"A hasadban betegség van, és a doktor bácsi kivágja"

A gyereken végzett kellemetlen orvosi beavatkozások a legtöbb szülő számára a gyereknevelés legnagyobb lelki próbatételei közé tartoznak. Mit lehet tenni, hogy a gyerek számára minél kisebb megrázkódtatást okozzon egy előre tervezett fájdalmas procedúra, a kórházi tartózkodás?

A legnagyobb szorongást - gyerekekben és szülőkben egyaránt - az ismeretlentől való félelem váltja ki. Ha tehát eldőlt, hogy kórházi kezelésre, műtétre van szükség, érdemes minél több információhoz jutni, mégpedig hiteles forrásból, vagyis nem a baráti körből, a szomszédoktól, hanem az adott intézmény egészségügyi személyzetétől: az orvostól, az ápolóktól, az asszisztensektől vagy a kórház honlapjáról.

Kérdezni kell

"Gyakori vád az orvosok ellen, hogy nem mondanak el semmit" - mondja Gács Zsófia gyermekorvos, endokrinológus. "Én mindenkit arra biztatok, hogy kérdezzen, hiszen az orvos nem mindig tudja kitalálni, hogy egy adott szülő, gyerek mely részleteket milyen mélységig kívánja tudni - és annyi ideje sajnos valóban nincs, hogy minden mozzanat minden aspektusát élettantól gyógyszertanig elmagyarázzon."

Fontos tisztázni például, hogy éhgyomorra kell-e menni a vizsgálatra, műtétre. Feleslegesen éheztetni nemcsak azért rossz a kicsit, mert sokkal fáradtabb, nyűgösebb, hanem mert sokkal nehezebb úgy vért venni, ha "üresek a vénái", ki van száradva. A gyerekgyógyászati vérvételek közül szerencsére nagyon kevés az olyan, amelynél szigorúan koplalás után levéve lehetne csak kiértékelni vért.

Mennyire avassuk be a gyereket?

Miután a szülő tájékozódott, a lehető legtöbb információt előre el kell mondani a gyereknek - persze mindig életkorának, tapasztalatainak megfelelő nyelven. A gyerekek általában érzékeltetik, hogy mennyit akarnak tudni, csak figyelni kell a jelzéseiket.

Fontos, hogy a gyerek is tudja, milyen beavatkozást fognak végezni, és annak mi a célja. "Lehet, hogy valaki úgy érzi, a kicsi csak szorongana, ha elmondanánk neki, hogy felvágják a hasát, de egyrészt az a tapasztalat, hogy az előre nem tudás sokkal rosszabb, másrészt a műtét után sokkal nehezebb 'kimagyarázni' a hasán levő sebet" - mondja Gács Zsófia. "Nyilván nem kell ijesztő részletekkel traktálni, de egy hasi műtétnél például valami olyat, hogy a hasadban van a betegség, és a doktor bácsi kivágja, hogy meggyógyulj, igenis lehet."

Nem árt, ha a szülő szembenéz vele: a gyerek félelmeinek legnagyobb része tőle származik, nagyon gyakran a saját - sokszor megalapozatlan - félelmeit plántálja a gyerekébe. Ezeket a felnőttfélelmeket nem olyan egyszerű elrejteni a gyerek elől, de mindenképpen törekedni kell rá.

Nagy hiba az is, ha az aggódó, frusztrált szülő a gyereket hibáztatja a betegségéért ("látod-látod, nem kellett volna annyi fagyit enned, most ki kell venni a manduládat"). Alapszabály, hogy nemcsak betegség esetén, de "békeidőben" sem szabad soha orvossal, kórházzal, műtéttel fenyegetőzni, hiszen ha a gyerek büntetésként tekint ezekre, sokkal nehezebb lesz együttműködésre bírni.

Nem szabad becsapni

Az orvossal való együttműködés szempontjából a legproblémásabb a körülbelül másfél évestől kisiskolás korig terjedő időszak, amikor a gyereknek már van tapasztalata arról, hogy ő is akarhat/nem akarhat dolgokat, intellektuálisan valamennyire befolyásolható, de még nem lehet teljesen rábeszéléssel irányítani.

Gács Zsófia szerint bármelyik korosztályról van szó, a legfontosabb, hogy nem szabad becsapni a gyereket. "Sok szülő bevett fordulata orvosi szituációban, hogy "ne félj, nem fog fájni". Ha tényleg nem fog fájni, akkor ez azért hiba, mert az addig esetleg nem félő gyerek is rájön, hogy itt félni is lehet. Ha meg valójában fájni fog - például az oltás vagy a vérvétel - akkor a gyerek rájön, hogy becsapták, és attól kezdve mindig félni fog" - figyelmeztet a szakember.

Nem mindegy az sem, hogyan beszél a szülő a kórházi személyzettel, illetve róluk. Nyilvánvaló, hogy ha a gyerek - aki árgus szemmel figyeli, mi zajlik a sorsáról döntő felnőttek között - azt tapasztalja, hogy a szülő nem bízik az orvosban, nővérben, nem respektálja, vitába száll vele, ő is sokkal nehezebben fogja elfogadni. Ugyanakkor a szülő pozitív hozzáállása is ragadós, amit érdemes kihasználni - ha barátságosan, netán humorral fűszerezve beszél az orvosról (hogy biztos az ő gyerekei is szoktak rosszalkodni, hogy talán ő is nehezen kelt fel ilyen korán, és vajon nem fázik a kopasz feje ebben a hidegben?), akkor mindjárt kevésbé lesz félelmetes.

