Áttörés a robottechnikával segített agysebészetben

Vágólapra másolva!
Áttörést értek el egy európai uniós finanszírozású program német, olasz, brit és izraeli kutató a robottechnikával segített idegsebészetben - jelentette be hétfőn brüsszeli közleményben az Európai Bizottság.
Vágólapra másolva!

Az úgynevezett Robocast program keretében kidolgozott új technika segítségével a puszta emberi kézhez képest akár háromszor többféle mozgás végezhető, továbbá az operáció során pontosabb információk állnak rendelkezésre az érintett sejtszövetekről és a körzetben uralkodó vérnyomásról.

Olyan eljárásokról van szó, amikor a beavatkozást koponyán vágott kicsiny lyukon végzik. Robotok alkalmazásával elvben az is elérhető, hogy az igénybe vett felület kisebb legyen, ezáltal kisebb károsodás keletkezzék az agyban. E tekintetben már sikeres kísérleteket végeztek az új technikával.

Az uniós végrehajtó testület illetékese, Neelie Kroes informatikai biztos méltatta a kutatás eredményeit, és hangoztatta, hogy olyan programról van szó, amelynek keretében az uniós pénz sokszorosan megtérül. Ezt a projektet az EU 7,6 milliárd euróval támogatta.

Az említett eredményeket a most kezdődött uniós robottechnikai hét alkalmából ismertették.