A soványak kevésbé érzékenyek az étel illatára

egészség, kövér ember, túlsúlyos, elhízás
Vágólapra másolva!
Korábban is ismert volt, hogy a szagokat feldolgozó agyterületünk hatást gyakorol az étvágyközpontunkra. Az amerikai Portsmouth Egyetem kutatói kísérlettel igazolták, hogy testsúlyunktól függően más-más típusú szagokra vagyunk érzékenyek.
Vágólapra másolva!

A Chemical Senses című szaklapban ismertetett kísérletben 64 önkéntes szaglóképességét tesztelték. A kutatók egyrészt azt találták, hogy a jóllakott ember - furcsa mód - érzékenyebb az ételszagokra, mint az éhes.

Másrészt azt tapasztalták, hogy a túlsúlyos jóllakott emberek jóval intenzívebbnek érezték az ételek illatát, mint vékonyabb társaik. Dr. Lorenzo Stafford, a kutatás vezetője szerint az ínycsiklandó ételek illatának élesebb érzékelése miatt nehéz a túlsúlyos embernek nemet mondania a falatozás folytatására, amelynek következtében újabb kilók kúsznak fel rá.

Érdekes módon az egyéb hétköznapi szagokra a túlsúlyosak kevésbé voltak érzékenyek, mint a karcsúbbak. A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy elhízott elsősorban a túl sok evéstől és a mozgáshiánytól lesz az ember.