Jó a paradicsom agyvérzés ellen

Vágólapra másolva!
A paradicsom és a belőle készült ételek fogyasztása alacsonyabb stroke-kockázattal hozható összefüggésbe - állítják finn kutatók.Parad
Vágólapra másolva!

Egy most közzétett tanulmányból kiderült, hogy a sok paradicsomot fogyasztók körében jóval alacsonyabb a stroke előfordulásának kockázata, mint azoknál, akik kevés paradicsomot fogyasztanak. A paradicsomban likopin nevű jótékony antioxidáns található nagy mennyiségben, amely a káros szabadgyökök megkötése révén számos betegség, köztük több daganattípus megelőzésében játszik fontos szerepet.

A Neurology című orvosi szakfolyóirat számol be a paradicsom fogyasztása és a stroke-kockázat közötti összefüggés felfedezéséről. A finn szakemberek által végzett kutatásban több mint ezer, 46 és 65 év közötti férfi vett részt, akiknél a vizsgálat kezdetekor megmérték a vérben lévő likopin szintjét, és átlagosan 12 évig figyelemmel kísérték őket. A vizsgált időszakban 67 férfinál regisztráltak stroke-ot.

Az eredményekből kiderült, hogy míg a legtöbb likopint fogyasztó csoportban a férfiak 4 százaléka (259 főből 11) kapott stroke-ot, addig a legkevesebbet fogyasztóknál ez az arány közel 10 százalék (258-ból 25 fő) volt. A Kelet-Finnországi Egyetem szakemberei elmondták: az alacsony likopinszintű csoporttal összehasonlítva 55 százalékkal kisebb eséllyel kaptak stroke-ot azok, akiknek vérében a legmagasabb likopin-szintet mérték. A különbség még ennél is nagyobb volt a vérrög következtében kialakult stroke-ok esetében.

A kutatás vezetője kiemelte, hogy korábbi vizsgálatok már igazolták a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend jótékony, többek között a stroke kockázatát is csökkentő hatásait. Mostani kutatásuk egy újabb érv a zöldségek és gyümölcsök rendszeres fogyasztása mellett, és célszerű kitüntetett szerepet adni a paradicsomnak. A finn tanulmány a likopin mellett más antioxidánsok (alfa-karotin, béta-karotin, alfa-tokoferol) szerepét is vizsgálta a stroke kialakulásával összefüggésben, de ezekkel nem sikerült korrelációt kimutatni.