A betegség, amelyben Magyarország vezet Európában

Az emberek zöme semmit nem tud arról a tüdőbetegségről, amely 2010-ben már a negyedik leggyakoribb halálok volt a világon. Pedig a kór egyetlen egyszerű méréssel diagnosztizálható, és korai stádiumban felismerve még megállítható.

Az Egészségügyi Világszervezet statisztikája szerint 2010-ben már Európában is az úgynevezett krónikus obstruktív légúti betegség, angol nevéből rövidítve a COPD volt a negyedik vezető halálok, amelyet csak a szívinfarktus, az agyvérzés és a tüdőrák előzött meg. Az előrejelzések szerint 2030-ra a betegség pedig már a harmadik leggyakoribb lesz.

A kór a légutak beszűkülésével, a tüdő szövetének ritkulásával, ezáltal a tüdő teljesítményének meredek leromlásával jár, s végül sok esetben halállal végződik. Szemben azonban az asztmával, a COPD esetében a légutak beszűkülése csak részben vagy egyáltalán nem visszafordítható. Mivel az emberek többsége semmit nem tud a betegségről, általában már csak késői fázisban fordulnak orvoshoz.

Magyarország ezen a területen is vezet: Európában a lakosság számához viszonyítva nálunk halnak meg a legtöbben COPD-ben. A tüdőgyógyászati hálózatban nyilvántartott, kezelésben részesülő páciensek száma a becslések szerint csak körülbelül 20 százaléka lehet az összes betegnek, a többség tehát nem is tud betegségéről.

Ébredés utáni hurutos köhögés

A COPD kialakulásának pontos mechanizmusát még nem ismerik. A betegség több gén és környezeti tényező kölcsönhatása következtében alakul ki. A COPD jól példázza azt, hogy a gének általában nem sorsszerűséget jelentenek, csak hajlamosítanak valamire (például egy betegségre), és a genetikai program aktiválásához külső tényező is szükséges.

Tény ugyanis, hogy a COPD-ben szenvedő betegek többsége - mintegy 90 százaléka - dohányos. A betegség a dohányosok körülbelül 20 százalékánál, tehát valószínűleg a genetikai szempontból a betegségre hajlamos egyéneknél jelentkezik, általában 40 éves kor felett. A dohányfüst káros összetevői az évek folyamán a tüdő krónikus gyulladását okozzák. Ennek következtében krónikus köhögés, fokozott váladékképződés, majd egyre súlyosbodó nehézlégzés, fokozódó légszomj alakul ki. Végül a tüdő nem képes a szervezet oxigénellátását biztosítani, a betegség utolsó stádiumában folyamatos otthoni oxigénterápia válik szükségessé.

Az első tüneteket rendszerint a főleg ébredés utáni órákban jelentkező krónikus köhögés és fokozott váladékképződés jelenti. A legtöbb beteg ezekkel a kezdeti, kisebb közérzeti problémát okozó tünetekkel még nem, csak a később kialakuló nehézlégzéssel fordul orvoshoz. Az eleinte kizárólag fizikai terhelésre fellépő légszomj az évek folyamán, a tüdő működésének folyamatos romlásával arányosan súlyosbodik, ami az érintett betegek életminőségének és életkilátásainak nagymértékű romlásához vezet.

A betegségben szenvedő körülbelül 10 százaléknyi nem dohányzó páciens főleg a passzív dohányosok, illetve a fokozottan szennyezett levegőjű munkahelyeken dolgozók közül kerül ki.

Általában a negyvenes években kezdődik légszomjjal

A COPD nem csupán abban hasonlít a tüdőrákhoz, hogy a betegek túlnyomó része dohányos, hanem abban is, hogy a dohányzás elkerülésével, illetve időben történő abbahagyásával a megbetegedések és a halálesetek túlnyomó többsége megelőzhető lenne.

A korai stádiumban felismert COPD - ha vissza nem is fordítható - még megállítható. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a betegség egy egyszerű légzésfunkciós méréssel megállapítható (ez egyetlen fújást jelent egy műszerbe).

A COPD-s betegek sokszor a 40-es éveikben járó, jól szituált dohányosok, akik először a légszomjat érzékelik egy nagyobb fizikai igénybevétel után. Ekkorra általában már légzési tartalékuk 50 százalékát elvesztették. A gond az, hogy bár ezután kezelni kezdik őket, sokszor elmarad a légzésfunkciós teszt, a betegség pedig lappangva fejlődik tovább.

A tüdőgyógyászok talán legfontosabb üzenete: aki észleli magán a fenti tüneteket, illetve aki szűrési céllal szeretné megelőzni a betegséget, jelentkezzen valamelyik tüdőgondozóban, ahol kérheti a légzésfunkciós mérést (ezt a társadalombiztosítással rendelkezőknek díjmentesen elvégzik).

A betegség előrehaladását a dohányzás elhagyása fékezi

A gyógyszeres terápia a betegség súlyosságától függ, és hörgőtágító hatású gyógyszerek, valamint gyulladáscsökkentők rendszeres belélegzéséből áll (a COPD-gyógyszerek többsége az asztmában is használt gyógyszer, bár az utóbbi években megjelentek speciálisan a COPD kezeléséhez alkalmazott hatóanyagok is).

