A rendszertelen alvástól lelassul az anyagcsere

Vágólapra másolva!
Fokozottan fenyegeti a diabétesz veszélye az éjszakai műszakban dolgozókat és a sokat repülőket.
Vágólapra másolva!

Az alváshiány és a nappal-éjszaka ritmusának eltolódása könnyen kibillenti egyensúlyából a szervezet belső óráját, ez pedig ahhoz vezethet, hogy kevesebb inzulint termel a hasnyálmirigy, és cukor halmozódik fel a vérben. A megnövekedett vércukorszint pedig diabéteszhez vezethet. Vizsgálataik eredményét amerikai kutatók a Science Translational Medicine című szaklapban mutatták be.

A bostoni Brigham and Women's Hospital kutatói Orfeu Buxton vezetésével végzett vizsgálatain 21 önkéntes vett részt, akiknek az alvási és ébrenléti periódusait célirányosan befolyásolták. Figyelték, mikor és mennyit alszanak, illetve hogy mit fogyasztanak.

A résztvevők az első napokban tíz órát alhattak éjszakánként. Majd három hét alatt fokozatosan csökkentették alvási idejüket naponta 5,6 órára, ráadásul ezt az időt hol éjszaka, hol nappal tölthették alvással.

Az alváshiány hízáshoz vezet

Az alváshiány és a rendszertelen pihenési szakaszok ahhoz vezettek, hogy a szükségesnél kevesebb kalóriát égetett el a test. A kutatók szerint az anyagcsere teljesítménye annyira lecsökkent, hogy a körülmények fenntartása az önkénteseknél évi hat kilogrammos súlynövekedéssel járt volna.

A tudósok étkezés után magasabb vércukorszintet is mértek a résztvevőknél. A szakértők szerint ennek oka, hogy a hasnyálmirigy sejtjei kevesebb inzulint kezdtek termelni.

Az alváshiányból és a megzavart alvásritmusból eredő tünetek eltűntek, miután a vizsgálatban résztvevők kilenc napon át elegendőt és megfelelő ritmusban alhattak.

"Vizsgálataink alátámasztják korábbi tanulmányok eredményeit, és bebizonyítják, hogy az elegendő alvás elengedhetetlen az egészség érdekében, és hogy a legjobb éjszaka aludni" - írta sajtóközleményében Buxton.