A szertorna lenne egy holdi olimpia csúcspontja

Miféle gimnasztikai versenyt lehetne rendezni egy holdbéli űrkolónián? Az űrturizmus hajnalán a kérdés egyre kevésbé hangzik abszurdnak. Az biztos, hogy a szertorna a földinél sokkal látványosabbnak ígérkezik.

Most, hogy a privát űrturizmus kézzelfogható közelségbe került, és szóba jön a Hold mint lehetséges - igaz, a Földtől kissé elrugaszkodott - helyszín egy luxusszálloda építésére, már nem is olyan sci-fibe illő azon elmélkedni, vajon nem adhatná-e a Föld kísérője az emberiség első űrolimpiájának otthonát.

Ha már az űrbéli helyszínek közt válogatunk, a Hold csakugyan számos vonzó tulajdonsággal rendelkezik, a felszínét alkotó anyagtól kezdve kráterein és jól hozzáférhető barlangjain át az 1,622 m/s²-os - tehát a földi mintegy 1/6-át kitevő - egyenlítői gravitációs gyorsulásáig.

Mindezek az adottságok elvben lehetővé tennék a nagy alapterületű és belmagasságú, atmoszférikus nyomással feltöltött, űrsugárzástól védett térségek kialakítását. Az 1/6 G-s környezet, amelyben ugyanakkor a Föld felszínét idéző légköri viszonyoknak köszönhetően szükségtelen volna az Apollo-űrhajósokat idéző súlyos szkafander és oxigénpalack viselése, teljesen más feltételeket teremtene az emberi mozgás számára, mint amilyeneket a Holdra elsőként szálló űrúttörők tapasztalhattak. Igaz, az akkori asztronauták még a testtömegüket megduplázó védőöltözékben is mezei nyúlként szökdécselve élvezték levetett földi terhüket, ám a szkafander mégis jelentősen korlátozta mozgásuk rugalmasságát, úgyhogy dupla szaltóval kockázatos - ha nem egyenesen lehetetlen - lett volna próbálkozniuk. De még egy kevesebb repülést feltételező tornaszám, például a lólengés is bajosan lenne megoldható a hagyományos űrruházatban.

Forrás: AFP

Hatszor erősebbnek éreznénk magunkat a Holdon

Mindjárt más viszont a helyzet, ha a szkafandert eldobhatjuk. A majdani űrturisták - hacsak nem töltöttek már heteket a súlytalanság állapotában a Holdra szállás előtt, s ezzel nem gyengítették le izmaikat - az itthon megszokottnál durván hatszor erősebbnek érzik majd magukat odafenn. Ez pedig, ha egyszer sor kerül rá, teljesen szokatlan lehetőségeket nyit majd azokon a tornaszereken, amelyeknél a testsúly húzása és tolása dominál, így nemcsak a lólengésben, de a korláton, a nyújtón, a gyűrűn vagy a felemáskorláton is.

Logikus feltételezni, hogy a holdi gravitáció mellett a Földön átlagosnak számító kondíciójú emberek olyan gyakorlatokra lesznek képesek, amelyek itt, az öreg bolygón titáni erőt kívánnának meg. A földi tornaolimpikonok meg persze hamar olyan fogásokat fejlesztenek ki és visznek majd tökélyre, amelyek a mi gravitációs viszonyaink mellett kivitelezhetetlenek.

Valószínű, hogy az új gyakorlatelemek között külön családot fognak képezni azok, amelyekben a tornász a gyűrűt hosszabb időre elengedi. Persze amilyen tempóban a gimnasztika fejlődik, még az sem kizárt, hogy előbb-utóbb földi tornászt is látunk, aki a gyűrűt elengedve szaltózik, s azután fog rá vissza, de meglehet, hogy ez csakugyan fizikai nonszensz.

Forrás: AFP/Maxim Marmur

Szaltók, csavarok, félkaros trükkök

A nyújtón és a felemáskorláton lehetséges a Föld 9,8 m/s²-os húzóereje ellenében akkora felfelé mutató gyorsulást generálni, hogy a tornász a rúd fölött a levegőben megcsavarodhasson vagy szaltózhasson, és még épp idejében visszafoghasson rá, mielőtt túl sok magasságot vesztene.

A gyűrűgyakorlat közben viszont az energia nagyja elmegy pusztán arra, hogy a tornász visszahozza magát a támaszba, és a könyökízületre is jóval nagyobb erők hatnak a két támasz közötti lendülés közben, mint a rúdgyakorlatokban. Ezért aztán annak dacára, hogy időről időre hallani a gyűrűről edzés közben elrugaszkodó tornászokról, merőben valószínűtlen, hogy versenyhelyzetben bárki meg merne ilyesmit kockáztatni. A Holdon ugyanakkor aligha lesz ennek akadálya, csakúgy, mint a számtalan lehetséges félkaros trükknek, amelyeket a jövő - ma még alighanem óvodai mászókán trenírozó - gimnasztáiról fognak elnevezni.