Miért kell legalább hat óra alvás?

Vágólapra másolva!
A tartós alváshiány számos káros egészségügyi következményét kimutatták már, beleértve az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és a depresszió kockázatának növekedését. Amerikai kutatók most kimutatták, hogy a hat óránál rendszeresen kevesebbet alvóknál a stroke kialakulásának kockázata is nő.
Vágólapra másolva!

Az ideális testsúlyú, középkorú vagy idősebb felnőttek esetében a kevés (napi 6 órát el nem érő) alvás növeli leginkább a stroke kialakulásának kockázatát - derült ki egy közel 5700 résztvevő bevonásával végzett, három évig tartó kutatásból. A szakemberek ráadásul alvási apnoéra (alvás közbeni légzéskimaradásra) alig hajlamos embereket választottak a vizsgálathoz, hogy ezzel is kiszűrjenek egy igen fontos rizikófaktort.

Az Alabamai Egyetem vizsgálatában résztvevőknél a kutatást megelőzően nem fordult elő stroke vagy átmeneti agyi keringési zavar (TIA), és ezekre utaló tüneteket sem találtak náluk.

A résztvevők testtömeg-indexének (BMI) meghatározása után a szakemberek azt figyelték meg, hogy a normál testsúlyú középkorú és idősebb felnőttek esetében a napi hat óránál kevesebb alvás az egyéb rizikófaktoroknál (pl. elhízás vagy alvási légzészavar) nagyobb mértékben növeli a stroke kialakulásának kockázatát. Érdekes módon azonban elhízottaknál nem találtak ilyen jellegű összefüggést.

A kutatókat is meglepte, hogy az ajánlott 7-8 óránál rendszeresn kevesebb alvás - az egyébként átlagos kockázatnak kitett csoportban - ilyen negatív hatással jár. Véleményük szerint a kevés alvás előfutára lehet a stroke-nak, amely az egyéb kockázati tényezők fennállása esetén fokozott veszélyt jelenthet a páciensre.

A szakemberek remélik, hogy mostani kutatásukkal ismét sikerül felhívni a figyelmet az alváshiány komoly egészségügyi kockázataira. Mivel az alvászavarok kognitív-viselkedésterápiával és/vagy gyógyszeres beavatkozással igen jól kezelhetők, ezért ezekkel a módszerekkel jó eséllyel csökkenthető a stroke előfordulásának gyakorisága.