Veszélyes a rántott hús hetente

rántott hús, bécsi szelet
Vágólapra másolva!
Az olajban sült ételek, köztük a sült krumpli, a rántott csirke és a fánk rendszeres fogyasztása növeli a prosztatarák, különösen a betegség agresszívebb formáinak kockázatát - derült ki egy új tanulmányból.
Vágólapra másolva!

A seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ szakemberei két korábbi vizsgálat adatait vonták elemzés alá. Ezek összesen 1549 prosztatarákkal diagnosztizált férfi, illetve a kontrollcsoportot képező, 1492 azonos korú egészséges társuk adatait vetették össze, azt kutatva, hogy milyen tényezők vagy rizikófaktorok voltak jelen a betegeknél és hiányoztak a kontroll csoport tagjainál.

A tanulmányok Seattle-ben, illetve a város környéken élő, fehér és fekete bőrű férfiak bevonásával készültek, akiknek az életkora 35 és 74 év között mozgott. A résztvevőknek kérdőívet kellett kitölteniük az étrendjükkel kapcsolatban, különös tekintettel bizonyos olajban sült ételekre.

A The Prostate című folyóirat internetes kiadványában közölt eredmények szerint azoknak a férfiaknak az esetében, akik legalább heti rendszerességgel fogyasztottak sült krumplit, rántott csirkét, sült halat és/vagy fánkot, nagyjából 30-37 százalékkal magasabb volt a prosztatarák kockázata. Ezeknek az ételeknek a rendszeres heti fogyasztása ráadásul összefüggésben volt a betegség agresszívebb formáinak nagyobb kialakulási kockázatával.

A szakemberek megítélése szerint a megnövekedett rákkockázat háttérben álló okok egyike az lehet, hogy amikor az olajat a sütéshez szükséges hőfokra melegítik, akkor rákkeltő anyagok keletkezhetnek. Azok közé tartoznak a heterociklikus aminok és policiklikus aromás szénhidrogének, az akrilamid, az aldehid és az akrolein. A mérgező anyagok mennyisége a már használt olaj minden egyes újabb igénybevételével tovább növekszik, illetve függ a sütési idő hosszától is.