Oki terápia a COPD-re egyelőre nem létezik, a kezelések a betegség természetes lefolyását - a tüdő működésének folyamatos romlását - nem képesek megakadályozni. A jelenleg elérhető gyógyszerek a panaszokat (főként a légszomjat) enyhítik, és a szövődmények kialakulásának valószínűségét csökkentik. Intenzív kutatások azonban ezen a területen is zajlanak: olyan célzott hatóanyagokat szeretnének létrehozni, amelyek a tüdőben zajló gyulladásos folyamatokra hatnak. Megdöbbentőnek tűnhet az adat, de a teljes antibiotikum-felhasználás 40 százaléka a COPD-s betegekre esik.

A betegség előrehaladását jelenleg kizárólag a dohányzás elhagyása fékezi. Ezt igen szemléletesen érzékelteti az alábbi ábra, amely egy dohányos és egy nemdohányzó tüdőfunkciójának csökkenését hasonlítja össze. Látható, hogy a dohányosban a tüdőfunkció sokkal meredekebben csökken, ami rövidebb élettartamhoz vezet. A jó hír a harmadik görbe: a dohányzás elhagyása (még viszonylag késői életkorban is) csökkenti a tüdő teljesítményének romlását, aminek meredeksége ezután a nemdohányzókéhoz lesz hasonló. Természetesen minél korábban történik meg a dohányzás elhagyása, annál kisebb a betegség kialakulásának esélye.

A tüdőfunkció csökkenése nemdohányzóknál, a dohányzást abbahagyóknál és dohányosoknál (FEV₁: az erőltetett kilégzési vitálkapacitás első másodpercre eső része. Rendszerint a kor, nem, testméretek alapján megállapított elvárható érték százalékában adják meg)

Lakossági szűrés kellene

A veszélyeztetett betegek kiemelése és továbbküldése a háziorvosok és a tüdőgyógyászok szoros együttműködését igényli. A legfontosabb szakmai célok a betegség korai stádiumban való felismerése, a lakossági szűrési program beindítása. Ennek keretében a 40-70 év közötti dohányosokban évente légzésfunkciós tesztet végeznének, és kiemelnék a legmeredekebben romló pácienseket. Ők ezután gyógyszeres kezelést kapnának, illetve dohányzás-leszoktatási programokon vennének részt. Előnyös lenne, ha a háziorvosok is rendelkezzenek olyan egyszerű légzésfunkció-mérő eszközökkel, amelyek alkalmasak a dohányos betegek COPD-szűrésére.

A nők veszélyeztetettebbek

Nem minden dohányos esetében azonos a COPD kialakulásának kockázata, a dohányfüst ugyanis különböző gének aktiváláshoz vezethet. Annak ellenére, hogy ez a legfontosabb kiváltó tényezője a krónikus obstruktív tüdőbetegség kialakulásának, ráadásul a COPD-
ben szenvedők körülbelül 90 százaléka dohányzik, az erős dohányosoknak mégis csak 1-2 tizedénél alakul ki COPD. Mindez arra utal, hogy genetikai okok is szerepet játszanak a betegség kialakulásában.

A COPD létrejöttében számos rizikófaktor játszik szerepet; bizonyított ok a dohányzás, különböző foglalkozási tényezők, és az a-1-antitripszin hiány. A betegség hátterében feltételezhető okok közül a légszennyezés, alkohol, légúti hiperreaktivitás, gyermekkori és prenatális passzív dohányzás, valamint a szegénység említendők.

A rossz szociális helyzet, az alacsony iskolázottság és a rossz táplálkozási szokások - elsősorban az alacsony C-, E-vitamin-, magnézium- és omega-3-zsírsav-bevitel - valószínűbbé teszik a betegség kialakulását. A COPD lehetséges okai a kis születési súly, gyermekkori ismétlődő infekciók, atópia (bőrgyulladás) és a családi halmozódás. A nőknek nagyobb a rizikójuk, mint a férfiaknak, mivel náluk gyakoribb mind az atópia, mind a bronchiális hiperreaktivitás. A nők esetében a dohányzás hatására hamarabb romlik a légzésfunkció. A születéstáji vagy gyermekkori passzív dohányzás 5 százalékkal csökkenti a maximálisan elérhető FEV1-értéket, és a gyermekkori passzív dohányzás az alapja a későbbiekben kialakuló gyermekkori vagy felnőttkori krónikus bronchitisnek.

A genetikai tényezők közül a legismertebb az a-1-antitripszin-hiány, de ez a COPD-ben szenvedők mindössze 1 százalékánál fordul elő. E hiányról már 1963-ban bebizonyították, hogy genetikai markere a betegség kialakulásának. Az utóbbi évek vizsgálatai igazolták, hogy a 14-es kromoszómán nemcsak az a-1-antitripszin, hanem más, az alveoláris struktúra fenntartásában és védelmében meghatározó szerepet játszó proteinázok is - például az a1-antikimotripszin, a protein C-inhibitor- és a szerinproteáz-inhibitor géncsoport - tartalmaznak antitripszinnel rokon szekvenciákat, ami rizikótényezőként szerepel a COPD kialakulásában.