A hal zöldségekkel párosítva még erősebben daganatellenes hatású

2012.01.05. 11:36

A halban lévő omega-3 zsírsavak és a gyümölcsben, zöldségekben található növényi rostok együttes fogyasztásával a vastagbél rosszindulatú daganatainak gyakorisága jelentősebben csökkenthető, mint külön-külön fogyasztásuk esetén - ismertették az Amerikai Rákkutató Intézet tudományos ülésén.

Mind a hal, mind a rostos növényi táplálék csökkenti a vastagbélrák kockázatát, arra nézve azonban eddig nem volt bizonyíték, hogy együttes fogyasztásukkor a jótékony hatások összeadódnak-e.

Robert S. Chapkin, a Texasi A&M Egyetem kutatója és munkatársai évek óta foglalkoznak a vastagbélrák keletkezésének okaival. Sejttenyészetekben, illetve állatkísérletekben vizsgálták a halhúsból származó omega-3 zsírsavak daganatellenes tulajdonságait, valamint az élelmiszerekben lévő rostok lebomlása során keletkező pektin ilyen jellegű hatását külön-külön és együtt.

A kutatók már előzőleg úgy találták, hogy ez a két vegyület gátolja a rosszindulatú daganatsejtek szaporodását, de új tanulmányukban kimutatták: a kétféle tápanyag együttes fogyasztásának eredményeként a béldaganatok sokkal ritkábban jelennek meg, mint akkor, ha az előbbieket csak önmagukban adják.

Vizsgálataik igazolták, hogy a többszörösen telítetlen zsírok és a növényi rostok párosítása olyan molekulákon belüli mechanizmusokat indít el, amelynek következtében a daganatosan elfajuló vagy már rákos sejtek programozott halálának gyakorisága növekszik. Ez azt eredményezi, hogy a rosszindulatú daganatsejtek önmaguktól elpusztulnak.

"A még éretlen őssejtek elfajulhatnak és ráksejtekké válhatnak" - mondta Chapkin professzor. "Vizsgálataink szerint a kedvező étrend befolyásolhatja azokat a géneket, melyek a sejteket elindíthatják ilyen, veszélyes irányba".

KAPCSOLÓDÓ CIKK