Akiket legalább fél évet szoptatnak, jobbak matekból

Vágólapra másolva!
Az amerikai  Pediatrics című gyermekgyógyászat szaklap az anyatej újabb hosszú távú hatásáról közölt tanulmányt.
Vágólapra másolva!

A Western Australia Egyetem kutatói 1038 csecsemő anyatejjel való táplálásának hosszát jegyezték fel, majd tíz év múlva megmérték ugyanezeknek a gyerekeknek az iskolai teljesítményét: számolási, olvasási, írási és helyesírási képességeiket.

Miután kiszűrték a lehetséges befolyásoló tényezőket, így például az anya életkorának, a családi állapotnak, a család jövedelmének és egyéb faktoroknak a hatását, azt találták, hogy a hat hónapig vagy annál tovább anyatejjel táplált gyerekek jobban teljesítenek az iskolában. A hatás sokkal meghatározóbb volt a fiúknál, mint a lányoknál, és minél tovább szoptatták a kisfiúkat, annál jobb volt azok iskolai teljesítménye.

A hat hónapig vagy annál tovább szoptatott fiúk 9 százalékkal jobban teljesítettek matematikából és írásból, 7 százalékkal magasabb pontot értek el helyesírásból, és 6 százalékkal többet olvasásból, mint azok, akiket tápszerrel etettek, illetve hat hónapnál kevesebb ideig kaptak anyatejet.

A tanulmány erőssége, hogy nagy mintán végezték a kutatást, illetve hogy prospektív, azaz hosszú időtávon keresztül követte a gyerekek teljesítményét.

Wendy H. Odd kutatásvezető a nemek közötti különbségre egyelőre nem tudott magyarázatot adni. "Úgy véljük, a fiúk alapvetően érzékenyebben reagálhatnak a stresszre, a lányoknak a női hormonok némi védelmet jelentenek" - nyilatkozta a New York Timesnak. Az anyatej ösztrogéntartalma azonban a fiúknak is biztosíthatja ezt a védelmet.

A kutatásvezető szerint már korábban is több hosszú távú előnyét írták le a szoptatásnak, a mostani eredmények megerősítik az anyatejnek a gyermek agyfejlődésére gyakorolt jótékony hatását.

Az anyatej számos betegség ellen nyújt védelmet

Az anyatej az ideálisan emészthető táplálék a csecsemő számára, és az anyai ellenanyagok révén védelmet nyújt a még éretlen immunrendszerű gyermeknek a környezetében található kórokozókkal szemben. Véd egyes gyulladásos betegségektől, és csökkenti az allergiás megbetegedések kialakulásának valószínűségét is.

Feltehetőleg csökkenti a cukorbetegség, a limfómák és egyes leukémia-fajták későbbi kialakulásának kockázatát is.

Ehhez adódik még a szoptatás pozitív lelki hatása az anyára és a gyermekre.