Sok magyart megmentene a hús elhagyása

Vágólapra másolva!
Közel harmadával alacsonyabb a szívbetegségek kialakulásának kockázata a kizárólag növényi alapanyagokat tartalmazó vegetáriánus étrend híveinél, a húst rendszeresen fogyasztókkal összehasonlítva.
Vágólapra másolva!

A statisztikák szerint továbbra is a szív- és érrendszeri betegségek szedik a legtöbb áldozatot a fejlett országokban: világszerte nagyjából 17 millió ember hal meg évente e megbetegedések következtében. Az adatok Magyarország tekintetében is riasztóak, hiszen Európában arányában nálunk halnak meg legtöbben (évente közel 65 ezren) keringési betegségek miatt. A legfőbb kockázatot a helytelen életmód és táplálkozás jelenti, ezen belül is kiemelt kockázatot jelent az elhízás, a magas koleszterinszint és a cukorbetegség.

Az Oxfordi Egyetem szakemberei nemrég újabb bizonyítékkal szolgáltak arra vonatkozóan, hogy mennyire fontos szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában az étrend. Az eddigi legnagyobb, közel 45 ezer ember bevonásával végzett kutatás az étrend szerepét vizsgálta a keringési betegségek kialakulásában. A vizsgálat külön érdekessége, hogy az angol és skót nemzetiségű résztvevők 34 százaléka vegetáriánus volt, így minden eddiginél nagyobb minta állt a kutatók rendelkezésére az összefüggések vizsgálatához.

Az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a vegetáriánus étrend jelentősen csökkentheti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Az 1990-es évektől egészen 2009-ig tartó megfigyelési időszakban a résztvevők majdnem 3 százalékánál (1235 esetben) alakult ki szív- és érrendszeri betegség, amelyek közül minden nyolcadik halállal végződött. Az egyéb tényezők (például dohányzás, alkoholfogyasztás, testmozgás, stb.) kiszűrése után a kutatók megállapították, hogy a kizárólag növényi eredetű táplálékot fogyasztók körében húsevő társaikhoz képest 32 százalékkal bizonyult alacsonyabbnak a keringési betegségek kialakulásának kockázata.

Alacsonyabb vérnyomás és koleszterinszint

A kutatásból az is kiderült, hogy a vegetáriánus résztvevők esetében alacsonyabb vérnyomást és koleszterinszintet mértek, mint a nem vegetáriánusoknál. Ez lehet a magyarázat a vegetáriánusoknál ritkábban előforduló keringési betegségekre, hiszen a magas koleszterinszint és vérnyomás kiemelt kockázatot jelent a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása szempontjából - mondta el a kutatás vezetője.

Bár a vegetáriánus résztvevők testtömeg-indexe is jellemzően alacsonyabb volt, és cukorbetegséggel is ritkábban küzdöttek, ezek a szakemberek szerint nem befolyásolták érdemben az eredményt: a testtömeg-index hatásainak figyelmen kívül hagyásával is 28 százalékkal alacsonyabb volt vegetáriánusoknál a kockázat. Úgy tűnik tehát, hogy a helyes étrend az eddig feltételezettnél jóval komolyabb szerepet játszik a keringési betegségek megelőzésében, így szívünkért is sokat tehetünk minél több zöldség és gyümölcs fogyasztásával.