A legtöbb ember életében a legsúlyosabb saját magán végzett "műtét" az, amikor a bőre alá fúródott szálkát egy gombostű hegyével kipiszkálja. Adódnak azonban a végletekig kiélezett helyzetek, amelyekben az életösztön minden egyéb szempontot, félelmet és fájdalmat egyformán felülír. Összeállításunk a bizonyítottan megtörtént önműtétek közül emel ki néhányat.

Sokak számára nehezen feledhető élmény a Prometheus című film egyik jelenete, amelyben a főszereplőt, Elizabeth Shaw-t alakító Noomi Rapace egy automata műtőasztalon eltávolítja magából a méhét elfoglaló idegen lényt. A gyomorforgató önműtétek gondolata nem csak hollywoodi rendezők agyából pattanhat ki. Az orvosi irodalom is ismer valódi történeteket kényszerűségből vagy pszichiátriai betegség miatt végzett önműtétekről.
 
Önvakbélműtét az antarktiszi télben

Az Ob szállítóhajó 1960. november 5-én futott ki a tengerre a leningrádi kikötőből az Antarktisz felé, és 36 napi utazás után tette partra a 6. szovjet sarki expedíció tizenkét résztvevőjét, akik egy új szárazföldi bázis építésére kaptak megbízást. Az expedíció tagjai - köztük a csapat orvosául kirendelt 27 éves leningrádi sebész, Leonyid Ivanovics Rogozov - mintegy kéthavi munkával építették fel a Novolazarevszkaja névre keresztelt új kutatóközpontot. Éppen idejében végeztek: február közepén már leszállóban volt az állandó sötétséget, hóviharokat és extrém fagyokat hozó antarktiszi tél. A zord körülmények az elkövetkező hónapokra teljesen elszigetelték őket a külvilágtól. A hajó visszatérése csak az érkezés után egy évvel volt esedékes; a legközelebbi szovjet állomás több mint 1600 kilométerre feküdt a Novolazarevszkajától, más nemzetek bázisai pedig akkortájt épp nem rendelkeztek légi szállítójárművel.

Április 29-e reggelén Rogozov gyengeséggel és hányingerrel ébredt, majd enyhe lázat és fokozódó hasi fájdalmat tapasztalt. Társainak először nem panaszkodott, naplóbejegyzése szerint mosolygott is a dologhoz, nem akarta őket megijeszteni. Gyakorló sebészként azonban hamar felismerte a helyzetet: perforálódott (átszakadt falú) féregnyúlványa okozza a kezdődő hasüregi gyulladás tüneteit. Mivel állapota a gyógyszeres kezelési próbálkozások dacára gyorsan rosszabbodott, 30-án este úgy döntött, nincs más választása, mint önmagán végrehajtani az életmentő műtétet.

Az operáció este 10 óra körül vette kezdetét. A csoport meteorológusának asszisztenciája mellett, aki a műszereket adogatta és a műtéti terület áttekintéséhez szükséges tükröt tartotta, Rogozov helyi érzéstelenítés után 10-12 cm-es vágással felnyitotta saját hasfalát, majd feltárta a gyulladt féregnyúlványt, amelyen meg is találta a mintegy 2x2 cm-nyi méretű perforációt. A műtét 40. percéhez közeledve általános gyengeség és hányinger vett rajta erőt, amely innentől fogva ismételt pihenőkre kényszerítette. A gyulladt szerv eltávolítását követően antibiotikumot juttatott a hasüregbe, és nagyjából éjfélre befejezte a műtétet. Rövid lábadozás után a hashártya-gyulladás tünetei elültek, a láz öt nap alatt alábbhagyott, és hét nappal a műtét után a varratokat is eltávolította magából. Az expedíció lejártával sikeresen hazatért, hősies története fellelkesítette a szovjet közvéleményt, és rövidesen kitüntették a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével. Szép ívű sebészi karrier után 2000-ben, tüdőrákban hunyt el.

Amputáció életlen bicskával

Épp csak megkezdett mérnöki pályafutását Aron Ralston 27 évesen, 2002-ben a hegymászás kedvéért hagyta el. A vad vidék szerelmeseként minden erejét a "14-esek" - a 14 ezer lábnál (kb. 4300 méternél) magasabb coloradói hegycsúcsok - meghódításának szentelte, és célja érdekében nemegyszer bocsátkozott kockázatos kalandokba. 2003. április 26-án azonban annyira simának ígérkező túrára indult, hogy szokásával ellentétben nem is tájékoztatta lakótársait  az útvonaltervéről.

