Webre költözik a Photoshop

Vágólapra másolva!
Alig két héttel az online fotószerkesztőkről szóló cikkünk után az Adobe ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy hat hónapon belül kiadják a Photoshop böngészőből használható, ingyenes változatát.
Vágólapra másolva!

Az interneten keresztül elérhető szolgáltatással az amerikai vállalat elsősorban a Google-t próbálja megelőzni az egyre erősödő versenyben. Bruce Chizen, az Adobe ügyvezető igazgatója a CNET-nek elmondta, hogy a felhasználók ingyenesen használhatják majd az egyszerűsített Photoshop verziót, cserébe viszont hirdetéseket helyeznek el a felületen.

A vállalatnak nem ez lesz az első web-alapú alkalmazása, hiszen alig egy hónappal ezelőtt jelentették be az Adobe Remix elnevezésű videószerkesztőt, mely egyelőre béta változatban érhető el a PhotoBucket médiamegosztón keresztül.

A Remixhez hasonlóan a webes Photoshopot kimondottan a közösségi oldalakat és a különféle online fotóalbumokat látogató netezőknek szánják, akiknek nincs szüksége bonyolult műveletekre. Ennek ellenére vannak bizonyos technikai nehézségek a projekttel kapcsolatban. Bár az internetkapcsolatok sávszélessége egyre növekszik, a webes videózás is egyre népszerűbb, így a felhasználói élmény várhatóan nem változik a következő években Chizen szerint.