Barátságos megoldás a csecsemők hasfájásának enyhítésére

Vágólapra másolva!
A hasfájósság vagy kólika nagyon gyakori jelenség a csecsemők körében: becslések szerint körülbelül húsz százalékukban előfordulnak a kólikának tulajdonított csillapíthatatlan sírásrohamok.
Vágólapra másolva!

A kólika elterjedt meghatározása az egyébként egészséges csecsemőben fellépő intenzív, megmagyarázhatatlan sírás, amely naponta több mint három órán át tart, és hetente több mint háromszor jelentkezik, több mint három héten át. Bár a kólika a kisbabák szempontjából legtöbbször nem jelent egészségi problémát, és körülbelül 3 hónapos korukra nyomtalanul elmúlik, a szülők számára igen megterhelő lehet, és komoly következményekkel járhat - szerepe lehet például a szülés utáni depresszióban, a párkapcsolat megromlásában és a kimerültség miatti balesetekben.

A jelenség okát senki sem ismeri pontosan. Magyarázatára számos elmélet született - felmerült az allergia, az anyatejben lévő hormonok, sőt a magzatot az anyaméhben ért stressz szerepe is. Ám több szakember szerint a kólika hátterében gyakran a bélflóra kedvezőtlen összetétele miatt kialakult bélrendszeri gyulladás áll.

Ezt az elméletet támasztja alá az a 2009-es vizsgálat, amelyben hasfájós csecsemők székletében gyomor-bélrendszeri gyulladásra utaló molekulákat mutattak ki, továbbá több olyan baktériumtörzset (Klebsiella-fajokat), amelyek okozhatnak ilyen gyulladást. A kólikában nem szenvedő csecsemők székletében a gyulladást jelző molekula nem volt jelen, bélflórájukban pedig többféle "jótékony" baktériumot (Enterobacter-fajokat) azonosítottak, mint a kólikás csoportban.

Több vizsgálat arra utal, hogy a csecsemők bélflórájának befolyásolásával enyhíthetők a kólika tünetei. Egy 2007-es vizsgálatban olasz kutatók 83, szoptatott, hasfájós csecsemőt vizsgáltak 28 napon át. A csecsemők egy része a bélgázok távozását megkönnyítő szert (az e célra itthon is gyakran ajánlott, vény nélkül kapható simethiconumot), a másik csoport egy probiotikum-készítményt kapott. A készítmény Lactobacillus reuteri baktériumokat tartalmazott - ez a törzs joghurtokban is gyakran megtalálható. A vizsgálat végén azok a csecsemők, akik probiotikumot kaptak, átlagosan 51 percet sírtak naponta, míg a másik csoport átlagosan két és fél órát. Hasonló eredményeket kaptak egy 2010-es vizsgálatban is.

További, nagyobb mintaszámú vizsgálatokra van szükség annak megerősítésére, hogy a kedvező változások valóban a probiotikum-kezelés hatására következtek-e be. Az azonban bizonyos, hogy a probiotikumok alkalmazása jóval kevesebb veszélyt rejt magában, mint a kólikás csecsemők kezelésére néhány évtizeddel ezelőtt alkalmazott, nyugtató, fájdalomcsillapító és görcsoldó gyógyszerek.