Miért vannak vonalak a tenyéren?

2013.05.27. 11:07

Az ember tenyerén található vonalak a tenyérjósok szerint a jövőnket rejtik, ám tudományos szempontból a tenyérvonalak szerepe sokkal prózaibb: a kézfejen lévő bőr összehúzódását és megfeszítését segítik.

A tenyéren lévő vonalak (ráncok) magzati korban, a 12. hét körül alakulnak ki, és a születés pillanatában már jól látható módon jelen vannak az újszülött tenyerén. Amikor a kézfejünket ökölbe szorítjuk, a tenyérvonalak által biztosított "ösvények" teszik lehetővé, hogy a kézfej bőre felgyűrődés nélkül tudjon elterülni, és ne okozzon gondot egy-egy tárgy megmarkolása. Hasonló okok miatt alakultak ki a mélyebb ráncok az ujjcsontok találkozásánál is - írja a Livescience.com ismeretterjesztő portál.

A tenyérvonalak alapvető funkciójuk mellett az orvostudomány segítségére is lehetnek: a vonalakból bizonyos betegségekre is következtetni lehet. A legtöbb embernél jellemzően három mélyebb vonal szeli át a tenyér felületét, de az is előfordulhat, hogy mindössze egy vonal fut keresztül a tenyéren.

Akinek a tenyerén jellemzően egyetlen, jól látható vonal (simian-vonal) fut keresztbe, annál fejlődési rendellenességekre is lehet gyanakodni, ugyanis ilyen "rajzolatú" tenyér gyakrabban figyelhető meg Down-kóros vagy magzati alkohol szindrómával született babáknál. A diagnózis felállításához természetesen nem szabad pusztán a tenyérvonalakra hagyatkozni, hiszen azok vastagsága és száma sok mindentől, például a családi kórtörténettől vagy a rassztól is függ.

KAPCSOLÓDÓ CIKK