Kétharmadával csökkenti egy új szer a rosszindulatú bőrrákos halálozást

Vágólapra másolva!
A rosszindulatú festékes bőrdaganat, a melanóma kezelésének új korszaka kezdődhet meg azokkal a gyógyszerekkel, amelyeket vasárnap mutattak be az amerikai klinikai onkológusok társaságának (ASCO) 47. nemzetközi konferenciáján.
Vágólapra másolva!

A konferencián mintegy 30 ezer kutató és gyógyszeripari szakember vett részt Chicagóban. A tanulmányokat a világ egyik legrangosabb orvosi kiadványa, a New England Journal of Medicine (NEJM) című folyóirat online kiadása is közölte.

Az egyik szer - amelyet tabletta formájában, naponta kétszer kell bevenni - célpontja egy meghibásodott gén (BRAF), amely az összes melanomás eset mintegy felénél van jelen. A nemzetközi vizsgálatban 675, korábban nem kezelt melanómában szenvedő beteg vett részt. Az új szerrel kezelt páciensek halálozási valószínűsége a tanulmány ideje alatt 63 százalékkal volt kisebb azokhoz képest, akik nem kapták ezt a hatóanyagot (vemurafenib). Ez a javulás annyira jónak tekinthető, hogy a vizsgálat 3. hónapjában a kontroll csoport tagjainak (akiket hagyományos kemoterápiával kezeltek) felajánlották, hogy ők is átválthatnak a vermurafenib-kezelésre. A szakemberek az utóbbi 30 év legnagyobb áttörésének, a betegség elleni harc fordulópontjának nevezték az eredményt.

A vemurafenib-kezelés várható költsége több tízezer font betegenként.

A melanomás páciensek életét meghosszabbító másik kezelésben egy olyan antitestet alkalmaztak, amely serkenti az immunrendszert. Az immunterápia hatékonyságát vizsgáló tanulmányok azt jelezték, hogy hatására javult az áttétes melanomás betegek túlélési esélye (a betegek kemoterápiával kombinálva kapták a kezelést). Három év elteltével a szert és a kemoterápiát együttesen kapó páciensek túlélési aránya 20,8 százalék volt, míg azoké, akik nem kapták a szert, csak 12,2 százalék.

A bőrrák miatti halálozások 80 százalékát a melanóma okozza, az elhunyt páciensek több mint felének életkora kisebb 59 évnél.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!