Elhunyt a mellrák ellenes, rózsaszín szalagos mozgalom elindítója

Vágólapra másolva!
New Yorkban elhunyt Evelyn H. Lauder, az Estée Lauder kozmetikai vállalat vezetőségének tagja, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy a rózsaszín szalag világszerte a mellrák fenyegetésével kapcsolatos tudatosság jelképe lett - jelentette vasárnap a CNN.
Vágólapra másolva!

A 75 éves Evlyn Lauder családja körében petefészekrák szövődményeinek következtében szombaton halt meg.

Evelyn Hausner 1936. augusztus 12-én, Bécsben született, ahonnan szüleivel együtt a nácizmus elől menekült az Egyesült Államokba. Főiskolásként ismerkedett meg leendő férjével Leonard A. Lauderrel, a kozmetikai birodalmat megalapító Estée és Joseph Lauder fiával.

Evelyn a családi vállalatban az alelnökségig emelkedett és a nemzetközi parfümfejlesztő részleg vezetője lett. A leginkább azonban a női egészség érdekében tett fáradozásai miatt vált ismertté.

Személyesen 13,6 millió dollár adományt gyűjtött össze az Evelyn H. Lauder Mellrák Központ javára, amelyet 1992-ben nyitottak meg Memorial Sloan-Kettering Rákközponton belül. Létrehozott egy további 5 millió dolláros alapítványt, amelynek feladata a kutatások támogatása.

A rózsaszín szalagot Alexandra Penneyvel, a Self magazin akkori főszerkesztőjével közösen tették meg a mellrák elleni harc jelképévé. Az Estée Lauder üzleteiben ilyen szalaggal kezdték terjeszteni a felvilágosító anyagokat és a vásárlók az ekként megjelölt termékek megvételével maguk is több tízmillió dollárra járulhattak hozzá a mellrák elleni küzdelemhez.

A rózsaszín szalag vált a szimbólumává a Self magazint által 1991-ben elindított Mellrák-tudatossági hónapnak is.