Minden, amit az influenzáról tudni kell

Vágólapra másolva!
Az influenza napjaink egyik legjelentősebb heveny légúti vírusfertőzése. Súlyát világjárványt okozó képessége és gyakori, esetenként magas halálozású szövődményei adják. Kisebb influenzajárványra minden évben számítani kell, rendszerint az őszi-koratavaszi hónapokban. Egy-egy járvány alkalmával hazánkban mintegy 1,5-2 millió ember fordul influenzaszerű tünetekkel orvoshoz.
Vágólapra másolva!

Az influenzát okozó vírusok az Orthomyxoviridae víruscsaládba tartoznak. A víruscsaládon belül az egyes vírusok A, B és C csoportba oszthatók. Állati (pl. madarak, sertések) és humán megbetegedést egyaránt kiváltani képes A-vírusok kiterjedt helyi és világjárványokat, a humán betegséget okozó B-vírusok általában kisebb lokális járványokat, a szintén emberi fertőzést előidéző C-vírusok pedig sporadikus, egyedi eseteket okozhatnak. Valamennyi influenzavírus védőburkán két meghatározó fehérjemolekula, a hemagglutinin (H) és a neuraminidáz (N) található. E molekulák nem csak a vírus fertőzőképességéért felelősek, de az immunrendszer is ezek alapján ismeri fel a szervezetbe bejutó kórokozókat. A fehérjék szerkezete azonban nem állandó, folyamatosan változik. Amennyiben ez a változás hirtelen vagy nagymértékű, az immunrendszer nem ismeri fel a vírust, a korábban szerzett immunitás megszűnik. A világjárvány kialakulásának veszélyét ez teremti meg.

Az influenza cseppfertőzéssel terjedő fertőző betegség. Zárt tér, zsúfoltság, légkondicionáló berendezések kedvező feltételei a járvány kialakulásának. A fertőző forrás a beteg, vagy a betegség lappangási fázisában lévő vírushordozó ember. Az orron vagy szájon át belélegzett vírusok lerakódnak a légutak nyálkahártyájában, majd onnan a vérkeringésbe és más szervekbe is eljuthatnak. A lappangási idő egy-három nap.

Tünetei, felismerése

Az influenza hirtelen kezdődik, magas, 39-41 °C-os lázzal, erős torok- és fejfájással, ízületi- és végtagfájdalommal, gyengeséggel és kaparó érzéssel a torokban. A "náthás tünetek", az orrfolyás, orrdugulás, hörghurut más vírusfertőzésre utal, nem jellemző az influenzára. A betegség gyorsan, általában 5-10 nap alatt lezajlik, azonban gyengeség, fáradékonyság és mérsékelt száraz köhögés tovább is fennmaradhat.

A halálesetek túlnyomó többségéért felelős szövődmények főként a gyengült védekezőképességű embereket, csecsemőket, terheseket, időseket, krónikus betegségekben szenvedőket fenyegetik. Az influenzavírus által gyengített immunrendszert kihasználó baktériumok felülfertőzhetik a légzőszervet, így középfül-, arcüreg-, légcső-, hörgő-, vagy tüdőgyulladást okozhatnak. A nem légzőszervi szövődmények (agyhártya-, agyvelő-, vagy szívizomgyulladás) ritkábban, a lábadozási szakban alakulnak ki. A májelégtelenséggel és agyvelőgyulladással járó Reye-szindróma főként gyermeknél jelentkezik, halálozási aránya 25-40% között változik. Kialakulásában az aszpirinnak tulajdonítanak jelentőséget, így a 16 évnél fiatalabb influenzás betegeknek aszpirin kizárólag orvosi utasításra adható.

Már az influenza gyanúja esetén is orvoshoz kell fordulni, mert a szövődmények rendkívül komolyak, sőt az életet is veszélyeztethetik. Az orvos alapos vizsgálat és esetleges laboratóriumi, köpet- és röntgenvizsgálat után állítja fel a diagnózist.

Kezelése, megelőzés

A szövődménymentes influenza kezelése tüneti. Ez főként ágynyugalmat, lázcsillapítást jelent, megfelelő folyadékpótlással. Az antibiotikumok a vírusok ellen hatástalanok, így ezekkel csak szövődmény fellépésekor javasolt kiegészíteni a kezelést. Kórházi elhelyezés a beteg állapotától függően, főként súlyos esetben indokolt. Az influenza oki kezelésére, a láz és egyéb tünetek enyhítésére a neuronamidáz- inhibitorok alkalmasak, a betegség első 48 órájában. Ezek a szerek gátolják a vírusok sejtből való kiszabadulásában szerepet játszó neuraminidáz felszíni antigént, így a termelődő vírusok képtelenek más sejteket megfertőzni. Az antivirális kezelés főként azon betegeknek segíthet, akik valamilyen okból nem kaphatnak védőoltást. Az általános higiénés szabályok betartásával, a beteg elkülönítésével, réteges öltözködéssel, a szervezet ellenálló képességének fokozásával, vitamindús táplálkozással, illetve a zsúfolt helyek, a tömeg kerülésével csökkenthető a megfertőződés veszélye.

A vitaminoknál és a szimpla óvatosságnál nagyobb garanciát jelentenek a gyógyszertárakban beszerezhető, influenza elleni oltóanyagok. A fertőződésnek a csecsemők, kisgyermekek, a 60 év feletti idősek, a fokozottan veszélyeztetett krónikus betegek, valamint a nagyobb közösségben élő vagy dolgozó emberek - diákotthonok lakói, egészségügyi dolgozók, pedagógusok -, a szoptató anyák és az influenzaszezon idejét megelőzően családalapítást tervező nők fokozottan ki vannak téve, így számukra javasolt az oltás. Ismert tojásfehérje-érzékenység, az immunrendszert jelentősen gyengítő betegség vagy kezelés és az akut lázas állapot esetén oltás nem adható.

Az oltást a várható járvány előtt egy-három hónappal, magas kockázatú egyének esetében már akár szeptemberben ajánlatos beadni. Az immunizálás a következő influenzaszezon feltételezhető, elölt teljes vagy hasított vírusát és tisztított felszíni antigénjét tartalmazó oltóanyag beadásával történik. A deltaizomba, a 3 éven aluliaknál pedig a comb izomzatába beadott oltás hatására az egészséges személynél a teljes immunitás kb. 14 nap után alakul ki és 6-12 hónapon át fennmarad. A védőoltás hatékonysága 85-90%-os, az életkor, immunállapot, valamint a beoltott törzs és a járványt okozó aktuális kórokozó vírus közti antigén-rokonság függvényében. A gyermekek és a fiatal felnőttek nagy mennyiségű ellenanyagot termelnek, míg idősebb korban, valamint idült betegségekben gyengébb az immunválasz. A kórokozó változékonysága miatt a vakcinák kizárólag egyetlen influenza szezonban használhatók fel. A járvány közeledtével a védőoltás beadása azonban már nem javasolt.

Az oltást követő 6-12 órán belül az injekció helyén enyhe, 48 órán belül külön kezelés nélkül elmúló bőrpír jelentkezhet. A legyengített vírust tartalmazó oltóanyagok 24-48 órán belül spontán megszűnő hőemelkedést, mérsékelt influenzaszerű tüneteket okozhatnak. A tyúktojásban előállított oltóanyag allergiás reakciót, súlyos anafilaxiás sokkot válthat ki tojásfehérje-érzékenység esetén. Súlyos szövődmények (agyhártyagyulladás, szívizomgyulladás), valamint a súlyos bénulással és fájdalommal járó idegbántalom, a Guillain-Barré szindróma igen ritkán lép fel.