor: Az SZDSZ ellenzi az áfaemelést Az SZDSZ semmiképpen sem támogatja az áfaemelést - mondta péntek reggel Horn Gábor, a párt ügyivője a Nap-kelte című műsorban. Az SZDSZ szerint ehelyett a költségvetés kiadási oldalát kell csökkenteni. A Fidesz szintén elutasítja a miniszterelnök által bejelentett intézkedéscsomagot. 2009. január 30. 10:12
Bűnszervezetben adhatták el az erzsébetvárosi ingatlanokat Bűnszervezet gyanúja merült fel az erzsébetvárosi ingatlanügyben. Az összesen 14 önkormányzati épület gyanús eladása miatt nyomozó ügyészség szerint Gál György (SZDSZ), a gazdasági bizottság elnöke több társával összejátszva követett el csalást, vesztegetést, okirat-hamisítást. Eddig összesen 10 gyanúsított van az ügyben, köztük két kerületi... 2009. január 28. 15:38
Nem oszlatná fel a parlamentet az MSZP és az SZDSZ Sem az MSZP, sem az SZDSZ nem támogatja a Fidesz javaslatát az Országgyűlés feloszlatásáról, így az valószínűleg nem kerül napirendre a csütörtöki rendkívüli ülésen. Az MDF támogatja a javaslat napirendre vételét, de az indítvány várhatóan így is elbukik. 2009. január 28. 13:33
Visszalép az SZDSZ ferencvárosi jelöltje A Magyarok Nyilai nevű szervezettől érkezett halálos fenyegetés miatt nem indul a ferencvárosi időközi választás második fordulójában az SZDSZ-es John Emese. A párt aggódik, hogy megerősödött a szélsőjobboldali Jobbik, ezért összefogásra szólította fel a jövő vasárnap voksoló választókat. 2009. január 16. 14:29
Otthonülőkkel magyarázza ferencvárosi kudarcát az SZDSZ Több mint másfélszer annyi szavazatot kapott a Jobbik jelöltje a ferencvárosi választáson, mint az SZDSZ budapesti frakcióvezetője, John Emese. Az SZDSZ politikusai többnyire az alacsony részvétellel magyarázták a vereséget. Azt állítják: vannak még szavazóik, csak jobban kell őket mozgósítani. 2009. január 12. 14:56
Távozik fővárosi posztjáról a támadott SZDSZ-es Távozik a IX. kerületi fővárosi választási bizottságból Janás Ferenc, az SZDSZ ferencvárosi kampányfőnöke. Janás lépését a személye ellen indított támadásokkal indokolta. A politikusról egy videofelvételre hivatkozva a Magyar Nemzet azt írta, hogy pénzt adott ajánlószelvényekért. 2008. december 31. 14:31
Szonda Ipsos: A Jobbik megelőzte az SZDSZ-t 2008 végére utolérte az MDF-et és megelőzte az SZDSZ-t a Jobbik a Szonda Ipsos decemberi közvélemény-kutatása szerint. A Népszabadság hétfői számában olvasható felmérési adatok szerint a Fidesz tábora stabilan másfélszer akkora, mint az MSZP-é. 2008. december 22. 06:21
Leckét is kapott Gyurcsány a büdzsé mellé Egy, a költségvetés egészéhez képest jelentéktelen összegről folytatott vitában sem az MDF, sem az SZDSZ nem segítette ki az MSZP-t, így a szocialistáknak nem maradt más választásuk, mint lenyelni a békát, és megszavazni az ellenzék által átírt büdzsét. A másik alternatíva ugyanis a bukás lett volna, hiszen Gyurcsány Ferenc korábban kijelentte, a... 2008. december 15. 20:14
Nyilatkozatban aggódik a parlament a szlovákiai magyarokért 12 pontos nyilatkozatot fogadott el a parlament, mely szerint aggódik a szlovákiai, magyarokat érintő események miatt, és elítél minden radikális ideológiát. A javaslatot az SZDSZ nem támogatta, de így is meglett a kétharmados többség. 2008. december 15. 17:39
Kóka marad az SZDSZ frakcióvezetője Kóka János került ki győztesen az SZDSZ frakcióvezetői posztjáért folyó versenyből, miután a hétfői újabb szavazáson 10-6 arányban legyőzte Gulyás Józsefet. 2008. december 14. 22:13
Kivizsgáltatja a letartóztatott SZDSZ-esek ügyét Fodor Az SZDSZ jószolgálati és etikai bizottságához fordul Fodor Gábor a párt két VII. kerületi képviselőjének letartóztatása miatt. A pártelnök azt kérte, hogy az előírt 60 napnál hamarabb döntsenek a politikusok elleni szankcióról. 2008. december 11. 15:44
