Tagadja Nyerges, hogy összeverték egymást Simicskával a vadászházban A Pesti Srácok nemrég arról írt, egy vadászaton Simicska Lajos, a Közgép tulajdonosa összeveszett és összeverekedett a cég elnökével, Nyerges Zsolttal. Most cáfolta ezt, szerinte még csak össze sem vesztek. Azt állítja, egyszerűen csak elfáradt. 2017. január 14. 15:14
Vida Ildikó lett Simicska Közgépének az elnöke Vida Ildikó, a NAV volt elnöke lett Simicska Lajos cégének, a Közgépnek az elnöke. Nyerges Zsoltot váltja. 2017. január 09. 20:51
Vádat emeltek az amerikai kitiltási ügy egyik érintettjével szemben Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy budapesti férfival szemben, aki azt állította az amerikai tulajdonú étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának, hogy kétmilliárd forintért el tudja intézni az étolaj áfáját csökkentését. A gyanúsított azok között volt, akiket tavaly Vida Ildikó NAV-elnökkel együtt kitiltottak az Egyesült Államokból. 2015. december 18. 12:08
Meglepő megoldással pótolják Vida Ildikót Tállai András nem várt megoldással úgy lesz a NAV vezetője, hogy nem kell lemondania parlamenti mandátumáról. A magyar gazdaságnak komoly károkat okozhat a VW dízelbotránya. A VW volt vezérigazgatója után nyomoz a német ügyészség, kiderült, hány autó érintett Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A GKI szerint lassulás... 2015. október 03. 13:58
Állást kapott Vida Ildikó Új állást kapott a nyáron lemondott NAV-elnök. Vida Ildikót Simicska Lajos alkalmazza cégében felügyelőbizottsági tagként. 2015. szeptember 26. 13:17
Több fronton zajlik a Simicska–Matolcsy-háború Magyar ügyfelek tízezreit érinti a román Astra biztosító csődje. Kirobbant a nyilatkozat- és perháború Simicska Lajos Magyar Nemzetje és Matolcsy György Nemzeti Bankja közt. Összességében csökkent a közintézmények adóssága, az állami iskolafenntartóé, a Kliké nőtt. A kormány még egymilliárd forintot szán menekültellenes kampányra, a MÁV ennyiből... 2015. augusztus 29. 15:47
Ingyen kaphat valamit, ha bemegy az IKEA-ba Az IKEA ingyen ad rögzítőcsomagot fiókos szekrényeinek falhoz csavarozásához, mert két gyerek meghalt, miután rájuk dőlt a bútor. Vida Ildikó már nem dolgozik a NAV-nál, új alelnököt kap az MNB, új igazgatót az MKB, és távozik a MÁV-Start vezére is. A Monetáris Tanács tovább vágta az alapkamatot, egy ideig utoljára. Görögországban kinyitottak a... 2015. július 26. 11:30
Vida Ildikóval foglalkozik az amerikai nagykövetség Üdvözlünk minden olyan döntést – különösen a szövetséges és baráti országoktól –, amelyek javítják az országok átláthatóságát és az állampolgárok bizalmát – reagált az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége Vida Ildikó NAV-elnök lemondására. 2015. július 23. 19:16
Orbán még nem végzett Simicskával Nagy valószínűséggel tovább folytatódik a Simicska–Orbán-háború, ami már 2014 előtt is kódolva volt a két erős személyiség miatt – mondta az Origónak Nagy Attila Tibor. A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint kérdés, hogy Simicska és köre mennyi ideig tudja finanszírozni a médiabirodalmát. 2015. július 23. 05:57
Orbán Viktor nem fogadta el Vida Ildikó lemondásait Vida Ildikó korábban többször is felajánlotta lemondását Orbán Viktornak, de a miniszterelnök nem fogadta el azokat, derült ki Lázár János szavaiból. 2015. július 21. 16:40
Varga Mihály az Origónak: Vida jelezte a szándékát Varga Mihály tudott Vida Ildikó lemondási szándékáról, de konkrét időpontot nem közölt vele a Nemzeti Adó-és Vámhivatal korábbi vezetője. A nemzetgazdasági miniszter szerint az új struktúrához új ember kell. 2015. július 20. 17:07
Hivatalos Vida távozása, megindult a tülekedés a posztjáért Hivatalosan is megerősítették, hogy távozott a NAV éléről Vida Ildikó. Az elnök már két hónapja felmondott, mától pedig átadta jogköreit helyettesének. Előkerült a felmondólevele is, és az Origo értesülései szerint már megindult a tülekedés házon belül az elnöki posztért. Cikkünk folyamatosan frissül. 2015. július 20. 12:07
