Háromszülős embriók készülnek Angliában

Vágólapra másolva!
Etikusnak nyilvánították Nagy-Britanniában azt a mesterséges megtermékenyítési eljárást, amely az életet fenyegető rendellenességek elkerülésére az embrió létrehozásához három személy, két nő és egy férfi sejtjeit használja fel.
Vágólapra másolva!

A háromszemélyes mesterséges megtermékenyítési eljárásokban a születő gyermek mindhárom személy genetikai információit hordozza. A nagy-britanniai Nuffield Bioetikai Tanácsfriss döntése szerint az eljárás alkalmazása etikus, mivel segítségével nagyon súlyos mitokondriális betegségek kerülhetőek el.

A mitokondrium a sejtplazmában lévő energiatermelő szervecske, mely saját DNS-állománya van, és amely minden esetben az anyától adódik át az utódra. Mitokondriális eredetű rendellenességek akkor alakulnak ki, ha ebben a DNS-állományban hiba van. Ha a hibás DNS-darabot másikkal helyettesítik, akkor az újszülött nem örökli az anya mitikondriális DNS-ében lévő hibákat.

Nagy-Britanniában minden 6500. gyermek születik olyan súlyos betegséggel, amelyet a mitokondriális DNS hibás működése okoz: többek között súlyos izomgyengeséggel, vaksággal vagy szívelégtelenséggel.

A most etikusnak nyilvánított eljárás során az apa ondósejtjeivel megtermékenyítik az anya petesejtjét, majd a megtermékenyített sejtből eltávolítják a sejtmagot és egy másik nő petesejtjébe ültetik, amelyet korábban szintén "kimagoztak", viszont a sejtplazmában egészséges mitokondriumokat tartalmaz. Az így létrejövő embrió az anya és az apa sejtmagi DNS-ét hordozza, valamint a "pótanya" mitokondriális DNS-ét.

Ily módon a születendő gyermek genetikai információjának 0,1 százaléka fog a "pótanyától" származni. Az eljárás támogatói szerint az embrió hordozza az igazi szülők genetikai információját, ám egy egészséges mitokondriumokkal rendelkező petesejtbe van ágyazva. A Nuffield Bioetikai Tanács szerint amennyiben az eljárásról bebizonyosodik, hogy biztonságos és hatékony, etikai szempontból nincs akadálya, hogy a rászoruló családok éljenek a lehetőséggel. A tanács szerint a donor nő nem mint harmadik szülő vagy második anya szerepelne az eljárásban. Az eljárás biztonságosságát a brit Newcastle Egyetem kutatói vizsgálják.

A módszer ellenzői szerint azonban az eljárás felesleges és középtávon nagyon veszélyes, mert megnyitja az utat egy új "fajnemesítés", illetve a genetikailag tervezett utódok előtt.