Fodor szerint szétverik az SZDSZ-t A két hatalmi centrum szétveri a pártot - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a Népszabadságnak adott interjúban, majd hozzátette: fennáll a pártszakadás veszélye. Az erzsébetvárosi ingatlanügyekben szereplő párttársaival kapcsolatban azt mondta, ha kiderül, hogy vétkesek, akkor lépni fognak, mert bűnözőket nem tűrhetnek meg az SZDSZ-ben. 2008. december 10. 06:57
Döntetlen lett Kóka és Fodor meccse a frakcióvezetői címért Szavazategyenlőség miatt nem tudott frakcióvezetőt választani az SZDSZ képviselőcsoportja, amely hétfőn reggel szavazott a tisztségről a parlamentben. A tisztségért eredetileg csak a pozíciót eddig betöltő Kóka János indult, egy hete azonban Fodor Gábor pártelnök is ringbe szállt, ami a frakció egy része szerint felszínre hozta a belső... 2008. december 08. 09:01
Pető Iván szerint Fodor zsarolja az SZDSZ-frakciót Pető Iván SZDSZ-es politikus szerint súlyos hiba, hogy Fodor Gábor pártelnök elindul az SZDSZ frakcióvezetői posztjáért. A korábbi pártelnök az ügyvivőknek küldött levelében azt írta, a lépés nem más, mint zsarolás, és csak még jobban megosztja a pártot. 2008. december 03. 16:06
Elhunyt Graffelner Kálmán, SZDSZ-es politikus Elhunyt Graffelner Kálmán, az SZDSZ győri szervezetének alapítója és egyik vezetője, korábbi önkormányzati képviselője. A politikus 53 éves volt. 2008. december 01. 23:07
Kifúrná a frakcióvezetésből Kókát Fodor Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke bejelentette, hogy indul a frakcióvezetői posztért, amelyet most Kóka János tölt be. A frakcióvezetésért folyó küzdelemben újra szembekerülhet egymással Fodor és Kóka, akik tavaly két, személyeskedéstől sem mentes pártelnök választási kampányban már összemérték erejüket. 2008. december 01. 12:58
Kóka meg akarja fúrni a kormány adócsomagját Az SZDSZ frakcióvezetője, Kóka János szerint pártjának nem szabad megszavaznia a kormány adócsomagját. Kóka azt mondta, adócsökkentésre és a bürokrácia megfékezésére lenne szükség, ezt azonban a csomag nem tartalmazza. Mivel a Fidesz is adócsökkentést akar, kérdés, hogy a kisebbségben kormányzó MSZP hogyan tud elegendő szavazatot szerezni a... 2008. november 30. 14:15
Fodor felköszöntötte TGM-et A hatvanadik születésnapját ünneplő Tamás Gáspár Miklóst tegnap nyílt levélben köszöntötte Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke -írjaa Népszabadság. A rendszerváltás létrejöttében sokaknak van kiemelkedő, fontos szerepük, köztük vitathatatlanul nagy Tamás Gáspár Miklósnak - hangsúlyozza Fodor a november 28-ai születésnap kapcsán. 2008. november 29. 09:18
700 milliós csalás gyanúja miatt őrizetben egy SZDSZ-es frakcióvezető Őrizetbe vették Gál György SZDSZ-es önkormányzati képviselőt, a párt erzsébetvárosi frakcióvezetőjét kedden, akit különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítanak. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a politikus 8 nagy értékű erzsébetvárosi tulajdonban lévő épületet játszott át egy vállalkozónak piaci ár alatt, amiért... 2008. november 25. 18:36
Blogjában dicsérte Gyurcsány az SZDSZ-t Az SZDSZ elégedett lehet azzal, amit elért, és emelt fővel szavazhatja meg a költségvetést - írta blogjában Gyurcsány Ferenc. A szabad demokraták hétfői döntése megmenti a kormányt, de a miniszterelnök szerint az a fontos, hogy a válságos időkben is lesz az országnak költségvetése. 2008. november 25. 15:57
Századvég-Forsense: Az MSZP a válság nyertese Némiképp csökkent a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz közötti különbség - derült ki a Századvég és a Forsense közös közvélemény-kutatásából, amelyet kedden tettek közzé. Elsősorban a Fidesz szavazói bizonytalanodtak el, miközben az általános hangulat is tovább romblott. A két kisebb parlamenti párt, az SZDSZ és az MDF tábora továbbra sem haladja... 2008. november 25. 13:42