Kapcsolatot találtak a fogápolás és az időskori elbutulás között

Vágólapra másolva!
A fogaikat rendszeresen ápoló, egészséges ínnyel élő embereknél kisebb lehet életük későbbi részében a szellemi leépülés, a demencia kialakulásának kockázata - vélik a Kaliforniai Egyetem kutatói.
Vágólapra másolva!

Annlia Paganini-Hill kutatásvezető és csoportja közel 5500 idősebb ember szellemi egészségét követte nyomon 18 éven át. Tanulmányuk eredménye szerint azoknál, akik naponta átlagosan egynél kevesebbszer, tehát rendszertelenül mostak fogat, 65 százalékkal nagyobb valószínűséggel fejlődött ki demencia azokhoz képest, akik rendszeresen, legalább naponta egyszer mostak fogat.

Korábbi vizsgálatok igazolták, hogy a fogágy betegségeit és a fogíny gyulladását okozó baktériumok szerepet játszanak több kóros állapot, így a szívroham és a szélütés kialakulásában is. Egyes kutatások úgy találták, hogy a szellemi leépülés leggyakoribb formájában, Alzheimer-kórban elhunyt emberek agyában több olyan baktérium volt jelen, amely kapcsolatba hozható a fogágybetegségekkel, mint a más ok miatt meghalt emberek agyában.

"Úgy véljük, hogy a fogínybetegségeket okozó baktériumok bejuthatnak az agyba, ahol gyulladást és károsodást okoznak" - mondta Paganini-Hill.

A mostani tanulmányhoz 1992 és 2010 között követték nyomon a bevont 5468 kaliforniai nyugdíjast, akiknek a kora 52 és 105 év között szóródott, átlagosan 81 év a vizsgálat kezdetén. Egyiküknél sem tapasztalták a szellemi leépülés jeleit a felmérés elején, és arra kerestek választ, hogy a fogápolás összefügghet-e a demencia későbbi kockázatával.

Az eredmények a nőknél mutattak nagyobb eltérést, esetükben 65 százalékkal magasabb volt a demencia kialakulásának kockázata a rendszertelenül fogat mosók körében azokhoz képest, akik minden nap legalább egyszer mostak fogat. A férfiaknál ez a különbség 22 százalék volt a rendszeres fogápolók előnyére.