Most a legveszélyesebbek a kullancsok

Vágólapra másolva!
A kullancsok közvetítette megbetegedések március-áprilisban a leggyakoribbak. A Kullancsszövetség azt ajánlja, hogy mindenkinek legyen egy kullancseltávolító kanál a házipatikájában, az autója egészségügyi dobozában, illetve kiránduláskor a hátizsákjában.
Vágólapra másolva!

"A kullancsoltással kapcsolatban a szülők általában akkor kapnak észbe, amikor a gyerek épp táborba készül. Pedig a védettség megszerzése gyorsított oltási eljárásban is legalább 4-6 hét" - mondta el dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője a Kullancsszövetség sajtótájékoztatóján.

Kora tavasszal a legtöbb ember még nem számít kullancstámadásra, ezért nem is vizsgálja át magát alaposan a szabadban tartózkodás után, pedig az élősködő már 4 Celsius-fokon aktivizálódik. Az optimális hőmérséklet számukra a 20 Celsius-fok, a nyári nagy melegben viszont eltűnnek, ugyanis nem bírják a nagy szárazságot és az alacsony páratartalmat. Kánikula idején a reggeli és az alkonyati órákban lehet számítani a támadásukra.

A kullancsenkefalitisznek 2008-ban halálos áldozata is volt

A kullancsok többféle kórokozót is közvetíthetnek, ezek közül emberre a legnagyobb veszélyt az agyhártya- és agyvelőgyulladást okozó kullancsenkefaltisz vírus jelenti, de a legtöbb megbetegedést egy másik kórokozó, a Lyme-kór baktériuma okozza.

A kutatások szerint kullancsenkefalitisz vírussal a kullancsok 0,05 százaléka fertőzött, a Lyme-kórt okozó baktériummal viszont egyes területeken akár a kullancsok 30 százaléka is fertőzött lehet. "Nem árt azonban azt is az emlékezetünkbe vésni, hogy a kullancsenkefalitisz vírus nem csak a kullancs csípésével terjed, hanem a forralatlan nyers tej is a fertőzés közvetítője lehet, amennyiben az állatot megcsípte a kullancs" - mondta el Ócsai Lajos. A kullancscsípés okozta megbetegedés mellett az ÁNTSZ-hez rendszeresen érkezik bejelentés nyers kecske- vagy tehéntej okozta agyhártya- és agyvelőgyulladásról. Fontos, hogy a vírus csak a tejen keresztül fertőz (a forralás viszont elöli a kórokozókat), a húson keresztül nem.

Magyarországon az elmúlt öt évben a bejelentette kullancs okozta agyhártya- vagy agyvelőgyulladásos esetek száma 50 és 77 között volt. Lyme-kór esetében nagyobb volt az ingadozás: 947 és 2355 között változott a bejelentett betegek száma. 2008-ban egy beteg meghalt kullancsenkefalitiszben. Az esetszám éves ingadozása elsősorban az időjárással áll kapcsolatban: enyhe teleken, amikor az élősködő korábban aktivizálódik, több a megbetegedés, aszályos száraz nyarakon kevesebb.

A kullancsenkefalitisz csak tünetileg kezelhető

Mind a kullancsenkefalitisz, mind a Lyme-kór megelőzésében és kezelésében kulcsfontosságú a tudatosság. A kullancsenkefalitisz védőoltással megelőzhető, a Lyme-kór pedig időben történő felismerés esetén antibiotikummal hatékonyan gyógykezelhető.

"A kullancsenkefalitisznek nincs terápiája, a szervezetnek magának kell megküzdenie vele, ezért a legyőzésében alapvető az immunrendszer aktuális állapota" - mondta Ócsai. A kór általában influenzaszerű tünetekkel kezdődik, majd kialakul az agyhártya-, agyvelő-, gerincvelő-gyulladás jellemzően súlyos idegrendszeri tünetekkel: fejfájással, szédüléssel, eszméletvesztéssel, légzészavarral és gyakran bénulással.

