Jó hír a 35 év fölött szülő nőknek

Vágólapra másolva!
Bár a 35 éves kor felett szülő nőknél valóban magasabb a kockázata, hogy a gyermek Down-kórral születik, összességében azonban a testi rendellenességek meglepő módon ritkábban fordulnak elő az idősebb anyák babáinál – állapította meg egy új kutatás.
Vágólapra másolva!

Régóta ismert tény, hogy minél idősebben szül egy nő, annál magasabb a magzati kromoszóma-rendellenességek (pl. a Down-kór) előfordulásának kockázata. Arról azonban viszonylag kevés tudományos adat áll rendelkezésre, hogy a magzat főbb szerveit érintő testi rendellenességek kialakulását is befolyásolja-e az édesanya életkora. Egy nemrég elvégzett átfogó kutatás biztató eredményre jutott a témában: a szakemberek megállapították, hogy az idősebb nők kisbabái jóval ritkábbak születnek testi fogyatékossággal.

A Washingtoni Egyetem munkatársai több mint 76 ezer, második trimeszterben lévő kismama ultrahangfelvételeit és nőgyógyászati adatait tanulmányozták. A vizsgálat keretében feljegyezték a leendő édesanyák életkorát, és megnézték a magzat esetleges testi fejlődési rendellenességeit, amelyeket a fontosabb szervek (pl. szív, agy, vese, stb.) és a rendellenesség súlyossága alapján csoportosítottak.

Az eredményekből kiderült, hogy a 35 éves kor fölött szülő nők gyermekeinél 40 százalékkal alacsonyabb volt a testi fogyatékosságok valószínűsége, mint fiatalabb társaiknál. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a veleszületett szívproblémák előfordulása idősebb anyukák gyermekeinél is ugyanolyan arányt képviselt, de a többi szervet érintő rendellenességek jóval ritkábbak voltak – hangsúlyozta a kutatás vezetője. A szakemberek remélik, hogy mostani eredményeik némi megnyugvást jelentenek a gyermeket 35 év felett vállaló anyukák számára, akik gyakran folyamatosan aggódnak a megnövekedett kockázatok miatt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!