A hatóság szerint biztonságosak a meghosszabított lejárati idejű H1N1 vakcinák

Vágólapra másolva!
Egy internetes lánclevél szerint aggodalomra ad okot, hogy az Állami Tisztifőorvosi Szolgálat idén az egyéves lejárati időt követően is meghosszabbította az egykomponensű, H1N1 ellen védő oltóanyag lejárati idejét. Az ÁNTSZ [origo]-nak adott tájékoztatása szerint a hosszabbítás semmilyen problémát nem jelent: az Egészségügyi Világszervezet előírásai általában évente javasolják a vírustörzsek cseréjét, most azonban újra ugyanaz a vírus fog fertőzni, így idén nem volt szükség változtatásra. Az oltóanyagoknál - a megfelelő tárolás mellett - körülbelül három évig nem következik be minőségromlás.
Vágólapra másolva!

"Javaslat annak, aki H1N1 oltást adatna be magának: 1.) Ne tegye. 2.) Ha mégis szeretné, kérdezzen rá, hogy mi arra az evidencia, hogy az oltás hatékony. 3.) Ha meggyőzték, kérdezzen rá, sőt nézze meg maga, hogy mikor jár le a vakcina. Az ÁNTSZ ugyanis a tavalyi oltásokra ráíratja, hogy inkább nem jártak le, mégis jók ezek még plusz egy évet" - írja egy az elmúlt hetekben a magyar interneten terjedő lánclevél.

Hasonló aggodalomra a hazai járványügyi szakemberek szerint nincs okunk. "Az influenzavakcina lejárati ideje azért egy év, mert az oltóanyagban a WHO előírásai szerint általában évente cserélik a vírustörzset vagy törzseket. A H1N1 esetében azonban más a helyet. A déli féltekén már lezajlott influenzajárvány tapasztalatai alapján várhatóan ugyanaz a vírus fog támadni az előttünk álló szezonban nálunk is. Az elölt vírusvakcinák lejárati ideje általában három év. A gyártástechnológiából eredően - megfelelő tárolás mellett - ennyi idő alatt minőségi romlás, vagy hatékonyságcsökkenés nem következik be az oltóanyagoknál" - tájékoztatta az [origo]-t az Országos Epidemiológiai Központ és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztálya.

Dr. Berencsi György, az Országos Epidemiológiai Központ tudományos tanácsadója az [origo]-nak elmondta, hogy a vakcinákat +2 és +8 Celsius-fok közötti hőmérsékleten kell tárolni, de az oltóanyagoknak akkor sem lenne semmi bajuk, ha három hónapig szobahőmérsékleten tárolnák őket. "Ezt konkrétan ki is próbáltuk olyan lejárt vakcinákkal, amelyeket a háziorvosoktól kértünk vissza. 90 nap alatt így sem károsodtak az úgynevezett alumínium adjuvánshoz kötött elölt vírustörzsek. A vakcina formalinos fixáláson is átesik, emellett olyan konzerválószereket tartalmaz, amelyek megakadályozzák például a baktériumok elszaporodását az oltóanyagban. A lejárt vakcinákat kísérleti jelleggel egereken is leteszteltük, és azt tapaszaltuk, hogy az egy éve tárolt oltóanyagok ekkor is ugyanúgy kiváltották a megfelelő immunválaszt. Olyasmi pedig nem fordulhat elő, hogy a háziorvos hűtőszekrényében tárolt, már lejárt oltást adják be valakinek, hiszen ezeket vagy kidobták, vagy további kutatási célokra visszadták a járványügyi laborok szakembereinek" - mondta Berencsi.

A Fluval P idén mindenki számára ingyenes

Dr. Oroszi Beatrix epidemiológus, az országos tiszti főorvos tanácsadója korábban elmondta, hogy mivel a H1N1 pandémiás vírustörzse tavaly óta nem igazán változott, ez ellen idén is megfelelő védelmet nyújt majd a tavalyi oltás. "Az egykomponensű Fluval P-nek egyszerűen csak meg kellett hosszabbítani a lejárati idejét. A háromkomponensű új vakcinában - Fluval AB - pedig ugyanaz a H1N1-es elölt vírustörzs van, így mindkét oltás egyformán véd a korábban világjárványt kiváltó vírussal szemben" - mondta Oroszi.

