Magas vérnyomás ellen hatásosabb az alkoholmentes vörösbor

Vágólapra másolva!
Számos kutatás igazolta már a vörösbor jótékony élettani hatásait, elsősorban a szív- és érrendszeri betegségek elleni védelemben betöltött szerepét. Egy új vizsgálatból most arra is fény derült, hogy a vörösbor alkoholmentes változata olykor még alkoholos testvérénél is előnyösebb.
Vágólapra másolva!

Ritkán hallani az alkoholmentes borokról, pedig a termék régóta létezik. Az alkoholmentes bor hallatán nem valamilyen "pancsolt" italra kell gondolni, hanem egy rendkívül modern és hatékony eljárásra, amely a minőségi borokból kíméletesen, az íz- és zamatanyagok megőrzésével távolítja el az alkoholt.

Az Amerikai Szívgyógyászok Társasága által kiadott Circulation Research című szakfolyóirat számolt arról a kutatásról, amelyben a vörösbor alkoholos és alkoholmentes változatának szerepét is vizsgálták a magas vérnyomás csökkentésében. A vizsgálatban résztvevő 67, a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából kiemelt kockázati csoportba tartozó (például cukorbeteg) férfi közel három hónapig normál, megszokott étrendjét követte. Az étrend kiegészítéseként 4 héten keresztül naponta 3 deciliter vörösbort, 4 hétig ugyanennyi alkoholmentes vörösbort, majd újabb négy hétig napi körülbelül 8 centiliter gint fogyasztottak.

Az eredményekből kiderült, hogy a gin hatására nem változott a résztvevők vérnyomása, a négyhetes vörösbor-kúra után pedig csak minimális vérnyomáscsökkenést tapasztaltak. Az alkoholmentes vörösbor azonban négy hét után 6 higanymilliméterrel csökkentette a szisztolés (az első értékt), és kettővel a diasztolés (második) értéket. Ilyen mértékű vérnyomáscsökkenés a szívbetegségek kialakulásának kockázatát nagyjából 14, míg a stroke-kockázatot majdnem 20 százalékkal csökkenti.

Az alkoholmentes változat emellett növelte a résztvevők nitrogén-monoxid szintjét is: ez a molekula elősegíti az erek tágulását, így több vér áramlik a szívhez és a különféle szervekhez, ezáltal csökkentve a vérnyomás mindkét értékét. Bár az alkoholos és alkoholmentes vörösbor ugyanakkora mennyiséget tartalmazott a jótékony hatású, a vérnyomás csökkentésében is szerepet játszó polifenolokból, az alkohol úgy tűnik gyengítette ezek vérnyomáscsökkentő hatását - olvasható a tanulmányban.