Természetesen előfordulhat, hogy valaki nem tudja legyűrni az orvossal szembeni ellenérzéseit - ilyenkor mindenki jobban jár, ha inkább másik orvost keres. Ha pedig erre nincs mód, meg kell próbálni diplomatikusan viselkedni - a vádaskodó, ellenséges hangon előadott kritika biztosan többet árt, mint használ.

Van, amikor a szülő bírja rosszabbul

A kisgyerekek egyik legnagyobb félelme, hogy elszakítják őket a szüleiktől. A mai gyerekek szerencsére sokkal jobb helyzetben vannak, mint annak idején a szüleik: az egészségügyi törvény értelmében minden kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője mellette legyen az orvosi beavatkozások során. Műtétek alatt ugyan nem lehet a szülő a gyerek mellett, de ez általában csak arra az időre vonatkozik, amikor a gyerek már, illetve még bódult állapotban van.

Ám a szakember szerint a szülő nem mindig azzal teszi a legjobbat, ha ott van a gyerekével. Ha maga is retteg az orvosi beavatkozásoktól, a gyerek sem fogja biztonságban érezni magát mellette. "Ilyenkor jobb, ha inkább a szülő átengedi a terepet egy olyan rokonnak vagy akár egy kedves ápolónőnek, aki végig nyugodt hangon tud beszélni, nem csak remegő karral átölelni a kicsit" - tanácsolja Gács Zsófia.

Aki pedig végül ott van a gyerekkel, az magának is, a gyereknek is úgy segíthet legtöbbet, ha őrá figyel elsősorban, ahelyett, hogy kétségbeesve próbálja "dekódolni" az orvos és a nővérek közti beszélgetést vagy a többi családtaggal civakodva vezeti le a feszültségét. Beszélgetéssel, mesével, mondókával el lehet terelni a gyerek figyelmét és megkönnyíteni a várakozást (ami sokszor az egész orvoslátogatás legnehezebb része). Jól jön ilyenkor az otthonról hozott olvasnivaló, matrica, játék (lehetőleg nem labda vagy zenélő-zajkeltő játék). A könnyen barátkozó gyerekeknek pedig nagyon sokat segíthet, ha beszédbe elegyedhetnek, játszhatnak a "sorstársakkal".

Forrás: MTI/Rosta Tibor

Kicsit lehet alkudozni

A leggondosabb felkészítés ellenére is előfordulhat, hogy vérvételkor, oltáskor, vagy akár a kórházi pizsama felvételekor a gyerek nagyon ellenáll, kézzel-lábbal küzd. Ilyenkor érdemes együttműködni a személyzettel, akik nem várják el, hogy a szülő egyedül megoldja a problémát. És jó, ha tudjuk: sokszor nem is annyira fontos, hogy a gyerek nyugton vagy csendben maradjon. "Gyakori, hogy amikor fonendoszkóppal hallgatok egy gyereket, a szülő lefogja a kicsi kezét: ez nekem nem segítség, mert sokkal nagyobb atrocitásnak éli meg a gyerek, és teljesen jól lehet úgy vizsgálni, ha fogja a kezem vagy a hallgatózót" - mondja a gyerekorvos.

Gács Zsófia úgy véli, hogy az orvossal való találkozást (a rendszeres gyerekorvosi vizsgálattól a műtétig) hasonlóan kellene kezelni, mint a hétköznapi, nem minden mozzanatukban kellemes dolgokat. "Ahogy lehet alkudozni azon, hogy előbb a bal zoknimat kérem, aztán a jobbat, az orvosnál is lehet azt mondani, hogy előbb a szívemet hallgasd meg, aztán nézz bele a számba - de az nem szabad, hogy alku tárgyát képezze, hogy végül lesz-e a lábán zokni, illetve meg tudja-e vizsgálni az orvos."

Újra otthon

A beavatkozás, kórházi tartózkodás után előfordulhat, hogy a gyerek egy ideig szorongóbb, folyton az anyján csimpaszkodik, rosszabbul alszik, esetleg - bár már szobatiszta - újra bepisil. Ha a családtagok beszélgetnek vele a kellemetlen élményről, vagy ha eljátsszák, lerajzolják, keresnek témába vágó mesét, könnyebb feldolgozni a rossz élményt.

A következő hasonló helyzet, például védőoltás előtt pedig segíthet, ha a szülők kicsit változtatnak a körülményeken: például a másik szülő kíséri el a kicsit, vagy busz helyett villamossal mennek. "Vegyünk észre új plakátokat a rendelő falán, új játékokat a váróban. És vonjuk be az egészségügyi személyzetet is a problémába: mondjuk el nekik, hogy a kicsi legutóbb nagyon rosszul érezte magát - biztos vagyok benne, hogy ők is partnerek lesznek abban, hogy ezúttal jobban sikerüljön a találkozás" - tanácsolja a gyerekorvos.