Többet árthat, mint használ az aszpirin

Vágólapra másolva!
Egészséges embereknek többet árthat, mint amennyit használhat az aszpirin - hívták fel a figyelmet brit kutatók 100 ezer fő vizsgálata alapján.
Vágólapra másolva!

Az aszpirint eddig egyfajta csodagyógyszernek kiáltották ki, és 45 éves kor felett napi szedésére buzdítottak, merthogy csökkenti a szívinfarktus, az agyvérzés és egyes rákbetegségek kockázatát.

A Londoni Egyetem kutatói 100 ezer egészséges, aszpirint szedő ember megfigyelése alapján arra jutottak, hogy a gyógyszer ugyan valóban csökkenti 10 százalékkal az infarktus és agyvérzés veszélyét, ám 30-cal meg növeli a belső vérzésekét, így összességében több a kára, mint a haszna.

A kutatók azt javasolják, hogy az infarktuson, agyvérzésen átesettek továbbra is szedjék rendszeresen az aszpirint, ám az egészségüket tekintve "makulátlan múltúak" esetében meggondolandó a gyógyszer betegségmegelőző célú rendszeres fogyasztása.

A rákbetegséget illetően nem mutatkozott összefüggés, jóllehet nemrégiben több tanulmány szerzői azt állították, hogy a bélrákfajták negyedének képes elejét venni a gyógyszer.

"Vitathatatlan a szív- és érbetegek körében az aszpirin jótékony hatása, ám az egészségesek esetében jóval szerényebbek a gyógyszer előnyei a korábban véltnél" - fejtette ki a tanulmány fő szerzője, Kausik Ray professzor.