Szabálytalan oltástesztek miatt büntettek egy gyógyszergyárat

Vágólapra másolva!
A GlaxoSmithKline gyógyszergyár argentin szegény sorsú csecsemőkön és gyerekeken tesztelte tüdőgyulladás elleni vakcináját, a szülőktől azonban nem szereztek be hozzá megfelelő hozzájárulásokat.
Vágólapra másolva!

A Synflorix névre hallgató, tüdőgyulladás elleni védőoltás gyermekeken való teszteléséhez a gyógyszergyár nem minden esetben szerezte be a szülőktől a szükséges hozzájárulást, illetve nem vezetett megfelelő dokumentációt a kutatásba bevont gyermekek életkoráról, kórtörténetéről, korábbi oltásairól - állapította meg egy argentin bíróság. Az argentin egészségügyi felügyelet azt is kifogásolta, hogy több esetben a hozzájárulások nem felnőtt korú szülőktől, illetve analfabéta nagyszülőktől származtak - adta hírül a brit The Telegraph.

A vakcina öt évvel ezelőtt megkezdett próbájába 15 ezer argentin és 9 ezer kolumbiai és panamai csecsemőt vontak be. A gyógyszergyár a kutatásvezetőknek mindenegyes beszervezett gyermek után fizetett, a családok ellenben nem kaptak anyagi támogatást.

A cég és a kísérletet vezető két kutatót összesen egy millió argentin pezóra, körülbelül 57 millió forintra büntették.