Ivókúrára is alkalmas a hévízi gyógyvíz

Vágólapra másolva!
Nemcsak fürdésre, de ivókúrákra is használható mostantól a hévízi gyógyvíz, miután pénteken átadták a város első nyilvános ivókútját. A gyógyvíz bél- és gyomorproblémák, valamint vesebántalmak esetén kínálhat hatékony kezelést.
Vágólapra másolva!

Papp Gábor polgármester szerint eddig nem volt eléggé kihasználva a víz gyógyító hatásának ez a lehetősége, pedig a gyógyfürdő csarnokán belül évtizedek óta működik egy gyógyvizet adó csap is. Az első nyilvános ivókutat egy kisebb pihenőhelyiséggel a Rózsakert étterem épületében alakították ki, amely mostantól reggel 7 és este 7 óra között látogatható. A kénes víz egy fúrt kút jóvoltából már lehűlve érkezik a kúthoz.

Mándó Zsuzsanna, a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. orvos-igazgatója szerint a hévízi kénes víz sikerrel alkalmazható a bélműködés és a gyomorsav-képződés fokozására, vagyis hatékony gyógymódot jelent idült bélgyulladás, székrekedés vagy aranyér esetén a gyomor-bélrendszer működésének szabályozásán keresztül. Az ivókúrát két-három hetes időtartamra ajánlják, naponta legfeljebb egy liter vizet lassanként elkortyolgatva.

A gyógyvíz elősegíti a krónikus epebántalmak enyhülését és kezelését - melegen fogyasztva fokozza, hidegen csökkenti az epesav termelését -, de a légúti hurutok gyógyulását, illetve a vesekőképződés megelőzését is szolgálja. Nem ajánlott azonban azoknak, akik heveny máj- és epeút-gyulladásban, valamint fokozott pajzsmirigyműködésben szenvednek.

A hévízi kénes víz nem palackozható, mert a benne található csekély, gyógyító mennyiségű - fájdalomcsillapító hatású - radon 3-4 nap alatt elbomlik.