A kerékpárbalesetek harmada jár fejsérüléssel

Vágólapra másolva!
A kerékpárbalesetek egyharmada fejsérülés, és a halálos balesetek háromnegyed része az agyszövet visszafordíthatatlan károsodásának következménye - derült ki egy új amerikai tanulmányból.
Vágólapra másolva!

Mind többen kerékpároznak iskolába, munkába világszerte, de a baleseti sebészek is mind gyakrabban emelik fel szavukat az elemi önvédelem, azaz védősisak nélkül kerékpárra ülő gyermekek és felnőttek miatt. Különösen a sokfelé terjedő kerékpárkölcsönzők használata növelte meg a gyakran végzetes agysérülések gyakoriságát.

Az Annals of Emergency Medicine című baleseti sebészeti szaklap legújabb számában megjelent tanulmány szerzői Boston és Washington utcáin háromezernél több kerékpárost figyeltek meg. Ezeknek az embereknek több mint a fele védősisak nélkül ült biciklin.

A munkacsoportot különösen az foglalkoztatta, hogy Boston területén már 61 forgalmas helyen nyílt kerékpárkölcsönző hatszáznál több biciklivel. A kerékpárral együtt sisak is bérelhető, de ezt csupán minden ötödik ember veszi igénybe.

A baleseti sebészek hangsúlyozzák, hogy a kerékpárosok általában nem tudják, vagy nem veszik figyelembe, hogy a sisak viselése a fejsérülések 65-88 százalékát kivédi. Idézik azt a tavaly megjelent, Ausztráliában végzett vizsgálatot, amely igazolta, hogy 29 százalékkal csökkent a fejsérülések gyakorisága ott, ahol a kerékpárosok számára a sisakot kötelezővé tették.