Megelőzhető a kóros prionfehérjék átterjedése az agyra

Vágólapra másolva!
Skót kutatók felfedezése szerint immunfehérje termelődésének gátlásával megelőzhető, hogy az idegsejteket pusztító, Creutzfeldt-Jakob betegséget (vCJD) okozó kóros prionfehérjék átterjedjenek az agyra.
Vágólapra másolva!

A kóros prionfehérjék először a lépben, a nyirokmirigyekben és a mandulában halmozódnak fel, majd innen terjednek át az agyba. Ennek következtében alakul ki a kergemarhakór emberi megfelelője, a vCJD.

Egy PrPC jelű immunfehérje termelődésének gátlásával az Edinburgh-i Egyetem Roslin Intézete kutatóinak sikerült megelőzniük a prionfehérjék terjedését. Eközben a PrPC-t előállító sejtek egyéb funkciói nem sérültek, a szervezet immunrendszere megfelelően működött - közölték a kutatók.

Megállapították, hogy a prionok akkor képesek az úgynevezett follikuláris dendritikus sejtek (FDC) felszínén sokszorozódni és továbbterjedni, amikor a sejtek gyártják az immunfehérjét. Amikor pedig megakadályozták, hogy a sejtek továbbítsák ezt az immunfehérjét, a prionok képtelenné váltak a sokszorozódásra, így az immunrendszer más sejtjei sikeresen pusztították el azokat.

A tanulmányt a PLoS Pathogens című folyóiratban ismertették részletesen.