A napfényes tavaszi reggelen biciklivel kapaszkodott fel a utah-i Blue John-kanyon tetejéhez, majd kerékpárját a csúcson letéve gyalog, mászófelszereléssel indult lefelé a helyenként egy méternél is szűkebb hasadékvölgyben. Néhány órányi ereszkedés után egy hatalmas szikla állta útját, amely látszólag stabilan ékelődött be a keskeny hasadékba. Ám miközben megkísérelt átmászni rajta, a kőtömb megbillent, és hozzápréselte Ralston jobb alkarját a kanyon falához. Megpróbálta a lábával elgördíteni, ám a próbálkozás kudarcra volt ítélve: mint utólag kiderült, a szikla 360 kg-ot nyomott.

A szikla fogságában töltött ötödik napon a magával hozott 350 ml víz a szigorú beosztás ellenére is az utolsó cseppig elfogyott. Tudta, hogy szabadulásának egyetlen módja a beszorult alkar amputálása volna, ám azt gondolta, hogy életlen bicskájával lehetetlenség átvágni az őt fogva tartó csontokat. Nevét, születésének és közelgő halálának várható dátumát a kanyon falába véste, és búcsúzó videoüzenetet vett fel a családja számára. Arra számított, hogy a reggelt már nem éri meg. Azonban ébredéskor még mindig tudatánál volt, és arra a felismerésre jutott, hogy a karját megfelelően csavarva képes eltörni az orsó- és a singcsontját. Miután ezt megtette, zsebkésének 5 cm-es, meglehetősen tompa pengéjével úgy egy órán át dolgozva átvágta a lágyabb szöveteket, s ezzel kiszabadította magát a szikla halálos öleléséből.

Forrás: [origo]

A történet azonban ezzel még nem ért véget, hiszen jobb alkarjának lefűrészelése, az ötnapos éhezés és szomjazás, valamint a rögtönzött szorítókötés dacára elszenvedett jelentős - teljes vértérfogatának 25 százalékát kitevő - vérveszteséggel 20 métert kellett egy merőleges sziklafalon ereszkednie, majd a tűző napon el kellett indulnia a kanyon aljában hagyott kocsija felé. Szerencséjére az úton összeakadt egy arra kiránduló családdal, akik inni adtak neki, és siettek értesíteni a hatóságokat, akik már a fiatalember keresésére indultak. Összesen hat óra telt el az amputáció és a mentőhelikopterbe történő felvétele között. Megmenekülése után Ralston népszerű médiaszemélyiséggé, beszélgetőshow-k keresett szereplőjévé vált, 2010-ben pedig 127 óra címmel filmet forgattak a története alapján.

Extrém anyai ösztön

Az ötszáz lelket számláló mexikói faluban, Rio Taleában élő Ines Ramírez Pérez hét gyermeket baj nélkül világra hozott, ám a nyolcadik terhessége tragikusan végződött: szülés közben elveszítette a magzatát. Három évvel később, amikor kilencedik vajúdása ismét gyötrelmesen elhúzódni látszott, az asszony semmiképp sem akarta újból kockáztatni születendő gyermeke életét. Tizenkét órányi szüntelen fájdalom után, 2000. március 5-én éjfélkor úgy határozott, hogy császármetszést hajt végre magán. Ő maga semmiféle orvosi képesítéssel nem rendelkezett, viszont a legközelebbi szülészetig legalább 80 kilométert kellett volna rázkódnia a mexikói vidék úttalan útjain, ami - tekintettel az előrehaladott vajúdásra - nem merült fel lehetőségként. Még a korábbi szüléseknél segédkező férje sem volt odahaza - igaz, ő csak a közeli kocsmában múlatta az időt. Ám Ramírez állapotában mind a kocsma, mind a falu egyetlen telefonja elérhetetlenül távolinak tűnt.

Felhajtott hát három kupica tömény szeszt, leült egy padra, és egy konyhakéssel a harmadik próbálkozásra sikeresen felnyitotta a hasfalát. Mintegy 17 cm hosszú függőleges bemetszést ejtett magán, amely a köldököt több centiméterrel jobbra elkerülve az alsó bordáktól egészen a szeméremcsontig húzódott. (Összehasonlításképpen: a mai sztenderd császármetszések 10 cm hosszan, vízszintesen haladnak, jóval a köldök vonala alatt.) Egyórányi küzdelem árán feltárta a méhét, és kiemelte belőle az egészséges fiúgyermeket. Utolsó erejével ollóért nyúlt, elvágta a köldökzsinórt, majd elvesztette az eszméletét. Kisvártatva magához tért, ruhákból hevenyészett kötést eszkábált a sebére, és egy nagyobb fiát segítségért szalajtotta. Pár órával később a falu felcsere és egy másik férfi ébren és eszméleténél találta őt újszülöttjével együtt. A sebet tűvel-cérnával valahogy összevarrták, és Ramírezt először a helyi rendelőbe, majd végül - nyolcórás autóúttal - a legközelebbi kórházba szállították, ahol a durva metszést szakértő módon helyreállították. Hét nappal később a helyenként a beleket is felsértő vágás szövődményei miatt további műtétre volt szükség. Az asszony rövidesen valamennyi beavatkozásból maradéktalanul felépült.

