Az ünnepek közeledtével érdemes azt is észben tartani, hogy mely gyógyszerek szedése mellett fogyaszthatunk el nyugodtan egy-két pohár pezsgőt vagy bort, és mikor célszerű teljesen lemondani a szeszes italokról.

Számos gyógyszer szedése mellett szigorúan tilos az alkoholfogyasztás, ugyanis az alkohol és a gyógyszer együttes hatása olykor súlyos következményekkel járhat. Vannak olyan gyógyszerek, amelyek hatását felerősíti, vagy éppen csökkenti az elfogyasztott alkohol, vannak veszélyes – ritkán akár halálos – „kombinációk”, de léteznek olyan gyógyszercsoportok is, amelyekre alig van hatással az alkohol – hívja fel a figyelmet a LiveScience ismeretterjesztő portál.

Az idősebb korosztályt jobban érinti az alkohol-gyógyszer interakció, mint a fiatalabb felnőtteket: előbbiek általában többféle gyógyszert is szednek, másrészt az alkohol nagyobb mértékben befolyásolja gondolkodási és motoros képességeiket, így könnyebben veszítik el egyensúlyukat, és szereznek töréses-zúzódásos sérüléseket. Az idősebbek szervezete ráadásul nehezebben is bontja le az alkoholt, így a negatív hatások hamarabb jelentkeznek, és hosszabb ideig maradnak fent.

A LiveScience összegyűjtötte a leggyakoribb gyógyszercsoportok és az alkohol hatásait. Fontos hangsúlyozni, hogy az alábbiak nem helyettesítik a gyógyszerek betegtájékoztatójában szereplő információkat, bizonytalanság vagy kérdés esetén pedig forduljunk háziorvosunkhoz.

Antidepresszánsok: fokozottan romlik az ítélőképesség

Az antidepresszánsok és az alkohol együttes fogyasztása azért kerülendő, mert mindkettő lassítja a központi idegrendszer működését, így csökken az éberség, romlik az ítélőképesség és a koncentráció. Emellett álmosság, szédülés és koordinációs problémák is jelentkezhetnek, és egyes antidepresszánsok alkohollal keverve súlyosbítják a depressziós tüneteket.

Az antidepresszánsok egyik csoportjába tartozó gyógyszerek (monoamin-oxidáz-gátlók) szedése mellett mindenképpen tartózkodjunk az alkoholfogyasztástól: az interakció veszélyes vérnyomás-emelkedést eredményezhet.

Fogamzásgátlók: hosszabb az alkohol hatása

A fogamzásgátlót szedő nők szervezete lassabban bontja le az alkoholt, mint azoké, akik nem szednek ilyen tablettát, ezáltal hamarabb és hosszabban jelentkeznek náluk az alkoholos befolyásoltság tünetei. Bár az alkohol nem csökkenti a fogamzásgátló gyógyszerek hatékonyságát, közvetve mégis negatív hatásai lehetnek: előfordulhat, hogy az alkoholos befolyásoltság miatt a nők elfelejtik bevenni az aznapi tablettát, és nem használnak más fogamzásgátló módszert sem az együttlétkor.

Vérnyomáscsökkentők, szívgyógyszerek: alkohol hatására csökken a hatékonyságuk

Az alkohol a rendelkezésre álló eredmények szerint csökkenti a béta-blokkolók hatását, ezért ezekkel a gyógyszerekkel kerüljük az alkoholfogyasztást. A magas vérnyomás kezelésére alkalmazott ACE (angiotenzin-konvertáló-enzim) gátlók alkohollal történő interakciója túlzottan lecsökkentheti a vérnyomást, ami szédülést vagy ájulást eredményezhet.

Forrás: AFP/Shaklein Stanislav

Koleszterincsökkentők: dupla májkárosodás

Sztatin-tartalmú koleszterincsökkentő mellett csak módjával fogyasszunk alkoholt: a bevitt mennyiség nőknél ne haladja meg a napi egy, férfiaknál kettő egységet. (Egy egységnek számít egy pohár sör vagy másfél deciliter bor vagy fél deciliter tömény). Különösen oda kell figyelniük az alkoholfogyasztásra a „nagyivóknak”: a sztatinok egyik lehetséges mellékhatása a májkárosodás, így gyakori mértéktelen alkoholfogyasztással kombinálva még nagyobb kockázatnak tesszük ki a májat.

Diabéteszgyógyszerek: erőteljes vércukorszint-csökkenés

A cukorbetegség kezelésére szedett gyógyszerek alkohollal együtt a vércukorszint csökkenését eredményezhetik, ráadásul nemcsak közvetlenül ivás után, hanem akár 24 órán keresztül is. Gyógyszerrel kezelt cukorbetegeknek célszerű tehát mellőzni az alkoholt, de ha mégis innának egy keveset, mindenképpen rágcsáljanak mellé valamit. Egyes gyógyszerek– például metforminalapúak – szedésekor különösen óvatosnak kell lenni, mert alkohollal együtt egy igen ritka, de súlyos mellékhatást figyeltek meg: mértéktelen ivással „kombinálva” a gyógyszer növeli a tejsavas acidózis kialakulásának kockázatát.

Gyógyszerek refluxra és gyomorfekélyre: nagy mennyiségű alkoholtól súlyosbodnak a tünetek

Enyhébb panaszok esetén egy italból nem lehet baj, nagyobb mennyiségű alkohol azonban súlyosbítja a savas reflux tüneteit. Gyomorfekélynél tilos az alkohol, mert lassítja a gyógyulást.

Fájdalomcsillapítók: a kis mennyiségű alkoholfogyasztás biztonságos

Kis mennyiségű alkohol megengedett az acetaminofen (paracetamol) tartalmú fájdalomcsillapítók mellett, de tartósan a kettő együttes fogyasztása májkárosodást okozhat. A többi vény nélkül kapható fájdalomcsillapító (aszpirin vagy ibuprofen) is többnyire biztonságos mértékletes alkoholfogyasztás mellett, de ha valaki mértéktelenül iszik, megnő a fekélyképződés vagy a gyomorvérzés kockázata.

Altatók: tilos alkohollal együtt szedni

Altatók szedése mellett tilos az alkoholfogyasztás, mert felerősödik a gyógyszer hatása: súlyos szédülés és álmosság is kialakulhat, ezáltal megnő az esések, sérülések és balesetek kockázata. Altatók mellé nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztása extrém alacsony szintre csökkentheti a vérnyomást, és légzési nehézségek alakulhatnak ki. A szakemberek ezért azt tanácsolják, hogy ha valaki mégis ivott, legalább hat órát várjon az altató beszedésével.