A hétvégi alkoholba fúló dorbézolások kétszer olyan gyakran vezetnek halálos szívinfarktushoz, mint az egyenletesen elosztott, mértékletes alkoholfogyasztás - derült ki francia kutatók tanulmányából, amelyet szerdán mutattak be a British Medical Journal című szaklapban.

A tanulmányban a Franciaországra, illetve Észak-Írországra jellemző alkoholfogyasztási szokásokat hasonlították össze. A kutatók tíz éven át a franciaországi Lille-ben, Strasbourgban és Toulouse-ban, valamint az északír Belfastban kísértek figyelemmel összesen ezer férfit, akik a vizsgálat kezdetekor, 1991-ben 50 és 59 év közöttiek voltak, és nem volt semmilyen szívbetegségük.

Az egy hét alatt elfogyasztott alkohol mennyisége a két országban hasonló. De míg az alkoholfogyasztás Írországban szombatra koncentrálódik, addig a franciák közel ugyanazt a mennyiséget a héten elosztva isszák meg.

A vizsgálat ideje alatt Észak-Írországban kétszer annyi esetben jegyeztek fel halálos szívinfarktust a vizsgált csoportban, mint Franciaországban. A szívinfarktusok eltérő számának hátterében persze más okok is állhatnak: csak az alkoholnál maradva annak típusa sem mindegy. Míg a belfasti férfiak többnyire sört és erős alkoholt, de bort szinte egyáltalán nem fogyasztottak, addig Franciaországban éppen a bor a leggyakrabban fogyasztott alkoholos ital. A különböző tanulmányokban újra és újra kimutatják a rendszeresen és mértékkel fogyasztott bor szívre gyakorolt pozitív hatását.