Először csak pár vöröses tincs jelent meg az ősz hajú asszony hajában, idővel azonban hajszíne hófehérből fokozatosan világosbarnává változott. A rejtélyes átváltozás alapos kivizsgálása során a szakemberek olyan felfedezést tettek, amely sajnos nem adott örömre okot.

A 91 éves asszony azért fordult a Grazi Egyetem szakembereihez, mert sötét színű csomó jelent meg a fejbőrén. Az orvosokkal folytatott beszélgetés során azt is megemlítette, hogy galambősz hajában tíz évvel korábban vöröses árnyalatú elszíneződés jelentkezett: ezt követően hol vörös, hol pedig fekete hajszálak mutatkoztak a feje hátsó részén, majd hajszíne évek alatt világosbarna színnél állapodott meg. Különösen érdekesnek tekinthető a változás színskálája annak tükrében, hogy a páciensnek fiatal felnőttként, azaz az őszülés megkezdődése előtt természetes szőke színű fürtjei voltak.

Fekete csomó

A páciens dermatológiai vizsgálata során először a sötét színű duzzanatot vizsgálták az orvosok, amelyről kiderült: egy szabálytalan alakú, 8 milliméter átmérőjű fekete csomóból, valamint az azt körülvevő több kisebb csomóból áll. A duzzanat környezetében világosbarna, attól távolabb ősz haj volt a jellemző.

A csomók vizsgálatának eredményeként rosszindulatú bőrdaganatot (melanómát) diagnosztizáltak a szakemberek, amelyet sürgősen el kellett távolítani a fejbőrből. A daganat 3,5 milliméter mélyen nőtt a fejbőrbe, ez pedig kedvezőtlen kilátásokat jelentett. A tumor és az azt körülvevő szövetek hisztológiai elemzése során további érdekességre bukkantak az orvosok: a páciens hajának tüszőiben és hajgyökerében kórosan elváltozott pigmentsejteket (melanociták) találtak, a tumor környezetében lévő egészséges bőr tüszőiben pedig lerakódott melanin is megjelent, ami magyarázatot ad a hajszín változására a daganat körül - olvasható a The Lancet szakfolyóiratban megjelent esettanulmányban.

A 91 éves nő fiatalkorában szőke volt, most viszont vöröses barna tincsek jelentek meg ősz hajában.Forrás: Elsevier

A sejtek közvetítő anyagaira terelődött a gyanú

Az orvosok jelentéséből kiderült, hogy a melanóma a sejtek kommunikációja során kibocsátott közvetítő anyagok segítségével aktiválhatta a tumor körüli egészséges bőrben elhelyezkedő hajtüszők pigmenttermelő melanocitáit. A dermatológusok azért is valószínűsítik ezt a magyarázatot, mert a különféle közvetítő anyagok képesek a jelenségért felelős receptorok aktiválására.

A haj elszíneződése ritka jelenség, a melanóma viszont nagyon gyakori

A haj furcsa elszíneződése ritka jelenség; az eset kivizsgálásában résztvevő orvosok is csak egy hasonló dokumentált diagnózist találtak. A melanóma viszont igen gyakori betegség, amelynek előfordulása emelkedő tendenciát mutat, ráadásul különösen alattomos, és lefolyása igen súlyos. A bőrrákos esetek 10 százalékában melanómát diagnosztizálnak az orvosok, a bőrrákban elhalálozott páciensek esetében viszont már 90 százalékban tehető felelőssé a melanóma.

A rizikófaktorok kerülése mellett a melanóma ellen szinte kizárólag a korai felismeréssel és mielőbbi eltávolítással lehet felvenni a küzdelmet. A fenti eset rámutat arra, hogy még az olyan nehezen vizsgálható bőrfelületekre is oda kell figyelni, mint a hajas fejbőr, hiszen nem mindig ad a haj olyan egyértelmű jelzést, mint azt az osztrák páciens esetében tapasztalták.