Egyre több a gyógyszermaradvány a Dunában

Vágólapra másolva!
Magyarországon a szervezetben fel nem szívódott vagy be sem vett gyógyszerek nagy része a csatornahálózatban köt ki, onnan pedig az élővizekbe kerül, és amennyiben egy település ivóvize a közeli élővízből származik, a gyógyszermaradványok a csapvízbe is bekerülnek. A becslések szerint Budapesten évente 20 tonna gyógyszer kerül a Dunába.
Vágólapra másolva!

A dunai vízből a szennyvíztisztítók által el nem távolított szennyeződések közül a fő probléma a férfi és női nemi hormonok. A szteroid vegyületcsaládba tartozó nemi hormonok halaknál hermafroditizmust okozhatnak, de nőivarúságot is megfigyeltek hím egyedeknél. Az állatvilágban megfigyelt tünetek az embereken is jelentkezhetnek, ráadásul a hormon-túladagolás növeli a daganatos betegségek kockázatát is.

Ugyancsak kimutathatók a szennyvizekben az egyre divatosabb nem szteroid fájdalomcsillapító és gyulladásgátló gyógyszerek. E gyulladásgátlók még csekély koncentrációban is rendellenességet okoznak például a halak uszonyainak fejlődésében.

A csapvízbe bekerülő gyógyszermaradványok közül a gyulladásgátlók mellett a sejtosztódást, tehát a rákos sejtek képződését is gátló citosztatikumok, antibiotikumok, hormonok, klórfenolok és a nehézfémek jelentenek még problémát.

Szeged az ózonos, Nyíregyháza a mikrobiológiai lebontással próbálkozik

Az új kihívásra már elkezdtek reagálni a kutatók és a szennyvíztisztítással foglalkozó vállalatok is. A Szegedi Tudományegyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén működő környezetkémiai kutatócsoport a nem szteroid gyulladásgátló és fájdalomcsillapító gyógyszerek közé tartozó ketoprofénnel végeztek kísérleteket. Ezt a gyógyszercsaládot enyhe és középsúlyos reumás, izom-, fej- és fogfájás esetén alkalmazzák. A kutatók e vegyületek lebontásával kapcsolatban végeztek vizsgálatokat. Módszereik többek között az ózon, illetve az ultraibolya sugárzás bontó hatásán alapulnak. A szennyvíz ezeknek a sugaraknak a hatására megszabadulhat a nem kívánt gyógyszerektől.

Más utat követtek a nyíregyházi székhelyű Nyírségvíz szakemberei. Ők a mikrobiológiai módszereket kezdték el tesztelni a helyi főiskola kutatóinak közreműködésével. Megvizsgálták a nem szteroid gyulladás- és fájdalomcsillapító hatóanyagok mikrobiális lebontási lehetőségeit, és azok beillesztését a modern, úgynevezett eleven iszapos szennyvíztisztítási technológiákba. A módszer lényege, hogy a szennyvíztisztító műben keringetett szennyvízbe olyan mikrobákat juttatnak el, amelyek képesek az adott vegyületcsoport lebontására. A technológia Levelek községben sikerrel vizsgázott.