Debreceni NAV-os válthatja Vida Ildikót Varga Mihály és Lázár János is arról beszélt, hogy nagy változások lehetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Vida Ildikó NAV-elnök pozíciója az amerikai kitiltási botrány idején gyengült meg. 2015. július 17. 10:37
A görög miniszter sorsára juthat Vida Ildikó Váratlanul lemondott Jánisz Varufákisz görög pénzügyminiszter, utódja a tárgyalódelegációt vezető politikus lett. A görög bankok zárva maradtak, de a kormány letette a hitelezők elé az új javaslatcsomagot, az eurócsoport tagjai azonban szombaton sem tudtak róla dönteni. Új partnert keres a Gazprom a Török Áramlat megépítéséhez. Varga Mihály arról... 2015. július 12. 16:27
Lázár János szerint leválthatják Vida Ildikót Orbán Viktor nagy változásokat szeretne a NAV-nál, szolgáltató és vállalkozóbarát adórendszert akar, mondta a csütörtöki Kormányinfón Lázár János. 2015. július 09. 15:06
Varga Mihály nem dönthet Vida Ildikóról A kormány a Varga Mihály vezette nemzetgazdasági tárcához akarta vonni a NAV-elnök kinevezésének és leváltásának jogát, de nem sikerült. A Közgép közbeszerzést bukott, mert túl keveset kért a munkáért. Ellentétes lehet az uniós joggal, hogy csak kaszinókban lehetnek játékgépek. Szakképesítés nélkül is lehet vasárnap kisboltban árulni, sok Tesco... 2015. június 13. 15:16
Megbukott Varga javaslata a NAV-elnök elmozdítására Ha Vida Ildikó eltávolítása volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter célja egy törvénymódosítóval, más módszert kell találnia. Javaslata ugyanis elbukott a parlamenti szakbizottságnál, mivel házszabály-ellenes. Az ötlet az lett volna, hogy a kormányfőtől a miniszterhez kerüljön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének kinevezési joga. 2015. június 11. 09:50
Terroristáknak ingyen lesz az új magyar e-kártya Egyetlen okmányba sűrítené adatainkat a kormány, felmerül a kérdés: ki mire fog akkor rálátni? Az e-kártya az ujjlenyomatot is tartalmazza majd, de végül nem biometrikusan. 2015. május 26. 17:12
Sorra nyeri a közbeszerzéseket Orbán Viktor vejének cége Tiborcz István cége újabb három közbeszerzést nyert. A Magyar Diáksport Szövetség kap még 600 milliót a Netfit iskolai testfelmérő rendszerre. A versenyhivatal 56 millióra bírságolta az Auchant. A NAV áfacsalással foglalkozó bűnszervezetet és illegális tetoválószalont buktatott, a Flippermúzeum tulajdonosa szerint a NAV miatt kell bezárnia. Varga... 2015. május 23. 13:20
Varga Mihály elárulta, hogy mi lesz Vida Ildikó sorsa Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke végzi a munkáját, amellyel kapcsolatban eddig nem merült fel olyan kifogás, amely a leváltását indokolná, az erről szóló sajtóhírek kacsák – mondta Varga Mihály. 2015. május 18. 09:51
Intézkedési tervet készített a NAV A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke az Állami Számvevőszék megállapításai nyomán meghozta a szükséges intézkedéseket és erről az előírt határidőig tájékoztatta az ÁSZ elnökét, közölte honlapján a NAV. 2015. április 28. 13:33
Vida Ildikó nem ment el a költségvetési bizottság ülésére Vida Ildikó nem ment el a költségvetési bizottság ülésére, ahol az adóhatóság belső vizsgálatának ügyében hallgatták volna meg, levelében azt írta, nem kíván élni a lehetőséggel. A fideszes alalnök szerint költségvetési szempontból a meghallgatásnak nincs relevanciája, az LMP-s alelnök szerint van, sőt mélyebb ellenőrzés kellene. 2015. március 23. 10:41
Vida-ügy: a NAV átvilágította magát Washington szerint amerikai cégek több alkalommal jeleztek korrupciós ügyeket a magyar adóhatóságnak. A NAV átvizsgálta önmagát, hogy kiderítse, valóban előfordult-e olyan eset, amikor figyelmen kívül hagyták amerikai cégek bejelentéseit. Az átvizsgálást bemutató jelentést most nyilvánosságra hozták, eszerint sosem történt ilyen. 2015. március 04. 19:14