Vágólapra másolva!
Az Egyesült Királyságban rövidesen elérhető lesz egy új vérvizsgálat, amelynek eredményéből - a módszert kidolgozó kutatók szerint - meg lehet állapítani, milyen hosszú életű lesz a vizsgált személy.
Vágólapra másolva!

A spanyol Life Length (Élethossz) nevű cég 700 dolláros tesztje a kromoszómák végén található DNS-darabok, a telomerek hosszát méri. A cég állítása szerint a "halálteszttel" megállapítható, mennyi van még hátra az életünkből, a kromoszómák végeit védő telomerek hossza ugyanis az öregedéssel egyre csökken.

A teszt ötletét kidolgozó Maria Blasco, a Spanyol Nemzeti Rákkutató Központ telomerkutatással foglalkozó szakembere szerint, ha a telomerek rövidebbek az adott életkornak megfelelő hossznál, az fontos információ egészségi állapotunkra és fiziológiás életkorunkra nézve: figyelmeztető jelként szolgál, még mielőtt bármilyen betegség kialakulna.

Blasco szerint az új teszt nagyon pontos, már egészen kis különbségeket is kimutat a telomerek hosszában. További előnye, hogy gyors és egyszerű, és egyszerre több minta elemzésére is alkalmas.

A tervek szerint a körzeti orvosnál levett vér laboratóriumi vizsgálatának eredményére körülbelül egy hónapot kell várni, de sürgős esetekben a cég akár egyhetes átfutási időt is tud vállalni.

Vannak, akik támadják a teszt alapgondolatát

Független szakemberek szerint bár a telomerek hossza valóban összefügg az életkorral, egy ilyen vizsgálat alapján azonban nem lehet pontosan megjósolni, mennyi ideig fog még élni az illető. Még egészen rövid telomerek sem jelentik feltétlenül azt, hogy valaki a halál küszöbén áll.

A telomerek hossza ugyanis csupán egy, az élettartamot meghatározó nagy számú tényező közül. Életünk hossza egyaránt függ a génjeinktől, az életmódunktól és a környezetünktől. A telomermérő teszt csupán a génállományunkról ad információt, ezért nem lehet belőle pontosan megjósolni, hogy mennyi ideig élünk. Pontosabb becslést csak egy olyan vizsgálat alapján lehetne tenni, amely a telomerek hosszán kívül az életmódot - beleértve az étrendet, a fizikai aktivitást, az alvás jellemzőit -, az etnikai hovatartozást és a környezetet is vizsgálja.

Jó-e az, ha tudjuk előre, hogy meddig élünk?

Még ha a becslés viszonylag pontos is, elgondolkodtató, valóban hasznos-e az ember számára egy ilyen jóslat. Blasco szerint egy ijesztő teszteredmény egészségesebb életmódra sarkallhatja az embert. Ám sok szakember úgy véli, hogy ehhez nem feltétlenül kell többszáz dolláros vérvizsgálatot végezni.