Vegetatív állapotúnak vélt betegekről derült ki, hogy tudatuknál vannak

2011.11.10. 13:01

Elektroenkefalográfiás készülék (EEG) segítségével sikerült megállapítaniuk kanadai orvosoknak, hogy véglegesen vegetatív állapotúnak diagnosztizált páciensek valójában tudatában voltak az őket körülvevő világnak. Korábban úgy vélték, hogy EEG-készülék eredményei kevésbé megbízhatóak, mint a mágneses rezonanciás vizsgálatok eredményei, ám ez utóbbi készülék és működtetése is sokkal drágább, mint az EEG-é, ezért sok kórházban nem áll rendelkezésre. A kanadai kutatók eredményeikről a The Lancet című orvosi folyóiratban számoltak be csütörtökön.

A definíció szerint az állandósult vegetatív állapot és a kóma között az a különbség, hogy az előbbiben a páciens az éberség jeleit mutatja anélkül, hogy tudatában lenne saját magának vagy környezetének, míg a kómában lévő ember sem az éberség, sem a tudatosság jeleit nem mutatja.

Adrian Owen és Damian Cruse, a kanadai Nyugat-Ontariói Egyetem kutatói tizenhat agykárosodott, vegetatív állapotban lévőként diagnosztizált pácienst vizsgált meg, valamint 12 egészséges kontrollszemélyt. Tesztjükhöz EEG-készüléket használtak, amelynek elektródáit a vizsgált személy koponyájához rögzítették, majd az elvezetések útján észlelték és rögzítették az agysejtek aktivitásából eredő elektromos jeleket.

A vizsgált 16 beteg közül három határozottan és visszatérően az agyi aktivitás jeleit mutatta egyértelmű EEG-válasz formájában, amikor megkérték,  képzelje el, hogy jobb keze és lábujjai mozognak. Bár eközben nem mozgott kezük és lábuk, agyuk mégis egyértelműen olyan jeleket adott, mint a kontrollcsoportban lévő, kezüket és lábukat valóban mozgató emberek agya.

A kutatók úgy vélik, hogy a kérés megértése és az agyi folyamat lefuttatása olyan összetett feladat, amely fenntartott figyelmet igényel, hiszen egyrészt meg kell hozzá érteni a beszédet, felismerni a szavakat, másrészt ki kell választani az erre adandó megfelelő választ.

"Az általunk kidolgozott EEG-módszer olcsó, mozgatható, széles körben elérhető és objektív. Segítségével elérhető minden vegetatív állapotúnak vélt páciens, és alapvetően megváltoztatható állapotuk értékelése" - írták a szerzők.

Az EEG kevésbé érzékeny, mint az MRI, de sokkal olcsóbb

Ezt a technikát eddig kevésbé érzékenynek tartották szakemberek, mint a funkcionális mágneses rezonanciás vizsgálatot (fMRI-t), amely működés közben mutatja az agyi aktivitást. Az fMRI-szkennerek azonban drágák és nagy méretük miatt nehézkesen használhatók egy vegetatív állapotú beteg esetében, ráadásul egyáltalán nem alkalmazhatók olyan esetekben, amikor a vizsgálandó személy testében bármilyen fém van, ami baleseti agysérülteknél sokszor előfordul.

Az EEG-készülékkel végzett diagnózis ugyanakkor nem igényel mást, csak a fejre illesztett elektródákat és egy kis méretű eszközt. A kutatók úgy vélik, hogy módszerük továbbfejlesztve az igen-nem válaszoknál összetettebb kommunikációt is lehetővé tehet egyes páciensekkel, akik ezen az úton megoszthatják belső világuk történéseit az orvosokkal.

KAPCSOLÓDÓ CIKK