Így hat a hormonrendszerre az esti számítógépezés

Vágólapra másolva!
Alvászavarokat is okozhat, ha valaki közvetlenül lefekvés előtt internetezéssel, számítógépes játékkal vagy okostelefonjának, táblagépének használatával tölti az időt.
Vágólapra másolva!

Egy felmérés szerint a fejlett országokban a lakosság több mint 90 százaléka használ számítógépet vagy valamilyen elektromos készüléket (tévét, okostelefont, tabletet) a lefekvést megelőző egy órában. Úgy tűnik, ez a szokás is hozzájárul ahhoz, hogy sokan közülük nem tudják pihentető alvással tölteni az éjszakát, hanem enyhébb vagy súlyosabb fokú alvászavarokkal küzdenek.

Korábban több kutatás is megerősítette, hogy az elektromos készülékek mesterséges fénye éjszaka gátolja a jó alvás biztosításáért felelős hormonok termelődését: a számítógépek és tabletek fénye például jelentősen csökkenti a melatonin hormon szintjét, amely többek között a szervezet belső óráját szabályozza és az alvási ciklus irányítja.

Hasonló megállapításra jutottak nemrég az Applied Ergonomics című folyóiratban közzétett tanulmány szerzői is. A kutatás résztvevőit arra kérték, hogy különböző ideig olvassanak, játsszanak vagy nézzenek filmet táblagépen, miközben a szakemberek mérték a résztvevők szemébe jutó fény mennyiségét. Az eredmények szerint egy fényes tablet-képernyőt az éjszaka folyamán két órán keresztül nézve mintegy 22 százalékkal csökkent a szervezet melatonin-szintje, de ugyanilyen hatással van a melatonin-termelődésre a hagyományos számítógép éjjeli használata is.

Éjjelre kapcsoljuk ki a kütyüket

A melatonin-szint tartós csökkenése nem csak alvászavarokat okozhat, hanem növeli az elhízás, a cukorbetegség és egyéb betegségek (pl. mellrák) kialakulásának kockázatát is. A szakemberek a biztonság kedvéért azt javasolják, hogy lefekvés előtt lehetőség szerint már ne használjunk táblagépet vagy számítógépet, de ha ez nem megoldható, akkor legalább csökkentsük minimumra a képernyő fényerejét. Éjszaka pedig célszerű teljesen mellőzni a készülékek használatát.