Kilenc tipp a másnaposság leküzdésére

Vágólapra másolva!
Szilveszterkor sokaknak nem sikerül a mértékletes, egészségre ártalmatlan alkoholmennyiségnél megállniuk. Ez pezsgőből nőknél 1, férfiaknál 2 deciliter elfogyasztását jelentené. Tippek a másnaposság enyhítésére és a balesetek elkerülésére, ha ennél mégis több csúszik le az év utolsó napján.
Vágólapra másolva!

A másnaposság kellemetlen fizikai és szellemi közérzettel járó állapot, a leggyakoribb tünetei a fáradtság, a fejfájás, a fény- és a hangingerekre való fokozott érzékenység, izomfájdalom, szédülés, hányinger, valamint a szomjúságérzet. A fizikai rosszullétet kísérheti átmeneti hangulati zavar, fokozott ingerlékenység, lehangoltság, de akár szorongás is.

Elsősorban egyéni érzékenységtől függ, hogy egy nagy lerészegedés kinél mennyire súlyos macskajajt idéz elő. Ezt természetesen jelentősen befolyásolja az elfogyasztott alkohol mennyisége és minősége is: az elsősorban az etil-alkohol számlájára írható tüneteket ugyanis az egyéb összetevők tovább ronthatják.

A tünetek általában az utolsó pohár legurítása után órákkal jelentkeznek, teljes skálájuk pedig akkor bontakozik ki, amikor a vér alkoholszintje már nullára csökkent, ami az alkohol lebontásakor keletkező anyagcseretermékek toxikus hatásával áll összefüggésben.

A lebomló alkohol vízhajtó és vércukorcsökkentő hatású

Az etil-alkohol jelentős vízhajtó hatással rendelkezik. Négy pohár bor vagy ugyanennyi üveg sör elfogyasztása fél-egy liter folyadék ürítését idézi elő, amely mögött az antidiuretikus hormon agyalapi mirigyből történő felszabadulásának gátlása áll. A fokozott vizeletürítés kiszáradással fenyeget, és a helyzetet tovább rontja a nem ritkán előforduló hasmenés vagy hányás. Ez utóbbiakért az alkohol nyálkahártyákra kifejtett irritáló hatása felelős.

Az alkohol lebontása során először a májra, az agyra és egyéb szervekre nézve toxikus acetaldehid, majd acetát keletkezik, amely végül vízzé és szén-dioxiddá bomlik. Az acetaldehid mérgező tulajdonsága magyarázatot ad arra, hogy a kínzó tünetek miért éppen akkor érik el csúcspontjukat, amikor a vérben már nincs alkohol.

Nagy mennyiségű alkohol lebomlása a szénhidrát-anyagcserére is jelentős hatással van, a vércukorszint zuhanását idézve elő. E folyamatok együttesen járulnak hozzá a kínzó állapot kialakulásához.

A képet tovább "színezik" a szeszes italok erjesztése közben képződő egyéb toxikus alkoholok, mint például a metanol, a propil-alkohol vagy a butil-alkohol. E vegyületek közül a vörösborban több van, mint a fehérben. A gin és a vodka tűrhetőbbek ilyen szempontból, míg a brandy, a rum és a whisky súlyosabb másnaposságot okozhatnak.

Tippek a másnaposság leküzdésére

Egy pohár víz lefekvés előtt

Valamennyit segíthet, ha iszunk vizet lefekvés előtt, illetve a szénhidrát-utánpótlás biztosítására elrágcsálunk egy kevés sós ropogtatnivalót - mondja Tihanyi András dietetikus. A gyümölcslé is jó választás. Legyünk azonban tisztában vele, hogy a lebomló alkohol káros hatásait ezzel még nem védjük ki.

Felesleges az alkohol-lebontást felgyorsítani

"Az alkohol lebontását fel lehet gyorsítani rendszeres alkoholfogyasztással, ám ez egyenes út az alkoholizmushoz" - mondja a dietetikus. Bizonyos gyógyszerek fogyasztása is serkentheti az alkohol lebontását, a keletkező anyagcseretermékek toxikus hatása azonban ily módon sem kerülhető el.

Egyszeri berúgás is hasnyálmirigy-gyulladást okozhat

Inni mértékkel érdemes, mert nagy mennyiségű alkohol egyszeri elfogyasztása is hasnyálmirigy-gyulladást és májkárosodást okozhat, amelyek halálos kimenetelűek is lehetnek.

Egy nő igyon kevesebbet, mint egy férfi

A nők rosszabbul bírják az alkoholt, ezért kevesebbet ihatnak "büntetlenül". Ha egy nő jól bírja az alkoholt az genetikai okoknak, gyógyszerek szedésének vagy még gyakrabban a rendszeres alkoholfogyasztásnak köszönhető, utóbbi azonban később megbosszulhatja magát.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A gyümölcslé másnap biztos nem árt

A másnapi rosszullét kezelésénél a legfontosabb, hogy semmit ne erőltessünk. Biztosan nem árt, sőt még segíthet is a magas C-vitamin-tartalmú gyümölcslé. A C-vitamin antioxidáns hatású, semlegesíti az alkohol bomlástermékeként felszabaduló, szervkárosító hatású szabadgyököket.

Felejtsük el a másnapi kiadós ebédet

Másnaposan nem érdemes ragaszkodni a reggelihez és a kiadós ebédhez. Mivel az alkohol károsítja a gyomor nyálkahártyáját, ajánlatos kímélő ételeket fogyasztani, mintha gyomorrontás után lennénk. "A népszerű fájdalomcsillapító gyógyszerek a gyomor és belek nyálkahártyáját szintén károsíthatják, ezért ilyen készítményeket ne vagy csak kis mennyiségben használjunk a másnaposság tüneteinek enyhítésére" - tanácsolja Tihanyi András dietetikus. Ha kívánjuk, fogyasszunk joghurtot, kefirt, amelyen nem terhelik meg az emésztőrendszert.

Az energiaitalok a májműködést támogathatják

Jól tud esni másnap az energiaitalokban található gyümölcscukor (fruktóz), amely a máj méregtelenítő folyamatait támogathatja. Ne fogyasszuk azonban alkohol mellé őket, az ítélőképességet ugyanis károsan befolyásolja: sok balesetnek ez a forrása.

A kávé élénkít, de nem józanít, a fejfájást viszont mérsékli

A koffein élénkítő hatása nem jár kijózanodással, így rosszul mérhetjük fel tetteink, vagy akár a további ivás következményeit. A koffein viszont mint élénkítő és enyhe fejfájáscsillapító segíthet átvészelni magát a másnaposságot.

A könnyű mozgás jótékony hatású lehet

A testi aktivitás serkentheti a májműködést, az alkohol idegrendszerre gyakorolt hatása azonban nagymértékben fokozza a sérülések kockázatát, a józan belátás hiánya pedig életveszélybe is sodorhat minket. Aki másnapossággal küzd, jobban teszi, ha az izzasztó edzés helyett inkább a könnyű sétát választja.

Végül a legfontosabb: a társaságon belül figyeljünk a még ébren lévő ittas ismerőseinkre. A társak kis odafigyelésével számos baleset, haláleset megelőzhető lenne.