Forrás: 20th Century Fox

Részlet a Prometheus című filmből

Eszelős elszántság

A madisoni klinika pszichiáterének, Ned H. Kalinnak aligha volt életében különösebb esete annál a fiatalembernél, aki 22 évesen először kasztrálta magát, majd két hónapra rá megkísérelte bonyolult hasi műtéttel elvágni a mellékvesevelőjéhez vezető idegeket. Beszélgetéseik során a páciens mesélt magányos, elszigetelt gyermekkoráról, és elbeszélte, amint serdülőkorában a benne ébredő szexuális vágy és az azt levezetni próbáló túlhajszolt önkielégítés egyre inkább megrémítette. Attól kezdett rettegni, hogy az ellenőrzése alól kiszabadult nemiség felemészti a testét, és kikezdi az idegeit. Összesen három együttléte egy nőismerősével csak fokozta a zavarát, mert partnere elégedetlen volt vele; túl durvának találta.

A férfit megszállta a gondolat, hogy "hiperagresszivitását" a nemi vágy okozza, és felkeresett egy urológust azzal a kéréssel, hogy kasztrálja őt. Miután az orvos visszautasította a kérést, saját szakállára női hormonokat és egyéb szteroidokat kezdett adagolni magának, amelyek - beszámolója szerint - némi enyhülést nyújtottak neki. Később elhatározta, hogy megkísérli megszüntetni hipofízisének ivarmirigy-serkentő hormontermelését, s ennek érdekében speciálisan elkészített önimmunizáló oltást adott be magának. Ez a beavatkozás valószínűleg nem ért célt, viszont csúnya tályogok keletkeztek az oltások helyén, amelyek indokolttá tették kórházi felvételét. A tályogok kezelése után röviddel átkerült a pszichiátriai osztályra, ahol megállapították, hogy a libidójának kártékonyságával kapcsolatos képzetei immár rögeszmés méreteket öltöttek.

Az önkasztrálásra azt követően kerített sort, hogy egy másik kórházban megtagadták tőle az általa addig alkalmazott hormonkezelést. A nyolcórás beavatkozást tablettás nyugtatókkal és helyi érzéstelenítésben bonyolította le. Ám ez a vállalkozása sebészeti értelemben eltörpült a két hónappal későbbihez képest, amelynek a célja az volt, hogy a herék eltávolítása után sem szűnő idegessége vélt okát, a mellékvesevelő hormonjainak (az adrenalinnak és noradrenalinnak) termelését is egyszer és mindenkorra megszüntesse. Ezt a hatást a mellékveséhez vezető idegek átvágásával kívánta elérni, s mivel ezek az idegek roppant mélyen, a hasüreg mögött futnak, az operáció kivitelezése különösen kifinomult műtéti technikát igényelt.

Az önműtét napján hajnali négykor kifertőtlenítette a hálószobáját, a fekhelyét pedig előzetesen sterilizált textíliákkal fedte le. Nyugtatót és gyulladáscsökkentőt vett be, steril sebészi maszkot és kesztyűt öltött, és hanyatt fekve megkezdte a műtéti terület előkészítését. Fertőtlenítés és helyi érzéstelenítő beadása után szikével felhasította a bőrt, és minden újabb szövetréteg elérésekor további lidokaininjekciókat alkalmazott. A nyílás feltárására és tágítására szabványos sebészi eszközöket használt; a rálátást átgondoltan elhelyezett tükrök segítették. Folyamatosan ügyelt a vérzéscsillapításra, és akkurátusan elkötötte a nagyobb ereket. Nyolc óra alatt minimális vérveszteséget szenvedett, mégis meg kellett szakítania a műtétet, mert májának eltolásakor nem várt fájdalmat tapasztalt, ami megakadályozta abban, hogy a hasüreg mögé érjen. Kimerültsége nem gátolta meg abban, hogy bekötözze a sebét, és rendbe tegye a szobáját. Csak ekkor hívta a rendőrséget, arra kérve őket, hogy egy kis "baleset" miatt szállítsák kórházba.

Kalin, akinek ez után került a látóterébe a különös fiatalember, az esetről 1979-ben megjelentetett  szakmai beszámolójában teljességgel lenyűgözve ír a formális orvosi képzettséggel nem rendelkező páciens egyedülálló tudományos tájékozottságáról és gyakorlati műtéttechnikai készségeiről. Kalin számára azonban az eset, bármennyire kivételes és tanulságos volt is, nem hozott szakmai sikert: a paranoid szkizofrénia diagnózisának felállítása után a megkezdett gyógyszeres terápia lényegében hatástalannak bizonyult. A közlemény írásának időpontjában a páciens épp a gerincvelői érzéstelenítés lehetőségeit tanulmányozta abban a reményben, hogy ennek a technikának a segítségével eredményesen meg tudja ismételni korábbi próbálkozását.