Megjelent a Piszkos tizenkettő idei listája

Vágólapra másolva!
Immár kilencedik éve teszi közé az egyik amerikai környezetvédelmi szervezet a "Piszkos tizenkettő" névre keresztelt listáját, amely felsorolja, hogy az USA-ban kapható zöldségek és gyümölcsök közül melyek tartalmaznak leggyakrabban növényvédőszer-maradványokat.
Vágólapra másolva!

Az Environmental Working Group (EWG) nevű amerikai nonprofit környezetvédelmi szervezet idén is megnevezte a "Piszkos tizenkettőt", vagyis a növényvédőszer-maradványokat leggyakrabban tartalmazó 12 zöldséget és gyümölcsöt. Az amerikai listát a tavalyi évhez hasonlóan idén is az alma vezeti: a szakemberek a vizsgált minták 99 százalékában találtak valamilyen növényvédőszer-maradványt.

A "Piszkos tizenkettő" listájához a szervezet minden évben véletlenszerűen több száz mintát vesz az USA teljes területéről a leggyakrabban fogyasztott zöldségekből és gyümölcsökből: az idei eredményekből kiderült, hogy a minták kétharmada még igen alapos mosás után is tartalmazott növényvédőszer-származékokat. A növényvédőszerek számos egészségügyi probléma kialakulásában szerepet játszanak: rákkeltő hatásúak, felboríthatják a hormonrendszer egyensúlyát, és különösen veszélyesek a gyermekekre nézve, mivel súlyos fejlődési rendellenességeket is okozhatnak.

Dobogós gyümölcsök

A "Piszkos tizenkettő" idei dobogósai mind gyümölcsök: első az alma, második a földieper, harmadik pedig a szőlő, utóbbinál egyetlen mintában 15 különböző növényvédőszert is találtak. A lista további helyezettjei csökkenő sorrendben: szárzeller, őszibarack, spenót, paprika, import nektarin (itt minden minta pozitív lett), uborka, burgonya, koktélparadicsom és különféle erőspaprika-fajták.

A szakemberek mindezek ellenére óva intenek mindenkit attól, hogy egy ilyen lista hatására száműzze étrendjéből a zöldségeket és gyümölcsöket. A zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend messze több pozitív egészségügyi hatással bír, mint amekkora kockázatot a növényvédőszer-maradványok jelentenek - mondta el az EWG munkatársa. A "Piszkos tizenkettő" inkább egyfajta figyelemfelhívás, hogy amennyiben tehetjük, a "kockázatos" élelmiszerekből vegyünk inkább ökológiai gazdálkodásból származó bioterményeket, illetve lehetőség szerint keressünk inkább a lakóhelyünk közelében megbízható termelőt vagy piacot.