Sony GPS-eszköz fotósoknak

Vágólapra másolva!
Rendkívül érdekes kütyüt mutatott be a Sony: az újonnan kifejlesztett, miniatűr helymeghatározó készülék segítségével akár utólag is megállapítható, hol készült egy-egy fénykép.
Vágólapra másolva!

A Sony GPS-CS1 lényege, hogy a fotóstáskába helyezve, vagy az övre csatolva folyamatosan rögzíti a fotós által bejárt helyszínek földrajzi adatait, majd ezeket a számítógépen egy szoftver használatával társítja a fényképekhez, és térképen mutatja meg a készülés pontos helyét, illetve idejét.

A mindössze kilenc centiméter hosszú, 55 grammos GPS-vevő a specifikáció szerint 15 másodpercenként tárolja az adatokat a beépített 31 megabájtos memóriába, mely napi tizenkét órás használatot feltételezve akár egy hónapra is elegendő lehet.

Külön érdekesség, hogy a mellékelt szoftver a GPS adatokkal kiegészített fotókat a Google Maps szolgáltatás segítségével jeleníti meg. A sajtóanyag arra is kitér, hogy az új Sony terméket a fényképezőgépek mellett a vállalat videokameráival is használni lehet majd.

Forrás: [origo]

Eredetileg a feledékeny fotósok számára készítették a szerkezetet, de feltehetően egyéb célokra is felhasználható lesz hozzáértő kezekben, és egyesek már most aggodalmukat fejezték ki, hogy bárki akaratán kívül nyomon követhető lesz.

A különleges kütyü a következő hónapban jelenik meg a japán gyártó online boltjában, az ára pedig 150 dollár, azaz 32 ezer forint lesz.