Még nem késő kérni az influenza elleni oltást

Vágólapra másolva!
Még alacsony az influenza előfordulása Európában, az Országos Epidemiológiai Központ legutóbbi jelentése szerint hazánkban még nincs influenzaaktivitás. Még nem késő oltást kérni.
Vágólapra másolva!

A statisztikai adatok szerint évente az európai lakosság átlagosan 10 százaléka fertőződik meg influenzával, és több százezer ember szorul kórházi ellátásra az influenzával összefüggésbe hozható megbetegedések miatt. A legveszélyeztetettebb csoportba tartoznak a kisgyermekek, az idősebb korosztályok és a krónikus betegségben szenvedők, de akár tökéletesen egészséges embereknél is kialakulhatnak súlyos szövődmények, mint például tüdő-, szívizom- vagy agyvelőgyulladás, illetve az influenza esetenként akár halálhoz is vezethet - áll az ÁNTSZ sajtóközleményében.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb összesítése szerint már 14 európai államból jelentettek kisebb, egymástól elszigetelt influenzajárványokat, Angliában pedig helyi járványok is kialakultak. Itthon december első hetében 6900-an keresték fel háziorvosukat influenzaszerű tünetekkel, míg az előző héten 6700-an.

Az ÁNTSZ ajánlása szerint az influenza elleni védekezés leghatékonyabb és legegyszerűbb módja a védőoltás, amellyel nemcsak magunkat óvhatjuk meg a fertőzéstől, hanem a környezetünkben élőket is. Az ECDC legfrissebb jelentése szerint a betegek légúti mintáiból eddig kimutatott influenzavírusok megfelelnek a 2012-13-as szezonra gyártott vakcinában található törzseknek. Ez azt jelenti, hogy a védőoltás előre láthatóan magas szintű védelmet nyújt a közeledő influenzajárvány ellen.

Magyarországon az idei szezonban 1 300 000 adag térítésmentes vakcina áll az influenza súlyos szövődményei szempontjából magas kockázatú emberek rendelkezésére. A jogosultak köre megegyezik a múlt évivel, sőt egy új oltóanyagnak köszönhetően a vérzékenységben szenvedők is térítésmentesen részesülhetnek influenza elleni védőoltásban. Az influenza elleni oltóanyagot a háziorvostól, illetve a házi gyermekorvostól kell kérni. Gyógyszertári forgalomban - orvosi rendelvényre - ebben a szezonban is többféle készítmény kapható, így az oltás által nyújtott védelmet azok is élvezhetik, akik nem jogosultak a térítésmentes vakcinára.