A Fluval P - amelyből jelenleg 1,2 millió adag áll rendelkezésre - már jelenleg is elérhető, ezt tehát bárki bármikor beadathatja háziorvosánál. Ráadásul az oltás - az ÁNTSZ október 21-ei közleménye szerint - most nem csak a kockázati csoportok, hanem mindenki számára ingyenesen lesz igényelhető. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkársága az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal történt konzultáció során döntött úgy, hogy nemcsak a kockázati csoportokba sorolt állampolgárok számára teszi ingyenessé a vakcinát.

A Fluval AB elérhetőségének idejéről az ÁNTSZ kedden nem tudott pontosabb tájékoztatást adni, csak annyit, hogy valamikor november folyamán várható a vakcina forgalomba hozatala. Ebből 1,3 millió áll majd térítésmentesen a kockázati csoportokba tartozók számára. Ez a vakcinatípus egyaránt ingyenes lesz a kismamáknak és az influenzaszezon alatt várandósságot tervező hölgyeknek, továbbá a krónikus alapbetegségekben szenvedőknek, a 65 év felettieknek és az egészségügyi dolgozóknak.

Idén kevert influenzajárványra számíthatunk

A H1N1 pandémiás változata - influenza A(H1N1)v - még nem tűnt el, de a vírus jövőbeli sorsát nehéz meghatározni. Az előrejelzések inkább optimisták, és ezek alapján idén nem kell súlyos járványra számítani. Az amerikai Nemzeti Egészség Intézetek (National Institutes of Health, NIH) szakemberei egy új tanulmányukban nemrég azt írták, hogy a vírustörzs vagy egyetlen hirtelen, vagy pedig fokozatos átalakulásokon fog keresztülmenni. Az előbbi esetben a vírus az eddigieknél jóval veszélyesebbé is válhat, míg az utóbbi esetben egy darabig még velünk marad, majd végül teljesen el is tűnhet.

Az országos tiszti főorvos tanácsadója szerint idén kevert szezonra lehet számítani, ami azt jelenti, hogy továbbra is jelen lesz a H1N1 pandémiás változata, és emellett várhatóan a H3N2 egyik újabb változata fertőzhet majd fokozottabb mértékben. A háromkomponensű oltás ezen kívül a már tavaly is használt, B típusú influenza elleni elölt vírustörzset fogja tartalmazni. "Bár a magyar népesség egy jelentős része tavaly már találkozott a pandémiás vírustörzzsel, illetve beoltatta magát, idén is érdemes kérni az oltást. Ennek oka, hogy a szervezet már meglévő, influenza elleni védelme fokozatosan csökken, ezt pedig csak az újraoltással lehet frissíteni" - mondta korábban Oroszi.

A kismamák és a várandósságot tervező nők az első számú kockázati csoport

A háromkomponensű védőoltás beadása az ÁNTSZ szerint idén is kiemelten javasolt a kismamáknak - az ÁNTSZ idén őket tekinti a leginkább veszélyeztetett, első számú célcsoportnak. Rajtuk kívül ugyanebbe a kategóriába sorolják azokat a nőket is, akik az őszi-téli hónapokban tervezik várandósságukat. A pandémiás vírustörzs a kismamákon kívül idén is a fiatalabb korosztályt, valamint a krónikus alapbetegségekben szenvedőket és kisebb mértékben a 65 év felettieket veszélyezteti leginkább.

"A fiataloknak az egykomponensű, csak a H1N1 pandémiás törzse ellen védő, Fluval P vakcinát ajánljuk. A másik két idei vírustörzs ugyanis kevésbé fenyegeti a fiatalabb korosztályt. A krónikus betegeknek és a 65 év felettieknek ezzel szemben a háromkompenensű Fluval AB vakcinát javasoljuk, hiszen számukra a másik két szezonális vírustörzs is veszélyt jelenthet" - mondta korábban Oroszi.

A kismamák oltásáról és az influenza magzatra gyakorolt káros hatásairól korábbi összeállításunkban olvashatnak részletesebben.