Hatból egy daganat kezelhető fertőzésből alakul ki

Vágólapra másolva!
Becslések szerint a világon minden hatodik daganatos megbetegedés olyan fertőzés következtében alakul ki, amely egyszerűen megelőzhető vagy kezelhető lenne.
Vágólapra másolva!

A statisztikák szerint 2008-ban körülbelül 7 és fél millió ember halt meg daganatos betegségben világszerte, és közülük másfél millióra tehető azoknak a száma, akiknél a daganat kialakulása megelőzhető vagy kezelhető fertőzésekre vezethető vissza. A fertőzést okozó vírusok, baktériumok és paraziták ugyan komoly kockázati tényezőt jelentenek, ám ellenük léteznek viszonylag egyszerű védekezési módszerek (oltási programok, antimikrobiális kezelések, stb.), amelyek alkalmazásával komoly sikereket lehetne elérni a rák elleni küzdelemben - derül ki a Lancet Oncology című szakfolyóiratban megjelent tanulmányból.

A tanulmányt készítő kutatók 184 ország 2008-ra vonatkozó adatait szisztematikusan elemezve vizsgálták a daganatos megbetegedések előfordulását, és ezen belül azt, hogy milyen arányt képviseltek az összes megbetegedésből a fertőzésekre visszavezethető esetek. Az eredményekből kiderült, hogy az összes daganatos megbetegedés nagyjából 16 százaléka alakult ki valamilyen fertőzés következtében, ám a fejlődő országokban háromszor magasabb volt a fertőzés-eredetű esetek aránya, mint a fejlett társadalmakban: előbbinél 23, míg utóbbinál "csak" 7,4 százalék. Régiónként is jelentős különbségek mutatkoztak: míg Ausztráliában és Új-Zélandon a rákos esetek alig 3,3 százalékát, addig egyes afrikai országokban majdnem harmadát okozták fertőzések.

Oltással számos eset megelőzhető lenne

Sok fertőzés-eredetű daganat megelőzhető; elsősorban azok, amelyeket a HPV (humán papillomavírus), a hepatitisz B és C vírus, valamint a Helicobacter pylori baktérium okoz - mondta el a kutatás vezetője. E négy kórokozó 1,9 millió daganatos megbetegedésért felelős a világon, amelyek elsősorban máj-, gyomor- és méhnyakrák kialakulását eredményezik. Mivel ezek magas részarányt képviselnek az összes daganatos megbetegedések között, célzott megelőzéssel, szervezett oltási programokkal csökkenteni lehetne a rák által okozott globális terhet, különösen az elmaradottabb régiókban.