A Lyme-kór esetében az eltávolított kullancs helyén kokárdaszerű piros folt tűnik fel, amelynek közepe fehér, ami a következő napokban növekedni kezd. Időben történő orvoshoz fordulás esetén a Lyme-kór kéthetes antibiotikum-kezeléssel száz százalékban gyógyítható.

Mikor vagyunk elkésve az oltással?

A kullancsenkefalitisz elleni oltássorozat három vakcinából áll, ebből az első kettőt gyorsított eljárásban, két hét különbséggel is meg lehet kapni, de a védettség csak a második oltás után 2 héttel alakul ki. Azaz az utazás, tábor előtt legkésőbb egy hónappal el kell kezdeni az oltássorozatot. A harmadik oltás beadása után emlékeztető oltást először három év múlva, majd ötévente kell kérni.

Ha valaki több mint öt éve megkapta a hármas oltássorozatot, de az emlékeztető oltásokat nem kérte, annak mostanra a vérében az ellenanyagszint nagy valószínűséggel a kritikus szint alá csökkent. Ilyen esetben nem kell újra kérni a hármas alapoltás sorozatot, elég csak az emlékeztető oltást kérni.

Az oltást nem kérők számára, illetve amíg az oltás védettsége nem alakul ki, védelmet jelentenek a kullancsellenes sprayk, gélek és stiftek.



Forrás: Wikipedia/Richard Bartz
Forrás: Wikipedia/Richard Bartz

Magasságuk miatt elsősorban a gyerekek vannak veszélyben

Mivel a kullancsok alapvetően a talaj közelében, legfeljebb 80-120 centiméter magasan élnek, a gyerekek teljes testmagasságukban ki vannak téve támadásuknak, míg a felnőttek jellemzően csak deréktól lefelé.

A fertőzés kivédésére túráink során viseljük zárt, lehetőség szerint világos ruházatot, mert azon könnyebb észrevenni a sötét színű élősködőt. A kirándulások után feltétlenül ajánlott a kullancsvizit, azaz az egész test alapos átvizsgálása.

A kullancsok eltávolítására szolgáló magyar szabadalom a kullancskanál, amely országszerte kapható a gyógyszertárakban, állatpatikákban és a benzinkutakon. A Kullancsszövetség azt ajánlja, hogy mindenkinek legyen egy kullancseltávolító kanál a házipatikájában, az autója egészségügyi dobozában, illetve kiránduláskor a hátizsákjában.

Mi jelzi, hogy a kutya babéziás?

A kutyákat a kullancsok közvetítette fertőzések közül leginkább a babézia és a Lyme-kór érinti. Míg ez utóbbi megbetegedést kutyáknál is főleg a közönséges kullancs (Ixodes ricinus) terjeszti, a babéziának egy másik kullancsfaj, az úgynevezett kutyakullancs (Dermacentor reticulatus) a vektora.

A babézia fő tünete a levertség, a sárgás nyálkahártya és a véres vizelet. A kutyák számára három Lyme-kórt okozó baktériumtörzs ellen létezik oltás (az egyik törzs elleni védelem nem jelent keresztvédelmet egy másik törzs ellen), de a megelőzés fontos eszközei a kullancsöv és a kutya bőrére cseppenthető szerek (spot-on) is.

Mit hoz a klímaváltozás a kullancsoknak?

"A téli átlaghőmérséklet csökkenése, a talajközeli hőmérséklet növekedése abba az irányba mutat, hogy a kullancsok egyre korábban jelennek majd meg. A nyári aszályok, hőhullámok, árvizek és egyéb időjárási szélsőségek viszont kedvezőtlenek a számukra. Ezért nehéz megjósolni, hogy a klímaváltozás hogyan hat majd a kullancsok okozta megbetegedések alakulására, a két hatás ugyanis akár ki is egyenlítheti egymást" - mondta el Zöldi Viktor, az Országos Epidemiológiai Központ biológus főtanácsosa.