Egyre több lánynak kezd nyolcévesen nőni a melle

2012.10.24. 17:02

Az 1920-as évekhez képest a lányok nemi érése csaknem öt évvel korábban, tízéves kor előtt elkezdődik, míg a fiúknál a herék, illetve a nemi szőrzet növekedése körülbelül egy évvel később indul be. A korai pubertás összefüggésben áll az elhízással, illetve a környezeti szennyezéssel is.

Az 1990-as évek végén egy amerikai gyermekorvos, Marcia Herman-Giddens készítette az első olyan széleskörű kutatást, amely statisztikailag igazolta, hogy a lányok nemi érése - azaz a hónalj- és fanszőrzet megjelenése és a mell növekedése - már tízéves kor alatt elkezdődik. Abban az időben az orvostudomány úgy tartotta, hogy a lányok pubertása 11 éves kor után kezdődik, ám a klinikán, ahol Herman-Giddens dolgozott, egyre több 8-9 éves, a nemi érés első jeleit mutató kislánnyal találkozott. Végül 17 ezer lány adatait összegyűjtve a kutatónő azt találta, hogy a fehér amerikaiak körében az emlők növekedése átlagosan 9,9 évesen kezdődik, míg a fekete kislányoknál több mint egy évvel korábban, 8,8 évesen. A különbség oka leginkább a génekben keresendő.

A kutatás eredményei akkor nagy port kavartak, sok orvos kételkedett benne, hogy a lányok pubertása már tízéves kor alatt elkezdődik. Ma már azonban a legtöbb gyermekorvos egyetért a trenddel: a pubertás egyre fiatalabb korban kezdődik.

Herman-Giddens a 80-as évek végi kutatást most fiúk körében is elvégezte. A vizsgálatról az American Academy of Pediatrics című gyermekgyógyászati szaklap legfrissebb száma számolt be.

Míg a korábbi amerikai kutatások alapján fiúknál a pubertás kezdetét 11,5 évre tették, a mostani eredmények szerint a herék növekedése az afroamerikai fiúknál kevéssel kilencéves kor után kezdődik, míg a fehér és spanyol fiúknál valamivel 10 éves kor után. A Herman-Giddens vezette kutatásban 4131 egészséges, 6 és 16 éves kor közötti fiút vontak be, és a pubertás kor kezdetét a herék mérete, illetve a hónalj- és fanszőrzet megjelenése alapján állapították meg. Felnőtt férfiaknál a herék térfogata 22-25 milliliter, fiúknál a pubertáskort megelőzően 2 milliliter.

Forrás: AFP/Hector Mata

Az európai statisztikák is hasonló trendet mutatnak

A pubertás fokozatos előretolódását támasztják alá német statisztikák is. Ezek szerint, míg 1860-ban a pubertás lányoknál 16,6 évesen kezdődött, 1920-ban már 14, 6 évesen, 1950-ben 13,1 évesen, 1980-ban pedig 12,5 évesen. A német statisztikák szerint 2010-ben átlagosan 10,5 évesen kezdtek érni a lányok. A fiúknál hasonló a trend körülbelül egy év csúszással.

Mi az oka?

Korábban a kutatók úgy tartották, hogy a pubertás egyre korábbi kezdete összefüggésben áll az általános egészségügyi körülményeknek a 19. század végétől tapasztalható javulásával. Ha azonban csak ez lenne az egyetlen ok, akkor a nemi érés kezdetének időpontja egy bizonyos szinten megállt volna. Ám ez nem következett be: a trend szerint évtizedenként néhány hónappal korábbra tolódik a pubertás kezdete.

További magyarázatként felmerült az elhízás és az ezzel együtt járó hormonális változás. Az ösztrogénszint ugyanis függ a zsírszövet mennyiségétől, a lányok vérében lévő ösztrogénszint emelkedése pedig hozzájárul a mell fejlődéséhez.

Ugyancsak hozzájárul a jelenséghez a cukorban és zsírban gazdag táplálkozás, valamint a fizikai aktivitás csökkenése. Jelentős faktor továbbá a környezeti hatás, a hormonháztartást megzavaró kémiai vegyületek, amelyeknek a gyerekek ki vannak téve.

Melyek a pubertás jelei?

A pubertáskor hormonális változásai következtében a pete és a here aktivizálódik, a lányok elkezdenek menstruálni, a fiúknál pedig beindul a spermiumtermelés. A vérben egyre nagyobb mennyiségben jelenlévő nemi hormonok (androgén, ösztrogén, progeszteron - mindkét nemben megtalálhatók eltérő arányban) miatt kialakulnak a másodlagos nemi jellegek: pattanások jelennek meg, és kialakul a hónalj- és fanszőrzet. Lányoknál kifejlődik a mell, megnagyobbodik a méh, a test körvonalai kikerekednek. A fiúk esetében megjelenik az arcszőrzet, kifejlődik az izomzat, megnagyobbodik a gége, a pénisz, a prosztata és az ondóhólyag, fokozódik a tesztoszterontermelés. A kamaszkor alatt a pénisz és a here eléri felnőtt méretét. A here növekedése a pénisz növekedése előtt következik be.


 

KAPCSOLÓDÓ CIKK